Darksiders 2 - hamarosan indul az infódömping

  • Írta: fojesz
  • 2011. május 30.
  • Hír
Link másolása
Ha minden igaz, hamarosan végre a nagyközönségnek is bemutatják a Darksiders új részét, igaz, magáról a játék létezéséről már mi is régóta tudunk. Ha jól következtetünk bizonyos Twitter-üzenetekből, egyszerre kapunk egy magazinbeli előzetest és egy E3-as bemutatót is - alig győzzük kivárni!

Ahogy közeledik az E3, úgy sokasodnak meg a játékok bejelentéseiről szóló bejelentések. Most konkrét leleplezés nem történt, utalás azonban bőven akad arra, hogy hamarosan bemutatkozhat a meglepően jól sikerült Darksiders legújabb része is.

Történt ugyanis, hogy a hétvégén a THQ fejese, Danny Bilson azt írta a Twitter-csatornáján: hamarosan jönnek az első Darksiders 2 információk, mégpedig nem is akármilyen módon - sőt ami azt illeti, több különböző módon várhatjuk az infódömpinget. Mindez arra utal, hogy a kiadó nem fogja elbénázni a játék marketingkampányát, és a szinte 100 százalékig biztos E3-as premier mellett egy nagyobb magazinban is lelepleznék a Darksiders 2-t.

Mondjuk a Game Informerben? Lehet: Andy McNamara, lap egyik vezetője szerint az új szám borítóját a héten fogják leleplezni, és állítása szerint a címlapon lévő koncepciós rajz egyszerűen lenyűgöző. Persze merész ebből bármilyen következtetést is levonni, de tény: a Darksiders vizuális stílusáért nem más felel, mint Joe Madureira képregénylegenda, és ő bizony odaszokta tenni magát, ha rajzokról van szó.

A Darksiders 2 egyébként szokatlan folytatás lesz, mert míg a főszereplőnek kikiáltott apokalipszis lovasaiból négy van, apokalipszisból csak egy: éppen ezért nagyon úgy néz ki, hogy az új játék története az elődével párhuzamosan zajlik majd, mi pedig egy másik lovast irányíthatunk, és nem Wart. Kíváncsian várjuk!

16.
16.
AnimeWarlord
Jó cucc volt az első is, bár remélem a bejárható terület egy kicsit hangulatosabb lesz az elődnél, mert a szűk csatornás részek elég hangulattalanok voltak.
15.
15.
mdr88
Érdekes lesz az biztos... az első részben ugyebár "War" volt a főhős, míg testvérei be voltak zárva (ugyebár csak akkor szabadulhatnak, ha a hetedik pecsét eltörik), ezek után kíváncsi leszek hogy lesz megoldva ez a párhuzamos történet? :-)
14.
14.
Mortis
Nem szerettem. Alapszitun és hangulaton kívül számomra nem nyújtott semmit. Bár ettől függetlenül az alapötletre fellehetne húzni egy jobb játékot.
13.
13.
attila 999
na vegre valami.kivancsian varom.elso resz brutalissan jo volt.
12.
12.
cast22
#5: Egyet értek.. azért annyira zavaró nem volt az irányírása, hogy sokat vonjon le a játék értékéből, de mindenesetre javíthatnak rajta. Azon kívül én meg vagyok elégedve vele, a térkép nekem nem okozott gondot. A harcrendszer is tetszett, alig várom már a 2. részt. Még annyi hogy a grafikán remélem javítanak, nem mintha ez fontosabb lenne a játékélvezetnél, de szeretem ha valami jól néz ki. Jah és ATI kártyán is normálisan fusson :) , mostanában elég sok játéknak nem tetszik az ati.
11.
11.
Ghost16
Áhhh, zsír :) lehet majd hentelni megint :)
9.
9.
Giga0509
Zsír jöhet,az elsőt imádtam :D
8.
8.
LtK
Az 1. rész elég jó volt. Várjuk szeretettel a másodikat =D
7.
7.
BloodyDeath
#5: XBOX/PS3-n ilyesmit nem tapasztaltam. PC-n nem szoktam gémelni.
6.
6.
BloodyDeath
#4: Hát arra hamar ráéreztem. Lehet azért mert a szakmámból adódóan a függőleges és vízszintes csötervrajzok valamint háztervrajzok leolvasása értelmezése végett. De az nagyon tetszett, hogy a különbőzö szinteknek meg volt a saját maga alaprajza. De tény, hogy bonyolult mindazok számára kik most találkoztak elöször ilyen térképrendszerrel.
5.
5.
Lordnekroseth
Érdekes hogy egy újabb tömeg hack and slash nek tartottam mikor elkezdtem,de rájöttem az egy elég komoly game. Azér voltak KURVA idegesítő részek,pl az irányítás(már főleg pc-n,de gamepad sem segített sokat rajta). Remélem ezeket kijavítják. Akkor nagyon korrekt játék jön.
4.
4.
adamsfamily
Az első rész nagyon tetszett,az egyetlen negatívum a játékban talán csak az idióta térkép volt ami miatt órákig lehetett bolyongani.
3.
3.
BloodyDeath
Az már tuti, hogy az elsőnek nem volt semmi kampánya, reklámja, jó ha pár elözetessel szurták ki az érdeklödő szemét. Tudom, mert a legelső bejelentéssel jött videó keggyözött arról, hogy kelleni fog. A mai napig a 2 kedvenc gamám a stilusában.
Remélem nem lesznek fatöküek, és nem baltázzák el a 2. részt.
2.
2.
falselight
remélhetőleg nem tömik tele frusztráló puzzle elemekkel, mint az első rész végét.
1.
1.
xICEMANx
Hmmm biztos érdekes lesz, nekem hatalmas kedvencem volt a game! És biztos nem kapkodták el a 2-est sem :D Jaj de várom már :))
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...