Legalább 40 volt Infinity Wardos a Respawnnál

  • Írta: InGen
  • 2011. július 1.
  • Érdekesség
Link másolása
Tegnap számoltunk be arról, hogy elindult a Respawn hivatalos oldala, s különböző külföldi magazinok nem voltak restek a céges információkból kihalászni, hogy mégis mennyi ex-Infinity Ward dolgozó tengeti most a napjait a West és Zampella által alapított új stúdiónál. Az eredmény meglepő.

Főleg annak tekintetében, hogy a cég jelenleg 53 alkalmazottat sorol fel, amiből 40-en egyenesen az Infinity Wardtól jöttek, miután Jason West és Vince Zampella vitatott körülmények között kilépett a stúdiótól. Már akkor beszámoltunk róla, hogy az Infinity Ward összes fontosabb pozícióját betöltő szakembere eltávozott a stúdió két alapítójával együtt, hogy közösen hozzák létre a Respawnt.


Habár a srácok hivatalosan még nem mondtak semmit, a kiadó Electronic Arts már elkotyogta, hogy egy sci-fi shooteren dolgoznak. Ehhez nem csak az Infinity Ward egykori dolgozóinak jelentős hányadát használják fel, hanem hat egykori Sony Santa Monica (God of War) alkalmazott is itt húzza az igát.

Tehetségekben tehát láthatóan nincs hiány, most már csak meg kell várnunk a játék végső leleplezését, s persze azt is, hogyan alakul a per az Activision ellen.

9.
9.
Giggsy
#8: Abszolút egyetértek. Soha nem jó, ha a verseny házon belül van. Különben a CoD és a BF két eléggé más széria, még így is, hogy a BC-vel a BF is kicsit árkádosabb lett. Ha a CoD átalakulna, akkor a sok vérpistike, akiknek abból áll az FPS, hogy futnak és közben lőnek mindenre ami mozog meg se venné többet.
8.
8.
elite_hun
#5: Vagy pedig BF-ben kisebbek lennének a mapok, irreálisabb perkek jelennének meg és a BF venné át a CoD DLC-k stilusát. Szerintem túl nagy kisértés lenne erre és a pénz nagyúr. Jobb igy hogy két különböző kiadónál van a két nagy cim
6.
6.
Donpedro
Remélem Frostbite 2 alá csinálják a játékot :P
5.
5.
Elcijas
#3: Számból vetted ki a szót. :). A a respawn megkapná a COD jogokat, akkor az EA-nél házon belül tudnának cserlélni technológiát mint a BF3-nál. Talán az is megkapná az ANT, esetleg még a Frostbite 2-t is (és akkor még az is lehet a COD DLC mentalitása átveszi a BF-ét). És akkor végre megújul a COD is, remélem bukik az a seggfej kotic (és akkor még az is lehet a COD DLC mentalitása átveszi a BF-ét). Bár nem hiszem h megnyerik, de reménykedni szabad
4.
4.
Mortis
Bwáá, ez azért elég vicces. Ebből is látszik mennyit számít a pénz, mert biztos vagyok benne, hogy a legtöbb dolgozó nem a "rossz bánásmód" miatt távozott az IW-tól. :) Persze én is sok szerencsét kívánok nekik. Van ott tehetség s a sikert az Activision-nál bárki jobban megérdemli.
3.
3.
Mathia$
Remélem minden munkájukban és hiányosságukban, a DICE is segíti őket!
Hajrá fiúk, közel a feltámadás, hamarosan eljön a bosszú ideje!
Vesszen a cod, vesszen az Activision és főleg vesszen Kotick!!!!!444444444!!!!!4négy44!!!!! :))))
2.
2.
Csokolade
egy normalis warra alkalamas gémet wárok!
1.
1.
Cuppak
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...