Ingyenes lesz a Planetside 2 is

  • Írta: fojesz
  • 2011. szeptember 10.
  • Bejelentés
Link másolása
A Sony Online Entertainment eldöntötte, nem kérnek majd havidíjat a Planetside második részéért, a játék free-to-play modellben fog működni. Konkrétumokat még nem árult el a stúdió, de az előzetes ígéretek szerint a League of Legendséhez hasonló fizetési rendszerre kell számítanunk.

Igen, a másik kategória: amikor az MMO fejlesztői nem a pénzügyi káosz kellős közepén döntenek úgy, hogy ingyenessé teszik a játékukat, hanem már eleve free-to-play modellben indítják útjára. A Sony Online Entertainment az Everquest 2 kapcsán már kitapasztalta a rendszer előnyeit, a látszólagos siker miatt pedig a Planetside 2 esetében is a freemium rendszer mellett tette le a voksát.

Az infó egyenesen a cég elnökétől, John Smedleytől származik, aki eredetileg egy kínai lapnak adott interjúban árulta el a nagy hírt, amit később hivatalosan is megerősített - nagy kár viszont, hogy részleteket még nem közölt, mint mondta, jelenleg is dolgoznak a legjobb megoldáson. Előljáróban annyit tudtunk meg, hogy a rendszer valószínűleg hasonlítani fog a League of Legendsére, ahol a fejlesztők mikrotranzakciók útján csak olyan kiegészítőket árulnak, amik kozmetikai szerepet töltenek be, tehát a játékos teljesítményét nem befolyásolják.

Smedley azt is megjegyezte, a játék bétája remélhetőleg még az idei év végén, legkésőbb 2012 elején kezdetét veheti, igaz, hozzátette, hogy erre akkor kerül sor, ha a Planetside 2 fejlesztése valóban a terveknek megfelelően halad. Ők bizony nem fognak elsietni semmit.

7.
7.
Mortician
#6: Megoldás kérdése. A LoL rendszere pont azért korrekt, mert pénzért nem jutsz előnyhöz más játékosokkal szemben, nem vagy rákényszerítve a vásárlásra. Tied a döntés joga, hogy akarsz-e költeni a játékra, vagy sem.
6.
6.
Nando
#2: Ja, rájöttek, majd te is rá fogsz egyszer, hogy ez baszottúl nem a játékosok érdeke; mondom ezt 6 hónap heroes kingdoms után, ami kb 25 euróba fájt.
5.
5.
AnimeWarlord
#4: Öö mosthogy mondod, igen : D mondjuk vanis külömbség : )
4.
4.
Necreon
#2: Potenciál, nem potencia :).
3.
3.
Necreon
Az Everquest 2 borzalmasan limitált ha nem fizet bele az ember semmit, reméljük, ez nem így lesz a Planetside 2-vel. Ha a League of Legends-hez hasonlítják (ami jelenleg tagadhatatlanul a legnépszerűbb f2p MMO), akkor azért még van remény :).
2.
2.
AnimeWarlord
Öröm hallani, hogy egyre több kiadó kezd rájönni arra, hogy a free to play rendszerbe is van potencia.
1.
1.
Optimus Prime
Tribes, Star Trek Online, Planetside 2
Látom free2play sci-fi multis-MMO játékokban nem lesz hiányom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...