Activision Blizzard: a Call of Duty jövője

  • Írta: InGen
  • 2011. május 10.
  • Hír
Link másolása
Az Activision Blizzard pénzügyi beszámolójának egyik legfontosabb része persze a legnagyobb fejőstehén volt: a Call of Duty-sorozatba még több pénzt fektet a cég, még több változat fog belőle készülni, és még grandiózusabb (pénzügyi) célokat kell meghódítania a jövőben. A gépezet tehát nem áll le.

A Call of Duty közeli jövőjével kapcsolatban természetesen az Activision fővezér, Bobby Kotick beszélt, s bizony úgy tűnik, hogy a cégnek a korábbinál is nagyobb tervei vannak a sorozattal kapcsolatban. Ennek az első állomása egy teljesen új online felület bevezetése lesz, ami teljesen összefogja majd a különböző Call of Duty-anyagokat, valamint sorozat történetében először képes lesz összehozni a PC-s és a konzolos játékosokat.

Az új online rendszer teljesen része lesz minden jövőbeli CoD-megjelenésnek, és a teljesen az Activision tulajdonában álló Beachhead stúdió fejleszti, már két éve. Kotick elmondása szerint a platform olyan szolgáltatásokat ad a közösség kezébe, melyek még jobban összehozzák és feltüzelik őket. Mindemellett a cégvezető igyekezett hangsúlyozni, hogy maga az online játék továbbra sem válik fizetőssé.


Magáról az új Call of Duty-játékról most nem tudtunk meg új információkat, azt viszont igen, hogy a hivatalos bejelentés a következő pár hétben várható, utána pedig beindul majd az Activision történetének legnagyobb reklámkampánya. Ezen kívül pedig még egy CoD-rész készül, mely mikrotranzakciókra fog épülni, és kifejezetten a kínai piacra szánják.

A Call of Duty: Black Ops egyébként a világ legtöbb bevételt hozó játékává vált a PC, a PS3 és az X360 platformokon egyaránt, valamint Amerikában és Európában is. Az Escalation map packet 1,4 millióan vették az első 24 órában úgy, hogy az egyelőre csak Xbox 360-on elérhető, s csak valamikor később érkezik PS3-ra, a PC-s megjelenésről pedig egyelőre nem esett szó.

Az Activision negyedéves nyeresége 503 millió dolláron ált meg, ami 76 százalékos növekedést jelent a tavalyi időszak 381 milliójához képest, míg a teljes forgalom 1,31 milliárd dollárról 1,45 milliárdra ugrott.

33.
33.
#31: Rögönt úgy üt a BF3, hogy ha nem rendeled elő a játékot, nem ingyen kapod az első DLC-t, ami rögtön megjelenéskor elérhető lesz! :) Csak gondoltam szólok, hogy ha nem az Act zombija leszel akkor az EA-jé, wehhe :)

erről beszélek: http://www.sg.hu/cikkek/81935/battlefield_3_back_to_karkand_infok
31.
31.
HerodPK
nekem csak MW2 m van:S még szerencse:) sokan talan tul sokan is likeoljak de szerintem csak 1 futoszalag fps:) //Tré// mw 2 is csak a coopja miatt van kb 5h m van a multyban és ` a singlben:) buszke vagyok magamra:)) nem leszek soha az activision zombija aki nyogi a pénzt a usless mappakokért:P BF3 gyun és nagyot ut ...:) ahogy az osszes BF amugy nem is rég volt a top eladasi listan CoD Black Fos hirbol sincs mar:)
Konzol vs Pc :P ugyis a pc nyerene:) amugy azért van ez az ami konzol excluisve volt éfajt ra a fogam de ez oda vissza megy itt is ott is van miert legyen 1 ik vagy masik ...avgay mind 2:) de a pc orok:)
28.
28.
JacoB
én nem akarok ilyen gy.kér PC-sek ellen játszani... max KONZOL VS KONZOL lehetne.. kipróbálnám magam egy BOXos ellen... de szerintem fölösleges ...
elösszőr csináljanak egy jó CoD-ot és utána lehet ilyeneket tervezni, nekem egy MW2 kaliberű Call of Futy kellene. A Black Ops annyira nem tetszik, de azért eljátszok vele, csak az a szívás hogy kifogok jönni a "ritmusból": ,a PSN leállás miatt.. :)
27.
27.
princeps27
Nem tudom mit akarnak, a microsoft már csinált ilyen pc vs konzol -t, ott a pcsek jobbak voltak, ha meg bevezetnek vmi auto aimboot, akkor meg a pcsek fognak sírni
26.
26.
Vopesz
Eddig sem codoztam sokat, de ha tényleg ilyen pc vs konzol multi lesz benne, akkor továbbra sem. Nem fogok azért egeret venni a boxhoz, mert az kell, hogy legyen sikerélményem. Jó nekem a kontorller is, bár ps3-as emberekkel szívesen játszanék.
25.
25.
Józsi_Doe
Ha a színvonal marad a Black Ops szinten akkor a brand örökre a gagyi szinonímája marad. Ha még csökken is akkor a xar-é.
24.
24.
valti7
lol remélem olyan jó lesz amilyennek azt írják, nem úgy mint a black ops. (magánvélemény)
23.
23.
AnimeWarlord
Most ezt komolyan gondolták? Pc-s a konzolossal multizni? Szerintem térjenek vissza a tervezőasztalhoz és gondolják át még 1× :/
22.
22.
szkajvoker
#21: Ha lesz benne Move támogatás akkor már a ps felé fog billenni a mérleg nyelve.
21.
21.
Skyer
Ha csak nem lesz olyan egér kiegészítője a konzolosoknak, amit Zauder mondott, akkor annyira, de annyira fognak szopni :D
És tudom miről beszélek, konzolon próbáltam multizni kontrollerrel, nagyon rossz..
20.
20.
KENKILL
Ennyi pénzből csinálhatnának már egy normális CoD-ot is a fostalicska black ops után. Egyébként meg tegye fel a kezét aki szerint nem baromság összevonni a konzolos meg a pc-s tábort... Na vajon melyik fél gyalázna.
19.
19.
Zauder
#17: ...vagy inkább a FragFX cuccok (ez itt a reklám helye :) ).

Nagyon sokat számít, hogy ki mivel játszik (személyes tapasztalat). Killcam-ben is simán látszik, ki az 'egeres' . Amíg nem lett meg a sajátom, szidtam is őket rendesen :)
17.
17.
szcsaba1994
#13: Ha már a PS3-nál tartunk.
PC pro becélozza a PS3 pro-t, de a SharpShooter segítségével simán lelövi.
Ez is elképzelhető.
Cod-ot szerintem csak a PS3-as SharpShooter miatt lenne érdemes venni. (Nincs PS3-mam, de próbáltam)
16.
16.
falselight
#14: abból kb. nem lesz semmi.
15.
15.
pr3D4toR
#14: azt te csak hiszed majd a marci hal meg... ha megveszi egyátalán
am énis qrva boldog vok. ez nagyon nagy lesz, végre valami jó ötletük is voooolt
14.
14.
..::RoLiSoAp::..
deboldog vagyok aztaQrvaa mekkora fight lessszz. véégre. konzolos vagyok és úgy várom h szétalázzam a pc s oszttársaimat a Clanommal ( PrEdAtOr meghalsz =D )
13.
13.
Bisur1996
PC vs Konzol.

És a PS3-mas pro pontosan becélozza a PC-s srácot már éppen lőne, amikor a PC-s srác egy mpalatt megfordul és lelövi azt.
Újabb kör... ott a nagy lehetőség! Megint az a frász PC-s srác... de most egy másikat lő, a PS3 pro megrántja oldalra a joystickot mire az szépen egyenletesen oldalra kezd fordulni. De pont mire elérné a PC-s végzett a másikkal és rárántja az egeret... PS3 pro elesett. :D

amúgy kíváncsian várom... mi lesz ez után :P
12.
12.
Mortis
Beep. Beep. Csalás és hazugság a levegőben. Beep. Beep.

Alacsony a mai átlag játékos elvárása. :D
10.
10.
Zauder
#8: Ha az alap kontroller vs. egér felállást nézzük, akkor így van, 'console down'

Viszont pár ezerért lehet venni egér kiegészítőt konzolokhoz, akkor azért már nem ilyen egyértelmű. :)

9.
9.
sundiszno
én is valami ilyesmit akartam írni .
A joy sajnos nem veheti fel a versenyt a gyors egérrángatással :(
8.
8.
mdr88
PC vs konzol = PC-sek sz@rrá lövik a konzolosokat... erre már volt korábban valami kezdeményezés, akkor elvetették, kíváncsi vagyok most mit találnak ki
6.
6.
PC vs Konzol? Eszméletlen jóó! :)

Izgalmas hetek következnek :)
5.
5.
Zauder
'...valamint sorozat történetében először képes lesz összehozni a PC-s és a konzolos játékosokat....'

Ez igen jól hangzik.
4.
4.
Nem flame-keltés, vagy a szokásos szidjuk a cod-ot mert divat céllal, de én még egyikre sem tudtam fél óránál többet rászánni, azt is sajnáltam utólag :( Igaz ez a konkurenciákra is, bár a MohLE mint FPS nagyon tetszett, de valahogy a tálalás a valódi történet hiánya, a térképen való össze-vissza dobálás és karakterről karakterre ugrálás kinyírta nagyon gyorsan az egészet... Valahogy jobban örülnék (tudom anyagilag sokkal rizikósabb) ha bevállalna az Activision inkább egy főleg single story módra alapozó címet / sorozatot. Persze valószínűleg ez csak egy álom marad ... :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...