Hivatalos: külső támadás érte a PSN-t

  • Írta: fojesz
  • 2011. április 23.
  • Érdekesség
Link másolása
A Sony hivatalosan is megerősítette a korábbi feltételezéseket, miszerint külső támadás miatt áll már napok óta a PlayStation Network. Bár az esetet a korábbi események függvényében az Anonymoushoz kötnénk, a csoport korábbi közleménye szerint nem ők tehetnek a PSN leállásáról.

A hivatalos PlayStation Blogon a Sony Computer Entertainment America kommunikációs igazgatója, Patrick Seybold tisztázta a helyzetet, itt árulta el, hogy a napokban hackertámadás érte a PlayStation Networköt és a Qriocity szolgáltatást, ami után a Sony úgy döntött, hogy néhány napra lekapcsolja a rendszert, hogy kivizsgálhassa, illetve megoldhassa a biztonsági problémákat.

A Sony eleinte egy-két naposra tervezte a leállást, azonban a szolgáltatások még mindig nem működnek, és nem is tudni, mikorra várható az újraindulás. A vállalat a korábbi szünettel ellentétben már nem karbantartásra hivatkozott, és korábban sem zárta ki, hogy külső támadás állhat a történtek hátterében.

Ami viszont különösen érdekes, hogy nem tudni biztosan, kik a felelősek. Az előző leállásért az Anonymous csoport vállalta a felelősséget, azonban a játékosok haragját látva megígérte, hogy nem tesz ilyet többé. Ezt megerősítendő, még a Sony közleménye előtt kijelentették: nem ők tehetnek az elmúlt napok eseményeiről, és azzal védekeznek, hogy a konzolgyártó szervereivel lehet probléma, azonban a vállalat inkább megpróbálja a csoport nevével összemosni a leállást.

95.
95.
koffein
hány hétig kell még a haverokkal sörözni menni qrvaokosok?
94.
94.
pari45
A világon minden multi cégnél a pénz beszél a vevő ugat.
93.
93.
Yami
#92: "...a Sony nem zsákmányol ki minket és nem írtja az erdőket, igazából semmi rosszat nem csinál..."

O.o Hát neked meg hol mosták így ki az agyad?
92.
92.
Quent1n
#91: Dehogy lesz ez szégyen! :) Szerinted az MS rendszerét vagy a akármelyik más online rendszert nem tudnák megtörni? Csak most a Sony az ügyeletes rossz ennyi. :) Azért telik sok időbe míg újra beindul a PSN mert nem csak arról van szó, hogy megcsinálják hanem, hogy valamelyest biztonságosabbá tegyék. :)

Maci80: Csak az a különbség, hogy a Sony nem zsákmányol ki minket és nem írtja az erdőket, igazából semmi rosszat nem csinál még ez a PSN is ingyenes alapjáraton. Az ilyen cégeket úgy kell büntetni, hogy el kell fordulni tőlük tömegesen. De a Sony alapjáraton egy minőségi cuccokat gyártó cég, így ez sose fog megtörténni. Az pedig nem megoldás, hogy anyagi kárt okoznak nekik, mert mióta világ a világ ezt mindig a fogyasztókra hárítják vissza valahol/valamikor. A természetvédők harca teljesen más kategória. Ez ami itt megy csak kicsinyes bosszú aminek értelme sincs, mert Geohot megúszta elég simán. Ezért tönkretenni akárkiknek a PSNt? :S
91.
91.
rodian0
Én viszonylag ritkán játszok a PS-el , túlságosan nem is zavar , hogy nem tudok multizni , de mostmár tényleg ki kelleni találniuk valamit mert ez így lemoshatatlan szégyenné fog kerekedni .
90.
90.
PocokKutya
azért sajnálom szegény ps3-s tulajdonosokat:S hát most fizetnek a játékért hogy tudjanak játszani meg ONLINE-n is tudjanak haverokkal játszani erre meg feltörik...nem tudom kinek lehet jó ez de nem csak a sony-val baszott ki hanem az összes ps3-sal!
89.
89.
pari45
Nem mondom van benne valami amit mondasz. De általában ezekből adódnak a kisebb tüntetések, háborúk és hasonlóak. Csak ez így egy kicsit erős. De valahol még azt olvastam hogy ez csak a kezdet volt és lesz még itt valami.
88.
88.
Maci80
#84: Részben igazat adok neked,de szerintem pénzel elég sok mindent meg lehet oldani.Márpedig a hacker is csak ember és egy zsíros álással könnyen meg lehet venni a hűségét szinte mindenkinek. Azt meg nem hiszem hogy egy pár fős csapat akkora károkat tudna okozni azzal hogy nem veszi a sanyi termékeit mint ezzel az akcióval.Félre ne értsd nem állítom hogy ez jó,de a természetvédők is hasonló drasztikus akciókkal harcolnak a multik ellen.
87.
87.
iron00
Hát ma már ötödik napja nem tudok multizni, mert csütörtök reggel óta figyeltem fel erre a szarra :(
86.
86.
pari45
Az előbb olvastam egy blogot miszerint legkorábban holnap estére már online lesz a PSN de legkésőbb jövőhét hétvégére lesz csak kész mivel újra csinálják az egész szervert ami lehet trophy vesztéssel járhat. A PSN azért is húzza a dolgokat mert biztosra akarnak menni azzal kapcsolatban hogy a rendszerben nem marad kiskapú. Egyik feltételezés szerint a hackerek a PSN számlákra mentek rá hogy kifosszák.
85.
85.
molnarlolo
84.
84.
Quent1n
#83: A KGB már új néven fut -> FSZB :). Ezek a szervek meg nem nagyon fognak szellemekre vetődni, pláne, hogy a Sony japán cég ugye. :) Amúgy meg egy sima site feltörése is bőven törvénybe ütközik. Itt ugye a kérdés, hogy kiderül valaha is kik voltak, a Sonynak most kisebb gondja is nagyobb szerintem annál, hogy őket hajkurássza. Sajnos a neten a profi hackereket szinte lehetetlen sokszor elkapni, rájuk húzni a dolgot meg még inkább.

Maci80: Csak az a bibi, hogy nem minden hackerrel lehet ezt megtenni, mert sokakat ez nem érdekel. Plusz azért ilyen dolgok után nehéz megbízni egy hackerben. Ha ilyen profi akkor simán kijuttathat adatokat stb. márpedig az ilyen biztonsági melók erősen bizalmi állások. És ahogy korábban írtam az nem megy, hogy mindent feltörünk öncélúan (mert sajnos nem mindenki azért teszi, hogy rávilágítson a rendszerek hiányosságaira), valahol megálljt kell parancsolni. Egyébként pedig úgy lehet máshogy kitolni velük, hogy nem kell se megvenni se használni a cuccaikat ennyi. :)
83.
83.
tabu3x
Azt kéne azért látni, hogy egy ilyen mértékű támadással simán az fbi, a cia, ctu (jack, gyere, mentsd meg a sonyt!):-) az interpol, és kbg:-) figyelmét fel lehet kelteni. Tuti, hogy ezzel átlépték a "polgári" peres keretek között rendezhető esetek határvonalát, ennek kőkemény büntetőjogi követkzeményei lesznek. Már ha kiderül valaha, kik követtél el.
82.
82.
Binder
Engem marhára nem hatott meg. Amúgy sem tolom annyit online. Kb észre sem vettem. Csak onnan tűnt fel hogy gubanc lehetm hogy net volt, de nem tudott beloggolni. xD
De aki sokat multizk, esetleg előfizetése van, azoknak biztosan rossz lehetett.
Bár ennek mi értelme volt azt nem tudom. (mármint hekkeroldalról)
81.
81.
tabu3x
#70: Persze, a Sony hibás... A gondolatmeneted úgy hangzik bunyóra lefordítva, hogy ha pofán vernek, akkor ne üss vissza, mert kapsz még egyet. Ha ezt mégis megteszed, akkor Te tehetsz mindenről, és meg is érdemled, mert visszaütöttél...
80.
80.
molnarlolo
Ugy hallottam hogy már valakiknek működik *.* (de elvileg éjféltől már jó lesz)
79.
79.
Maci80
Én is együtt érzek a PS tulajokkal,de hogy lehetne máshogy kibafni a sanyi-val?
78.
78.
Maci80
#70: Egyet értek veled!Nem megkötni kellett volna ennek a hackernek a kezét és meghurcolni,hanem együtt dolgozni vele egy jobb rendszeren."Rablóból lessz a legjobb pandúr!"
73.
73.
Quent1n
#70: Az a baj, hogy valahol meg kell húzni a határt. Nem lehet mindent elnézni a hackereknek, mert annak se lesz jó vége. Néha sajnos bele kell menni ilyen dolgokba is.
72.
72.
drakecsaj
#70: Végre egy értelmes komment a mai nap folyamán!
Köszönöm szépen!
További Kellemes Húsvéti Ünnepeket Mindenkinek! :)
70.
70.
Tiger1111
A játékosokat sajnálom ez nagy ki..szás feléjük , de szerintem ez a sony hibája is nagy részben . Rengeteg cégnek a szoftverét , gépét feltörték már a hackerek és senki nem kezdett pereskedésbe meg fenyegetőzésbe .Csak a sonynak volt muszáj a majd én megmutatom fellépés, és sajnos ezzel kibasztak a játékosokkal is .Véleményem szerint pedig ebből csak ők jöhetnek ki rosszul feltörhetetlen védelem nincs , így bármit is csinálnak csak ők veszthetnek vele , hagyni kellet volna ezt a geoth gyereket . És mielőtt még megköveznétek nem a hackereket védem csak azt mondom hogy vannak dolgok amik ellen semmit nem tehetsz ha meg igen nem biztos hogy te jössz ki belőle jobban .
68.
68.
molnarlolo
Már várom az új hírt: Helyre állt a Playstation network.... *.* :D
66.
66.
Yami
#64: Teljesen egyetértek.
65.
65.
myrte
#28: jah és ezért érzed olyan nagy legénynek magad, gratula
63.
63.
#62: inkább a stilus, a csalódottságot tükrözi. De ha a kisbetű fáj, az fájhat tovább.
tudni illik, hogy az összes ilyen természetű hirnél szidják egymást a fanok. de miért? nincs jobb dolguk! aki játszani akar, játszik offline mással nem itt hőzöng hogy megint nem megy a PSN. irjátok ki facebookra :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...