Csúszik a Yakuza: Of the End megjelenése

  • Írta: fojesz
  • 2011. április 7.
  • Csúszás
Link másolása
Bár úgy néz ki, az NGP mégsem csúszik majd a Japánt ért márciusi katasztrófák miatt, a mostanában esedékes játékmegjelenések mégis késni fognak. A Motorstorm: Apocalypse után a Yakuza legújabb, szintén posztapokaliptikus időket feldolgozó epizódja is várat magára a szigetországban.

Ahogy az új Motorstorm esetében, úgy a Yakuzának sem feltétlenül a földrengés, a cunami és a nukleáris veszély miatt sérült ellátási lánc kavart be, inkább a játékok témaválasztása miatt döntött úgy a kiadójuk - jelen esetben a Sega -, hogy inkább később adják ki az új címeket. A posztapokaliptikus Japánban zombikat írtani, miközben az ország egy része romokban áll, nem menő.

A Yakuza: Of the End az eredeti tervek szerint március 17-én, két nappal a Yakuza 4 nyugati premiere után került volna a japán boltok polcaira, azonban a Sega úgy döntött, hogy csak június 9-én jelenteti meg az új PS3-exkluzív anyagot. Azt egyelőre nem tudni, hogy az európai premiert érinti-e a csúszás, de erre valószínűleg nem fog sor kerülni, elvégre nem technikai okokból késik a játék, s így a lokalizálásra sem kell többet várni.

A Sega azt is bejelentette: a Yakuza: Of the End majdani bevételeinek egy részét a Japán Vöröskeresztnek ajánlja fel.

4.
4.
azazel
ZOMBIK?!?!?! én vagyok hülye?! a Yakuza az nem egy mászkálós,verekedős játék?! az első része az...ez valami DLC vagy nem vágom :/
2.
2.
xXgoronikahunXx
De káár:(
Pedig ez sokkal jobban tetszett mint a béna Dead Risinig.(egyéni vélemény:))
1.
1.
Mortis
Vajon ez is lesz egy év, amíg elér hozzánk?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...