55 csoportos per indult a Sony ellen

  • Írta: fojesz
  • 2011. július 24.
  • Érdekesség
Link másolása
Biztosítója szerint nem kevesebb, mint ötvenöt csoportos keresetet nyújtottak be a Sony ellen az áprilisban történt hackertámadás miatt. Azt nem tudni pontosan, hogy a vállalat mekkora perköltségekkel számol, de az biztos, hogy a felhasználók kárait egyedül kénytelen megfizetni, a biztosító nem térít meg semmit.

A csoportos keresetek (class-action suit) alkalmazása elsősorban Amerikára jellemző, az ilyen perekhez többen is csatlakozhatnak, ha úgy érzik, ők is sértettek voltak az ügyben. A cégekkel szemben gyakran nyújtanak be ilyen kereseteket, és szinte természetes volt, hogy a Sony sem kerülheti el a sorsát az áprilisi hackertámadások után, mikor illetéktelen behatolók 77 millió PlayStation Network felhasználó személyes és pénzügyi adatait szerezték meg.

Bár a Sony nem nyilatkozott a kérdés kapcsán, a Zurich American biztosítócég szerint 55 csoportos per indult a vállalattal szemben. A Zurich American a Sony egyik biztosítója, s bár bizonyos esetekben ő is megtéríthetné a bíróság által kiszabott összegeket, erre most mégsem lesz köteles, mert az ő biztosítása nem fedezi a cybertámadásokból fakadó károkat.

A hírek szerint áprilisban mintegy 12,3 millió bankkártya adatot tulajdonítottak el a Sony adatbázisából, tulajdonképpen az a szerencse, hogy a konzolgyártó csak a bankkártyák számát és a lejárati dátumát tárolta el, a biztonsági kódját nem, ezért azok használhatatlanok. A Sony egyébként 170 millió dolláros pluszköltséggel számol a pénzügyi évre az áprilisban történtek miatt, ebből egy bizonyos hányad a perköltségekre megy majd el.

16.
16.
Quent1n
#15: Itt még akkor se biztos, hogy nyersz ha a kórház nyomorékká tesz pl. Mert felelős nincs és ugye a kórháznak amúgy sincs sok pénze tehát törődj szépen bele. Ígyjártál... Na ez a magyar jogrendszer. :S
15.
15.
simon 555
#10: ja ott meg van a lehetőség erre.ha itt próbálnád ugyan ezt és ezzel akarnál perelni akkor jól kiröhögnének és elküldenének a pi**ába...amúgynekem nincs semmi bajom Amerikával,szívesen kimennék ha lenne rá lehetőségem na meg sok minden nem lenne ha nem lenne Amerika szóval nem értem azokat akik lehordják őket(most nem rád gondolok te nem mondtál semmi rosszat) de ebbe ne menjunk bele mert akkor itt aztán olyan vita lesz,hogy csak na....
14.
14.
Quent1n
#13: Sokkal többen adnak meg valós adatot mint kamut, mert az emberek alapvetően jóhiszeműek pláne egy ekkora céggel szemben. A kiberbűnözésről mint olyanról meg a legtöbb usernek fogalma sincs.
13.
13.
givi6
menjen tönkre a sony,
menjen tönkre a sony !!! :D (ááá dehogy)
komolyan ennyi emberi hülyeséget ... a a jamcsik se százasok
na de az amcsik már alvilági hülyék..
én kinem nézném a hackerekből hogy lopnának !!
1. a sony feltöréséhez több, és nem gyenge gépre van szükség, tehát nem szegények, nem kell lopniuk ... (de megtehetnék)
2., az anonymus még pénzt is adott a szegény afrikaiaknak
3. ha pénzt loptak volna, vagyis most 77 millio ember utcára került volna, akkor arról tudnánk ....
meghát ki az a segghülye állat aki mint a gyámnak, minden tuti igaz adatát megadja a sonynak vagy másnak, meg tlán gondolniuk kéne rá hogy ilyenek is vannak
12.
12.
Quent1n
#11: Ez már legendává vált. Különben meg nem tudom ezen miért is rökönyödünk meg annyira. Az én nagymamám is simán belerakná mert faluba nőtt föl és fogalma sincs a mikrohullámú sütő működési elvéről. Azt látná, hogy melegít ennyi. Úgyse tudnám már neki elmagyarázni, hogy hogyan működik 100szor egyszerűbb egy marha nagy jel a leírásban, hogy miket nem lehet belerakni, ennyi. Ha veszel valamit akkor igen is vegyék arra a fáradságot, hogy minden részletre kiterjedően elmagyarázzák mit szabd és mit nem, mert kerülhet egyszerűbb emberek kezébe is a termék. A gyártóknak ez kerül max 10 plusz oldalába egy kézikönyvben nem hiszem, hogy ne érné meg. Nem véletlen, hogy ma már milyen szájbarágósak lettek ilyen téren, ld. mozgásérzékelős cuccok leírása konzoloknál.
11.
11.
attila78
Amerikában minden lehetséges.Egy asszony mikróban akarta szárítani macskája szőrét hogy gyorsabban száradjon.A macska megdöglött persze.A nő meg feljelentette a mikró gyártóját mert nem volt rajta olyan jel hogy állatot tilos betenni.
Szerintem van esélyük a Sony ellen...
10.
10.
Quent1n
Amerikában legalább megvan a lehetőséged erre, ez közel sem garancia arra, hogy minden pert meg is lehet nyerni. Lehet, hogy az se olyan tökéletes jogrendszer de a miénknél fényévekkel előrébb van. Itt még mindig csak a pénzeseknek és a bűnözőknek vannak jogai. Itt bármi történik sosincs felelős. Ott meg minden szarért lehet perelni és akár nyerhetsz is. El lehet dönteni kinek melyik a szimpatikusabb.

Amúgy kifejezetten vicces, mikor a mi magyarok lebirkázzuk az amerikaiakat.... holott aztán nálunk birkább nép nem sok van a világon.

simon 555: Ezért simán lehet perelni, a mai világban az adatok védelme interneten kiemelt fontosságú kell, hogy legyen, és fogalmad sincs róla ki mit tud kezdeni a te adataiddal. A Sony hibázott hát térítsen is meg belőle valamennyit ésszerű kereteken belül.

Engem az érdekel, hogy a mostanában történtek után mikor lehet majd biztosítást kötni netes támadások ellen és, hogy képzelik el a rendszert. Egyáltalán van e már ilyen?
9.
9.
Split
#4: Én a Magyar oktatásügyet perelném be amiatt, hogy te nem tudsz írni!
7.
7.
ReNegAdE
#2: Azért mert egy elb....t ingyenélő nép és sok pénzhez akarnak hozzájutni zéró melóval!Még a bírót is beperlik hogy rosszul ütött a kalapáccsal!
6.
6.
NECROSMOKE
Ez nekik most egy Indián törzs, vagyis SZOPACS
4.
4.
Motig
#2: kifelejteted a legfontosabb tényezőt: ez amerika
én még emlékszek amikor 2 lány beperelte a mekit mert elhiztak atol hogy ott zabáltak(mert ami ott van azt eni nem nagyon lehet)
3.
3.
Split
#2: nem vagyunk egy véleményen, szóval indítom a keresetet!
2.
2.
simon 555
nem értem mit vannak úgy oda ha egyszer nem szenvedtek kárt...
legalábbis számomra nem nagy kár,hogy megtudták az adataimat (amik mellesleg hamis angol adatok de nem ez a lényeg). még ha igaziak lennének sem tudnának vele mit kezdeni.a kártyák számával meg lejárati évével sem kezdhetnek sokat de mostanában ez a menő,hogy mindenki beperel mindenkit mindenért.lassan ha nekimegy valakinek véletlenül az ember már azért is perelni fognak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...