Lelépett az Uncharted mozi rendezője

  • Írta: fojesz
  • 2011. május 27.
  • Cooltúra
"Kreatív különbségekre" hivatkozva távozott az Uncharted moziadaptációjának rendezője, David O. Russel, aminek hála nem csak a feltételezett színészgárda alakulhat át, de bizonytalan időre a projekt is parkolópályára állhat. A lap szerint az úriember és a Sony baráti hangulatban váltak el.

Derék Cooltúra rovatunk így bizonytalan időközönként jelentkezik, és általában nagyon nem örülünk, ha rossz hírekkel kell megtöltenünk. Most mégis így történt, a Variety jelentése szerint ugyanis az Uncharted filmváltozatát rendező úriember - nevezetesen David O. Russel - kiszállt a projektből, állítása szerint "kreatív különbségek" merültek fel közte és a Sony között, de baráti hangulatban fejezték be az együttműködést.

Russel neve tavaly májusban merült fel a projekt kapcsán, augusztusra azonban elvált, hogy más elfoglaltságai miatt nem tud résztvenni a film munkálataiban. Októberben azonban mégis bejelentette: inkább kiszáll a Pride and Prejudice and Zombies adaptációjából, és megcsinálja az Uncharted feldolgozását - erre tessék, most megint lelépett.

Az új film így nem csak parkolópályára kerülhet - a Sony még nem nyilatkozott a hírekkel kapcsolatban -, de a tervezett szereplőgárda is átalakulhat. Az Uncharted főszereplőjét Mark Wahlberg fogja alakítani a tervek szerint, de említés szinten a további szerepekre szóba jött Amy Adams, Joe Pesci, Scarlett Johansson és Robert De Niro is.

12.
LiMiT
#11: X-Men Origins: Wolverine mint játék, vagy a Tron, Silent Hill(bár ennél nem vagyok biztos benne hogy a filmnek köze van-e valamelyik játékhoz történetileg) mint film? Ezek a "jó" kategóriába még bőven beleférnek. :)
11.
Vopesz
Vicces, függőben lévő Halo, Gears of War film, meg most ez is. Bár személy szerint annyira nem sajnálom, utálom, amikor megerőszakolják egy kedvenc játékomat, hogy az fogyasztható legyen 10-99 éves korig akkor is, ha fogalmad sincs a játékról. Ismét bebizonyosodott, hogy a játékipar és a filmipar nem fér meg egymással. Mondjon már valaki egy jó filmfeldolgozást játékban, illetve fordítva.
10.
dean winchester
sose értettem minek film egy olyan játékból, ami már magába olyan mit egy film. engem például Mark Wahlberg-től a hányinger kerülhet. gusztustalan, visszataszító "szinész". vegyék észre már, hogy mennyi színész van még a világon, és csináljanak végre valami újat !
9.
IceColdKillah
Manapság már annyira kevés a kreativitás az emberekben, hogy nem egy teljesen új valamit csinálnak, hanem egy meglévő sikeres dolgot nyüstölnek. Az Avatar film azért volt nagy durranás mert merőben más volt mint egy tucat film! Engem már az sem érdekel ha a GTA: VC, vagy valamelyik kedvenc játékomból filmet csinálnak, mert azt ismerem.

Ugye nemsokára jön a Green Lantern film (A Zöld Lámpás) aztán csinálják az új Star Trek-et (a legutóbbi film szereplőivel), meg jön Batman..... Mind ez bizonyítja hogy a rendezők 80%-a nem mer kockáztatni. Rájöttek a filmesek hogy az emberek megnézik a sz@rt is csakhogy a kedvenc színészük játsszon benne vagy a kedvenc hőséről szóljon a film.

Ha majd lesz még egy akkora film mint az Avatar akkor talán elmegyek moziba, de addig meg minek.....
8.
Mortis
Kreatív különbségek? Ez azt jelentheti, hogy Russel valószínűleg többet akart egy lelketlen, a játék szellemiséget porba tipró tucatvalaminél, amit még távolról sem bökdösne meg, nemhogy egy rajongó, de még egy átlag néző sem...
7.
Gariss
Nem tudom miért háborogtok, ez egy jó hír. Először is hol olvastátok, hogy a pénz miatt áll a forgatás? Másrészt meg Russel és Marky Mark olyanokat nyilatkozott, hogy Drake családjának kapcsolatáról szólna a film, aminek bizony nem sok köze lenne a játékokhoz. Mark Wahlberget egyúttal le is cserélhetnék Nathan Fillion-ra, és teljes nyugalommal ülnék be a moziba, már ha elkészül.
De inkább ne jöjjön ki, ha ebből is csak egy megélhetési mozit akarnak csinálni, mint a játékadaptációk többségét.
6.
Ezzazz,inkább csinálják meg a transzformersz 23. részét az kell a népnek,
Bioshock film lelőve,uncharted lelőve
Elmennek a picsába
5.
peter.biro
Áhh remélem nem valami szar családi film lesz !!!! Tudtátok ha már 2 káronkodás van egy filmben az már csak korhatátos lehet ???
4.
shooter1234
#3: Hát igen, és nem is kis költséget fordítottak volna rá. Lehet hogy valaki lelépett a pénzzel, azért halasztják el ezeket a projekteket, nem csodálkoznék rajta ha ez lenne az igazság.
3.
LtK
Szarkupacok ezek mind. Bejelentik , hogy ők majd megmutatják, verik a mellüket aztán 1-2 hónap után meg lelép mindegyik. Az a baj , hogy pont azoknál csinálják amelyekből kikúrt jó filmet lehetne csinálni.....
2.
sayainbarni
Kár,szivesen meg néztem volna ezt a filmet!Ugyanúgy mint egy Heavy Rain filmet is!De bízzunk benne hogy jön helyette vki más!
1.
shooter1234
Mostanában ez a divat?! A Bioshock filmet sem támogatták, azért nem készült el! Csak gratulálni tudok hozzá!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...