Csak 2015-ben jelenhet meg a Respawn első játéka

  • Írta: InGen
  • 2011. július 21.
  • Hír
Habár valamiért azt hittük, hogy a következő egy-két évben már tolhatjuk az Infinity Wardtól távozó jóemberek által alapított Respawn Entertainment első játékát, most sajnos az egyik alkalmazott kiábrándított mindenkit. Elmondása alapján a várakozási idő "kissé" több lehet ennél...

Habár korábban már láthattunk egy elmosott koncepciórajzot, úgy tűnik, a nagy titkolózás nem azért van, mert annyira jól halad a Respawn első játéka, hanem azért, mert még nagyon korai fázisban tartanak. Legalábbis ez a helyzet Iain McCaig, a stúdió egyik concept artistja szerint.


Craig egy brightoni eseményen ábrándította ki a közönséget: "Nagyon élvezem a munkát a Respawnnál, és utálom, hogy nem mutathatom meg nektek, hogy min dolgozom, egészen 2015-ig."

Mindez, azt hiszem, elég egyértelműen mutatja, hogy a Respawn nagyon komolyan gondolja az új játékot, melyről az Electronic Arts korábban már elkotyogta, hogy egy sci-fi shooter lesz. Mindezek alapján még akár az is elképzelhető, hogy az anyag már az újgenerációs konzolokon debutál majd, de persze ennyire azért nem érdemes előre gondolkodni, hiszen azokról a gépekről egyelőre még semmit nem tudunk.

17.
Vopesz
#15: Az Elite nem játék, hanem egy közösségi oldal.
16.
bsg09
#15: És azt elárulnád, hogy mi az a +1? Ha az Elitre gondolsz, akkor tisztább, de még úgy is eléggé rezeg a számláló.
14.
Mortis
#13: Gondolom az Elite-re gondolt.

Ez meg akar azt is jelentheti, hogy ez valami masik cucc s a Respawn tobb dolgon dolgozik egyszerre. Szerintem egy ujonc studio sem kaphat ilyen bizalmat...
13.
bsg09
#12: Milyen 2 Cod? Lesz egy MW3 és ennyi.
12.
randall13
#6: Csak idén jön ki 2 CoD... xd
11.
shatterhand
Hosszú lesz ez a generáció:)
Megnézném melyik gépen lenne nagyobb eladása. Egy új generációs konzolon vagy a jelenlegin.
10.
Elcijas
#9: Szerintem akik egyszer meg tudtak alkotni egy legendát, és nem kell két évente kijönniük egy új CODal Mr. Minden pénzeteket megszerzem Kotic miatt, és adnak nekik kellő időt miért ne sikerülhetne nekik még egyszer. Amúgy miért is kéne őket elfelejteni?.....
9.
amadeusz gyermeke
elvannak szálva maguktól . A kutya is elfelejtennyi idő után őket. Nemfognak ezek szart sem összehozni . Nemhogy sikert.
8.
K/G.
Akkor az már next generation.
7.
Jackie Estacado
#6: 3 CoD?Lesz abból több is XD.
Én abban reménykedek,hogy 2015-ig vagy hamarabb kiad a Valve 1 új HL részt :D
6.
vytros
Persze hogy komolyan gondolják, hiszen most be kell mutatni a fityiszt az Actinak.

Amúgy gondolom még az új motorral sincsenek teljesen kész, azt is be kell fejezni, aztán jöhetnek a 3D modellek, hangok, textúrák(2D art), stb stb :P 2015-ig kijön vagy 3 CoD :/
4.
Hubert Cumberdale
Epic idézet egy másik oldalról:

"2 év alatt egy új codot lehet csinálni
4 év alatt meg egy jó játékot"
3.
Split
#1: Igaz, én is erre gondoltam... de ki tudja, lehet hogy a pénz nagyobb úr lesz... :)
2.
grindcore
Ez komoly? Mi a fenét csinálnak 4 évig???? Ez tuti kamu...most komolyan kinek éri meg hogy majd 4 év múlva lesz belőle pénz, ez hülyeség!
1.
Józsi_Doe
Azért jelenik meg 2015-ben mert régen így hívták magukat.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...