Bezárták a Game Republicot is?

  • Írta: fojesz
  • 2011. június 17.
  • Pletyka
Link másolása
A hírek szerint lehúzta a rolót a Majin and the Forsaken Kingdomot és a Genji: Days of the Blade-et is jegyző Game Republic. Bár a japánok erről előre szokták tájékoztatni a sajtót, most nem így történt, állítólag azért, mert a csapat fejese lelépett Japánból az adósságai miatt.

A Game Republic számtalan játékkal rukkolt elő pályafutása során, tipikusan olyan csapatról van szó, amelyik képtelen volt igazán kiemelkedő címeket alkotni, ellenben középszerű, de játszható anyagból több tucatot letett az asztalra.

A csapat most pénzügyi okokra hivatkozva húzta le a rolót, legalábbis a pletykák szerint. A G-Dash nevű japán oldal birtokába jutott fotókon a stúdió emberei gőzerővel pakolnak össze, az irodaépületükön pedig már megjelent a kiadást hirdető tábla. Persze ezek alapján egy sima költözésről is lehet szó, a G-Dash úgy tudja, a probléma komolyabb, és a csapat azért nem küldött közleményt a bezárásról, mint azt más stúdiók szokták, mert az egyik vezető - Yoshiki Okamoto dizájner - elhagyta Japánt az adósságai miatt. Állítólag.

A stúdió egyik legutóbbi játéka a Majin and the Forsaken Kingdom volt, míg igazán híressé a Genji nevű PS3-exkluzív játék E3-as bemutatója tette őket: a prezentációban felbukkanó óriási rák ugyanis, mint főellenfél igazi internetes mémmé vált az idők során.

4.
4.
Sheodon
#3: Azt direkt írtam úgy, hogy tudja a cikkíró, hogy mit keressen. :) A zárójelben pedig már azt írtam le, hogy hogyan kellett volna írnia a szót.
3.
3.
adriano28
#2: neked is lemaradt egy T "A JapánT után lemaradt a "t". ("Japánt")
2.
2.
Sheodon
"mert az egyik vezető - Yoshiki Okamoto dizájner - elhagyta Japán az adósságai miatt"

A Japán után lemaradt a "t". ("Japánt")

Amúgy engem hidegen hagy. Ami engem illet, én a Genjit, bár évek óta megvolt, kb. az első pályán túl sosem jutottam, annyira borzalmas volt az egész játéknak az irányítása (bár a sztori nem tűnt rossznak, de tényleg, annyira kezelhetetlen volt, hogy az csak na). Egy hack'n'slash (RPG elemekkel), aminek FIX kameranézete volt... WTF?! Végre sikerült megszabadulnom a játéktól. Nem nagyon volt játék, ami felhúzott, de a Genji az igen.
1.
1.
AssaX
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...