Még idén megjelenik a Star Wars: The Old Republic

  • Írta: fojesz
  • 2011. július 22.
  • Megjelenés
Link másolása
Elindult a Star Wars: The Old Republic előrendelői kampánya, így végre valami szilárd támpontot is kaptunk a fejlesztők azon állításának alátámasztására, miszerint az MMORPG még idén elrajtolhat. A játék egyébként három különböző kiszerelésben is kapható lesz, ezek közül az egyik digitális.

A Comic-Conon a Star Wars: The Old Republicot is bemutatták, s bár a BioWare érezhetően inkább a játékról akart beszélni, az érdeklődők természetesen rákérdeztek a megjelenési dátumra is. Nos, a jó hír az: a Star Wars MMORPG még az idén, várhatóan a karácsonyi szezonban el fog rajtolni, de ennél pontosabbat sem a fejlesztők, sem az EA nem tudott mondani.

Mindennek viszont lehet alapja, a kiadó ugyanis mostanra időzítette a játék előrendelői kampányának rajtját is. A The Old Republic három kiszerelésben lesz elérhető, egy standard, egy gyűjtői és egy digitális gyűjtői változatban. Az első természetesen nem tartogat semmi extrát: a boltokban vagy az interneten előrendelve kapunk mellé 30 napnyi ingyen játékot, korábban vághatunk neki a kalandoknak a többi vásárlónál, emellett egy kristályhoz is hozzáférhetünk, amivel megváltoztathatjuk a fénykardunk, illetve a fegyvereink lézernyalábjainak színét.

A gyűjtői változat 150 dollárba kerül majd, helyet kapott benne egy Gentle Giant gyártású Darth Malgus akciófigura, egy zenei lemez, egy galaxistérkép, egy egyedi biztonsági azonosító kulcs, egy, a játék sztorijához kötődő napló és nyolc darab játékbeli extra is. A 80 dollárért megvásárolható Digital Deluxe Edition már némileg szerényebb lesz: ebben csak hat ingame kiegészítőt találunk majd.

A korábbi bejelentéseknek megfelelően, digitális úton csak az Originről lehet beszerezni a The Old Republicot.

18.
18.
szabovagyokk
Az a baj, hogy amióta téma a Guild Wars 2 minden más MMO teljesen ratyi. A graffja is szebb, egészen forradalmi és kegyetlen jó újítások + NEM havidíjas, sajnos még egy másik leendő mmo-t sem találtam, ami felvenné vele a versenyt.
17.
17.
simon 555
#13: a videó amit linkeltél az SWG.én a Rouge squadront kérdeztem ha már egyszer ahhoz hasonló lesz ez is,hogy az milyen.
ezt a Pioneert nem ismerem de kovetni fogom érdekesnek néz ki.az Infinityt meg még tavaly fedeztem fel:) már én is várom de elég reménytelennek tűnik.még a béta vagy inkább az apha is évekre van:(
am hamár itt tartunk nem tudsz valami jó kis ingyenes űrös MMO-t?most az STO-val játszok de jelenleg valahogy unalomba fulladt(majd elvileg nemsokára fog sok-sok új tartalmat kapni).előtte a BSG onlinet próbáltam de az meg aztán végképp unalmas volt...
16.
16.
IceColdKillah
Ha lesz hivatalos Gamakapocs guild akkor én azonnal belépnék! :P
15.
15.
goblinfing
#6: van elég online game amivel tolom
14.
14.
Mortis
Nekem eleg lesz a sima is, ugyerzem. :)
13.
13.
dareal
#10: http://www.youtube.com/watch?v=5k1QF1A0I-4

2:40 körül kezdődik az űr rész.

igazából minden bolygóhoz tartozik egy nagy űr szektor (nagy, de ha jó hajód van, akkor nem. sokáig nekem volt a leggyorsabb űrhajóm (spéci tuningolt a-wing), pillanatok alatt átrepültem vele a szektorokat)), ahol repkedhetsz, küldizhetsz.
minden szektorhoz tartozik legalább 1 űrállomás, oda bedokkolva tudsz pl leszállni a bolygókra, vagy adott instába.

ha jó space sim kell, akkor kövesd a pioneer-t.
sajnos még alpha, de ingyenes és az is marad. a mostani alpha bugos, nem lehet visszatölteni a mentett állást, de amúgy űber. elite copy és az is akar lenni :)

http://www.youtube.com/watch?v=CZJs-NHTi3k&feature=related


ami igazán durva lesz, az az infinity: quest for earth. elite mmo-ban. qrva szép. de még évek múlva lesz csak kész.
bármely csillagra böksz rá, oda el lehet utazni :)

http://www.youtube.com/watch?v=piUO4eyM3yA
12.
12.
dareal
a comin-con-ra szánt új trailer:

http://www.youtube.com/watch?v=gzrZaXS4stM&feature=player_embedded
11.
11.
vytros
#9: 1 hónapra túl sok nekem :/
10.
10.
simon 555
#4: és az milyen?:D
nem ismerem azt a játékot.am lehet,hogy copy az STO űr része de jobb nem is lehetne szerintem.tökéletesen megfelel a célra.jobb mintha 1 gombnyomásra már ott lennél a másik rendszerben.
9.
9.
dareal
#8: 1 hónapra szerintem 2500-3000 között lesz.
8.
8.
vytros
Novemberben már a Skyrim-ot fogom tolni, az elvisz 10k-t tőlem...erről jut eszembe, azt megyek és elő is rendelem :D

A The Old Republicra is szívesen befektetnék, mondjuk karácsonyra nem lenne rossz ajándék :D Vagyis, attól függ, hogy hogyan lesz a fizetés, 1 hónapra vagy 3-ra mennyit kéne fizetni? :/
7.
7.
latyaa
Engem is érdekelne de ez a havi fizetés nem jön be sose fizetem játékért havonta egyedül a boxon livera de az se drága évente 9500ft annyit meg ki birok ha kb ennek is ennyi lenne az éra évi 9500ft akkor még azt mondom jó
6.
6.
dareal
#5: cserébe olyan tartalmat kapsz, ami egy offline játékban sincs meg :)
5.
5.
goblinfing
imádom sw-t de mivel havonta fizetni kell így hidegen hagy
4.
4.
dareal
#3: már tudni, sto-hoz nem lesz köze.
az űr a rouge squadron-hoz hasonlít, de ez idővel bővülni fog.
az sto űr része jó (bár egy az egyben pirates of the burning seas copy, szokás is pirates of the burning spaces-nek nevezni :)), de a földi része csapnivaló. az űrhajó belső részei szintén.

szeptemberben lesz egy nagyobb béta, oda már eu-ból is lesz bőven behívás.


neked akkor a star wars galaxies féle űr tetszene, csak kár, hogy annak decemberben vége.
3.
3.
simon 555
remélem lesz majd valami trial vagy demo mert az űr utazásról még mindig nem tudni semmit,hogy milyen módon lesz megoldva.
vajon nekünk kell majd irányítani a hajót egyik bolygótól a másikig vagy csak egy sima gomb nyomás és kis toltés után ott vagyunk?ha az utóbbi akkor számomra felejtős.ha viszont az STO megoldásához fog hasonlítani akkor van esélye.
2.
2.
mdr88
hát... legalább van mire spórolni :D
1.
1.
dareal
már tegnap berendeltem, a guildben 30 játékos már ott figyel :)
csak induljon el végre!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...