Jövőre jelenik meg az XCOM

  • Írta: InGen
  • 2011. június 3.
  • Hír
Link másolása
Szegény XCOM-ról nem sokat hallani mostanában. Mondjuk nem is baj, hogy a fejlesztők legalább fecsegés helyett azzal foglalkoznak, ami a dolguk: feltámasztani egy ekkor szebb napokat élt legendát, még akkor is, ha az újnak vajmi kevés köze lesz a klasszikusokhoz.

A Magyarországon csak UFO 1 és UFO 2 néven ismertté vált X-Com sorozat rebootolásán dolgozó 2K Australia szorgosan dolgozik a kissé más stílusú, kissé más hangulatú, de azért ígéretesnek tűnő, új XCOM-on. Olyannyira szorgosan, hogy már látják az alagút végét: Christoph Hartmann, a 2K nagyfőnöke kidugta a fejét a monitor mögül, és elmondta, hogy az anyag március 9-én jelenik meg Európában, és három nappal korábban az Egyesült Államokban.


S ha már elkezdett beszélni, akkor még egy extra jóhírt is közölt: az eredetileg csak PC-re és Xboxx 360-ra készülő XCOM meg fog jelenni PS3-ra is, ráadásul a másik két verzióval együtt. Hartmann nagyon örül, hogy ezzel szélesebb közönséghez tudják eljuttani a játékot, mi pedig annak fogunk örülni, ha jó is lesz a cucc.

7.
7.
Optimus Prime
Bár nem tudom mennyire új, de már rendes előzetes is van:
http://www.xcom.com/
5.
5.
Optimus Prime
A tavalyi teaser alapján ez FPS lesz és erősen '50-es évekbeli feeling, ami miatt a BioShock óta nálam nagy kedvenc egy játék. És már márciusban jön?
4.
4.
Mortis
Manapság szinte minden régi címmel ezt a szemléletváltást csinálják, ami nem baj. Jót tesz a poros öregeknek. Ha minden igaz, ez is egy érdekes koncepcióra fog építeni. :)
3.
3.
Split
Azok a képek, amiket annó láttam belőle, felkeltették az érdeklődésemet! :D
2.
2.
hedzsooo
Kivarjuk, meglatjuk. :-)
1.
1.
MeTT1047
Imádtam a régi részeket remélem ezt nem szúrják el
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...