Az EA megvette a Plants vs. Zombies fejlesztőit

  • Írta: zoenn
  • 2011. július 13.
  • Biznisz
Link másolása
Napjaink egyik legígéretesebb független játékfejlesztője, a PopCap is igába hajtotta a fejét, amikor igent mondott az EA ajánlatára: nem kevesebb, mint 750 millió dollárért eladták magukat a megakiadónak. A PopCap ezentúl új platformokon és piacokon is tiszteletét teszi, elvégre sokat várnak tőlük.

A PopCapet 2000-ben alapította John Vechey, Brian Fiete és Jason Kapalka. Első játékuk a Bejeweled, mellyel máris berobbantották magukat a köztudatba, a program 25 szakmai díjat zsebelt be. 2006-ban nemzetközi irodát nyitott Dublinban, ez évben már a Steamen is megtalálhatóak a játékai. Felvásárolta 2007-ben a SpinTop Games-t és a Retro64-et, 2010-ben pedig már 100 millió dollár nyereséggel számolt. Idén, július 12-én felvásárolta őket az EA Games, elég drága áron, de az üzlet minden kétséget kizáróan jól jövedelmező befektetésnek néz ki.

Az EA vezérigazgatója, John Riccitello azért is bizakodik, mivel a PopCap bevételeinek 80 százalékát digitális eladásokból érte el, egy nagyszabású vállalkozás volt az EA nélkül is, és reméli, hogy ez a lendület "nem tör meg" a jövőben sem. A kiadó ezzel a felvásárlással szeretné bebiztosítani magát a szociális és a kezsüel játékok piacán, de ebből a Plants vs. Zombies fejlesztői is profitálhatnak, elvégre több digitális eszközön, több országban, több csatornán jelenhetnek meg játékaik.

A stúdió vicces levele az új tulajdonos számára

A PopCapnél jelenleg 450 alkalmazott dolgozik, az EA nagy szabadságot adna nekik, nem szeretné alantas munkára bírni őket. Ezzel az üzlettel természetesen az EA-hez kerültek a Plants vs. Zombies, a Bejeweled és a Zuma jogai, melyekre a mai napig harapnak a rajongók, szinte minden platformra meg fognak jelenni, és ez a beruházás a kiadó digitális boltjának, az Originnek is jót fog tenni.

Bár a befektetők közül sokkan aggódnak, hogy beletörhet a bicskája a kiadónak a nagy vállalkozásba, az új platformok és piacok meghódításába, ezért 0.9 százalékkal csökkentek az EA részvényeinek értéke.

Mindketten a minőségi munkára törekednek a jövőben is, mi, játékosok csak jól fogunk járni, hiszen legyen bármilyen cuccod, biztosan találkozni fogsz üditő PopCap-játékkal.

16.
16.
giga321
#13: Én is már arra várok. Még mai napig , sőt még most ebben a percben is ezzel tolom :D:D.
14.
14.
Józsi_Doe
A tulajdonosok jó kis pénzt kerestek.
13.
13.
gyurcio
Plants vs.Zombies 2 kell a népnek!Mit xarakodnak már vele?
12.
12.
Ecneb
Nagyon örülök a cikknek, hatalmas ez a játék egész okj alatt ezzel tolta az osztályom :D
10.
10.
M3rcy
No és mennyiért vásárolták meg őket? 750 millió dollárért!!
9.
9.
Mortis
Ott ragadják meg a játékostársadalmat, ahol a legszélesebb. :D Okos megoldás s hosszútávon valószínűleg jól jár velük az EA.
8.
8.
giga321
Plants vs Zombie az egyik kedvenc játékom. Remélem lesz majd egy PvZ 2.
6.
6.
Amíg légy akad, szar is mindig lesz... :)))
5.
5.
Alienji
Nagyon jó fej fejlesztőcsapat! Remélem saját ötleteiket fogják megvalósítani és csak kissé fog az EA beleszólni.
4.
4.
Skyer
#2: Inkább jópofa, mint baromság :D
3.
3.
FriendlyTarget
ha az EAnek beleszólása lesz ebbe (belekontárkodik) akkor megvehetjük valódi pénzért a seedeket meg skineket a zombiknak csak figyeljétek meg h igazam lesz :D
2.
2.
JacoB
ilyen baromságot kitaláltak, és híresek lettek... durva :D
1.
1.
foxtorch
Kíváncsian várom mi lesz ebből :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...