Jó évet zárt a Nintendo

  • Írta: Daks
  • 2005. május 27.
  • Biznisz
Link másolása
A Nintendo remekül sikerült gazdasági évet tudhat magáénak. A DS-nek köszönhetően idén közel háromszoros bevételhez jutott a cég.

A március 31-ével véget érő pénzügyi év majdnem 3x-os bevételt profitált a japán óriásvállalatnak. Míg tavaly mindössze 307 millió dodót kerestek, idénre a teljes, 1 éves bevétel 809 millió dolcsi lett. A siker egyértelműen a Nintendo DS-nek könyvelhető el, hiszen a decemberi debütálás óta nem kevesebb, mint 5,27 millió gépet értékesítettek. Kemény pénzeket kaszáltak továbbá azzal a 10 és fél millió NDS játékkal, melyet a karácsony óta sikerült eladni. Elég pocsét évet zárt viszont a GameCube. A konzolból eladott példányok száma 1 év alatt 21%-al csökkent, ám ettől függetlenül is boldogok lehetnek a cég fejesei, látván aktuális számlaegyelegeiket.

Nintendo Revolution hírek:

George Harrison, egy Gamespot-nak adott interjúban elárulta, hogy elhamarokodott még a Revolution-ről pletykálni, és a rosszindulatú híreknek sincs valóságalapjuk. A gép hardware-je még közel sem kiforrott, az ATI és az IBM jelenleg is fejleszti a majdani processzorokat.

4.
4.
Myko Alto
Igen, jól, meg egy rouge squadron is! :P
3.
3.
fojesz
Azért nekem jól jönne még az 307 millának egy piciny százaléka is... :)
2.
2.
Daks
azert kivancsi lennek pl egy microsoft eves jelentesre... sztm ez apropenz hozza kepest
1.
1.
Myko Alto
Szegény Nintendo...hogy sajnálom őket! :P
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...