Hivatalos: gyűjtői változatot kap az Arkham City

  • Írta: fojesz
  • 2011. július 20.
  • Érdekesség
Link másolása
Fel sem ocsúdtunk az új Batman-film trailere után, a Warner Bros. máris bejelentette: a pletykáknak megfelelően gyűjtői változatot kap az októberben érkező Batman: Arkham City. A csomag 100 dollárba fáj majd, ennek köszönhetően nem kevés érdekesség fér majd el benne.

Múlt héten a Best Buy szellőztette meg, hogy a Batman: Arkham City-ből lesz gyűjtői kiadás is, s bár akkor még nem tudtunk semmilyen konkrétumot a csomagról, gyakorlatilag biztosak voltunk benne, hogy a Warner Bros. nem fogja kihagyni a lehetőséget. És nem is hagyja! A kiadó a minap nem csak megerősítette a Collector's Edition létezését, de részletezte is annak tartalmát.

A közlemény szerint a képen látható csomagban helyet kap majd egy, a Kotobukiya játékgyártó által készített Batman akciófigura, amelyen derék bőregerünk a klasszikus ütő pózban látható, továbbá kapunk képeskönyvet, letölthető soundtracket, négy darab gyűjthető kártyát és egy példányt a Batman: Gotham Knight című animációs filmből. Mindemellett a gyűjtői kiadás tulajdonosai korábban tölthetik le az Iceberg Lounge challenge térképet és a Dark Knight Returns karakterskint is.

A játék október 21-én fog megjelenni PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra - rendhagyó kedvcsinálóként álljon itt a jövő nyáron mozikba kerülő The Dark Knight Rises című film napokban publikussá tett trailere:

9.
9.
givi6
én ezt előbb is megírtam az egyik blogomban :P
8.
8.
p3ti
Miért kell a soundtracket letölthetővé tenni ? Tisztára felesleges......
7.
7.
metercsiken
Tényleg inkább egy bővitett változatot adnának ki ( mondjuk plusz pályákkal,vagy ellenségekkel )!
Akkor megérné drágábban megvenni!
6.
6.
xXgoronikahunXx
#5: De ha a szobor nem lenne fele ennyibe kerülne...Én csak az extrák miatt venném meg...A szobor nagyon hidegen hagy...
5.
5.
Raziel88
#4: Teli van extrával a szobron kívül. :D
4.
4.
xXgoronikahunXx
Nem rossz de az a szobor...Számomra annyira fölöslegesek az ilyen gyűjtői kiadásokba...Oké, hogy jól néz ki de én jobban örülök, hogyha a játékhoz kapok extrákat...Nem ilyet...
3.
3.
pjoco
Tegnap vittem végig újra az asylumot! :D Még mindig marha jó game!
1.
1.
danez11
iiijjj, ez gecijól néz ki :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...