Vége a játékbetiltásoknak Ausztráliában

  • Írta: fojesz
  • 2011. július 22.
  • Hír
Link másolása
Bár nem igazán szoktunk Ausztráliát érintő hírekkel foglalkozni, most kivételt teszünk, mert az ország döntéshozói mérföldkőhöz értek a videojáték iparágának szabályozásában: hamarosan bevezetik a felnőtteknek szóló besorolási kategóriát, ezért valószínűleg vége lesz a nagy betiltásoknak és átalakításoknak is.

Mint ismeretes, Ausztráliában csak a filmek kaphatják meg a 18 éven felülieknek szóló jelzést, a játékok nem: az olyan címeket, amelyek nem férnek a 15 éven felüli kategóriába, azokat általában vagy betiltották, vagy úgy átalakították, hogy a vér is zöld lett, és nem pedig vörös. Mindennek azonban vége, az ausztrál kormány bejelentette, hogy néhány hónapon belül bevezetik az R18+ osztályzást.

Az ország döntéshozói tegnap tárgyaltak az ügyben, egyedül New South Wales állam képviselői maradtak otthon, ők a tartózkodásukat már korábban is jelezték. Az intézkedést közösen is jóváhagyták ugyan, de később minden régióban önállóan dönthetik el az illetékesek, hogy átveszik-e azt, vagy maradnak a kissé vaskalapos rendszernél. A rendszer tényleges bevezetésére még hónapokat kell váeni ugyan, de ez már semmiség az eddigi huzavona után - Ausztráliában 2002 óta vitáznak az új kategóriáról.

A kiadók közül elsőként - a Left 4 Dead 2 által is érintett - Electronic Arts nyilatkozott a döntésről, a vállalat természetesen üdvözölte a határozatot: "Ausztráliának olyan besorolási rendszerre van szüksége, amelyik elismeri, hogy több millió felnőtt játszik játékokkal" - mondta korábban Mark Bradley a cég képviseletében, majd hozzátette, hogy az eddigi gyakorlat olyan rejtett cenzúrát jelentett, amit semmilyen más formában, például a könyveknél vagy a filmeknél sem lehet látni. 

13.
13.
Neo1989
#4: Egyet értek a netten senki nem ellenőrzi hogy mennyi vagy vagy megveteted egy nagykorú haveroddal és kész :D Szerintem semmi nem változott ezzel .
12.
12.
biohazard rex
#11: szimplán ki van kapcsolva a gore, aki ügyesen bánik Ausztráliában a l4d2 consolejával annak nem jelentett kihívást visszakapcsolni...
11.
11.
koffein
#9: ebbe semmi poén
http://www.youtube.com/watch?v=95PcRNVX5gM
10.
10.
Ferry89
én csak arra vagyok kíváncsi, hogy mi tartott eddig?
9.
9.
Vopesz
#4: Vagy szimplán külföldről rendelték. Ugyanaz, mint Németország, épeszű német Aursztriából szerez játékot.
Az ausztrál left4dead2 pedig tényleg poén, ajánlom keressetek rá youtube-on.
8.
8.
adriano28
lol, megölök egy random normál játékba egy embert és zöld a vére :D:D
7.
7.
Mortis
Kisse megkesve, de a virtualis oldokles egy ujabb kontinenst is meghodit. :P
6.
6.
Necreon
#5: Látom a lényeg nem ért oda pont.
5.
5.
simon 555
"amelyek nem férnek a 15 éven felüli kategóriába"
miért a 25 éves ember már nem számít 15 éven felülinek?:D
4.
4.
ATi0021
Amúgy se volt sok értelme vagy ereje a tiltásnak. Aki vágatlan verziót akart az lewarezolta a játékot vágatlanul. És így végül csak a gyártók\boltok jártak rosszul.
2.
2.
Mr.C
Végre! Futok Ausztráliába Dead Space kettőzni!
1.
1.
mdr88
miért be voltak tiltva :O :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...