Kétmillió példányt kell eladni a Homefrontból

  • Írta: fojesz
  • 2011. március 13.
  • Érdekesség
Link másolása
A THQ pénzügyi igazgatója szerint durván kétmillió példányt kell majd eladni a Homefrontból ahhoz, hogy megtérüljenek a játék fejlesztési költségei - ha ez megvan, utána jut nyereséghez a kiadó. Emellett megérkezett az FPS megjelenés előtti trailere is, csekkoljátok!

Paul Pucino, a THQ pénzügyi igazgatója egy befektetői találkozón árulta el, hogy durván kétmillió példányt kellene elpasszolni a Homefrontból ahhoz, hogy a fejlesztés költségek megtérüljenek. Ha sikerül áttörni a kétmilliós határt, később minden egyes eladott játék árának a hatvan százaléka nyereségként folyik majd be a kiadó zsebébe.

Az elemzők szerint a THQ nagyjából 1,5 millió kópiát szállított le az üzletekbe a Homefrontból, amely március 18-án kerül az európai boltok polcaira. Hogy összejön-e az áhított eredmény, az a Homefront esetében különösen fontos: a kiadó és a fejlesztő Kaos Studios is kijelentette már, hogy ha szépen szerepel a játék, lesz folytatás is.

Persze ez nem olyan egyszerű: a Dead Space első részének például két évig tartott elérni a kétmilliós darabszámot, és John Riccitiello, az EA vezérigazgatója szerint csak a harmadik rész lépheti majd át először az ötmilliós eladási álomhatárt.

A Homefront megjelenése tehát közeleg, ennek apropóján már a játék launch trailere is megtekinthető - ezt menjapipaba olvasónknak köszönhetjük.

33.
33.
Gabesz.
#32: Most aztán meg kaptam a magamét:) Na sebaj..Jó szórakozást hozzá! ;)
32.
32.
turleysqt
vagy legalább ne ilyen undorító vulgáris módon tedd azt, hamár feltétlen ösztönözni akarod a népet.
31.
31.
falselight
#30: ez most egy beugratós kérdés? világosan látszik, hogy multira van kihegyezve a játék. nekem tök mindegy, hogy 5 vagy 10 órás az sp, ha multival jól el tudok szórakozni 100-200 óráig. csak azt akarom mondani, hogy amikor nem is tudod, hogy mit nyújt valójában a játék, ne próbálj kampányolni ellene.
30.
30.
Gabesz.
#29: kimoderált üzenet
29.
29.
falselight
#27: és a multiplayer-t is játszottad? erősen kétlem.
28.
28.
falselight
#23: ha nem tűnt volna fel, akkor egy befektetői találkozón volt szó az eladásokról. semmi könyörgés nem volt ebben. mellesleg már látom, hogy fingod nincs miről beszélsz, úgyhogy én lezártnak tartom az ügyet.
27.
27.
Gabesz.
26.
26.
Gabesz.
#15: Csupán megjegyeztem, hogy vacak JÁTÉK!!:D
25.
25.
felegyi
Most nem azért, da ha alig 4-5 órás kampánnyal rukkoltak elő, akkor menjenek a.......
24.
24.
MZperX
#21: Hogy a pékbe tudtad felrakni?
23.
23.
#19: tőlem aztán, ahogy tetszik. neked tetszik, nekem nem.
persze hogy a fejlesztők sorsa függ az eladásoktól, ez mindig is igy volt. csináljanak jót, relámozzák eleget, és akkor majd jók lesznek a számok is. de általában utólag szokták mondani, hogy mennyit adtak el - ez a különbség a profik és az amatőrök között.
a játék remélem jó lesz azért.
22.
22.
nincstelen
#21: Ja még annyit, hogy ez a játék nálam vezeti a toplistát, a játékok rövidsége terén. A második helyről szoritotta le a Kan and Lnch 2: Dog Days-t... (Természetesen csak AAA-cimek vannak a toplistan)
21.
21.
nincstelen
Most játszottam végig, s kicsivel több mint 4 órába telt. (De ezt az időt le lehet faragni 3,5 órara is...) Maga a játék jó volt, grafika is jó, az ellenfelek MI-ja tűrhető és a társaimé is viszonylag jól sikerült. De ami feltünt nekem az, hogy a játék 2026-ban játszódik, de a fegyverek, helikopterek és az autók terén egy-két kivételen kivul sok újdonság nincs, holott én azt vártam ha már 15 évvel később élünk, akkor az a technika is nagy fejlődésen megy át. (És nem azt vártam hogy 2 GOLDEN GATE higy legyen San Franciscoban- igen, 2 hid van! ) :) A co-op módot még nem volt kivel kipróbalni, de ennek ellenére azt mondom, hogy a 2 millát nem fognak eladni, akármilyen is lesz a Multi.
20.
20.
MaxiJets
az a múltkori "botrány" érzésem szerint pozitiv és negativ irányba egyaránt elviheti a játékot. valószinű, h a kiadónak sem volt szüksége negativ hirverésre. nézegettem a játékot, de ez az 5 órás kampány dolog, amire megerősitést kaptunk a kiadótol is, elvette a kedvem...és szerintem ezzel nem csak én vagyok igy.
19.
19.
falselight
#18: nincs ebben semmi gusztustalan, ez mindig is így volt. mégis mit kellene mondania a fejlesztőnek? ne vegyétek meg, mi örülünk, hogy megcsinálhattuk oszt csókolom?
a blizzard-nak nincsenek anyagi gondjai, ezért sem nagyon beszélnek ilyesmiről. viszont a homefront eladásaitól függhet akár a stúdió sorsa is, és sok ember munkahelye. szóval találj magadnak valami mást, amin felháborodhatsz.
18.
18.
én azt nem értem, hogy hogy lehet ilyet nyilatkozni egyáltalán egy játékkészitőnek??
ez annyira szánalmas, kb olyan mintha azt mondaná hogy vegyétek meg csak a pénzért csináljuk.
ok, minden fejlesztő a pénzért csinálja. de a blizzard pl mondott olyat valaha is hogy el kell adni ennyi meg annyi példányt hogy nyereséges legyen???
gusztustalan ami a játékkészitésben megy manapság, felháboritó.
17.
17.
Berencsit
#15: nekem is volt már kimoderált komentem, nem is 1x. pedig sose írtam semmi sértőt... :) csak van néhány dolog, Pl. politika stb... amiröl nem szabad írni. ;)
16.
16.
Mortis
Lelkesedve várom a teszteket róla. :)
15.
15.
XDannyL
#14: "(!) kimoderált üzenet"???? xD az biztos szép lehetett :P :D
14.
14.
Gabesz.
12.
12.
Apostol360
jo kis game,kampány gyenge,graff gyenge,de az ötletes multi kárpótol
11.
11.
falselight
eddig egész jó értékeléseket kapott, a kritikusok egyedül a rövid egyjátékos kampányt rótták fel neki. viszont ha azt megtudja fejelni egy jó multiplayerrel, akkor simán összejöhet a 2 milla. szerintem mondjuk egy multis demó nem ártott volna neki.
9.
9.
MZperX
#7: Hát ha leszedjük a konzolos game-eket mert csak pc-m van, meg aminek uncsi a storyja, akkor marad a blackops, a cry a borderlands, meg most a homefront. Ez nekem kevés bocsesz.
8.
8.
Sarkadi
Kevés az esélye véleményem szerint annak,hogy 2 milliót eladnak belőle,de majd meglátjuk.
7.
7.
mnmn1
#5: Kapásból: Call of Duty, Battlefield, Bulletstorm, Crysis, Killzone, Halo, Medal Of Honor, Resistance, Brink, Borderlands és a Homefront

ez mind kapásból....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...