GDC 2011: Bizonyíték a Steam Guard működésére

  • Írta: fojesz
  • 2011. március 6.
  • Érdekesség
Link másolása
A Steam Guard betonbiztos védelmet nyújt az accountolvajok ellen, állítja Gabe Newell, aki mindezt úgy szemléltette a GDC-n, hogy egy nagyobb közönség előtt, előadás közben árulta el a Steam-fiókjának hozzáférési adatait. Videónk is van róla, de elvileg úgy sem megyünk vele semmire.

A Steam Guard egy új biztonsági funkció lesz, a lényege, hogy a fiókunkat egy központi számítógéphez köthetjük, így más PC-kről csak akkor jelentkezhetünk be, illetve módosíthatunk bármit is benne, ha azt előzetesen jóváhagytuk. Mivel a rendszer az Intel Identity Protection Technology-t használja, ez a központi számítógép csak olyan gép lehet, amelyben második generációs Intel Core vagy Intel Core vPro processzor zakatol.

A Valve érdekes módját választotta a Steam Guard által nyújtott biztonság bemutatására: Gabe Newell, a cég atyaúristene népes közönség előtt árulta el a Steam-fiókjának hozzáférési adatait, de miután ő már használja az új szolgáltatást, egyáltalán nem tart attól, hogy valaki ellopja majd az accountját. Newell a korábbi bejelentés során azt mondta: az adathalászattal kapcsolatos gondokra fordítanak a legtöbb figyelmet a cégnél, ezért is dolgozták ki ezt a megoldást.

A rendszer működésével kapcsolatban viszont még sok mindent nem tudunk, így azt sem, hogy mi történik például akkor, ha a fiókhoz rendelt processzorunk tönkremegy, vagy úgy döntünk, hogy le szeretnlénk cserélni.

16.
16.
Kinoboyy
azt irja hogy nem jó ez a kód :S HELP ha valaki tudja akkor segitsen kérem
15.
15.
Kinoboyy
Ujra raktam a gépemet és azóta nem tok belépni a steambe mindent beírok megkapom a kódot beírom de semmi ez mért van? kérlek segítsetek
14.
14.
Optimus Prime
Jól értem, ez a cucc csak a spéci CPU-bval elérhető? Úgy értem, akinek pl. AMD-je, Celeronja vagy mint nekem egy Pentium E5300-asa van annak nincs ez a védelme?

Ja, feltett processzor meghibásodás kérdésekre lehet még Gabe is azt válaszolna:
"Well... we don't know."
13.
13.
Tomie7
#1: Neki nem lesz gond a fejfájással hidd el nekem...

Gondolják, hogy elég lesz csak olyan intel procikra ez a rendszer, mert rengeteg gamer nem engedhet meg magának olyan procit. Pl: van 15 játékja és, ha ellopják szevasz hagyományos rendszerrel?! :/
12.
12.
hedzsooo
#8: Szoval azert, mert az ujabb Intel procik technologija tamogatja csak ezt, az AMD-e viszonyt NEM, igaz ?

Mikortol hasznalhatjuk majd ?
11.
11.
KENKILL
Nekem egyszer már feltörték a fiókomat úgyhogy én nagyon örülök hogy bevezették ezt a megoldást, használni is fogom az tuti. Azért remélem ez a processzorcsere amit írtatok nem fog gondot jelenteni...
6.
6.
M3rcy
És aki mégis el tudja lopni Gabe accountját, kipróbálhatja az Ep3 bétát :P
3.
3.
vmiki88
#2: "Milyen az a C vPro ?"
Rohadt drága :D
Egyébként jó megoldás, de tényleg felvetődhetnek ezek a problémák, amiket felvázoltál.
2.
2.
hedzsooo
"A rendszer működésével kapcsolatban viszont még sok mindent nem tudunk, így azt sem, hogy mi történik például akkor, ha a fiókhoz rendelt processzorunk tönkremegy, vagy úgy döntünk, hogy le szeretnlénk cserélni." -Pedig jo lenne tudni, + azt is hogy mikortol elerheto ez a szolgaltatas. Masodik generacios Core procik, a Core 2-esek, igaz ? ...Milyen az a C vPro ? :-)
1.
1.
Matt8888
"ne szólj szám nem fáj fejem"
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...