Csúszik az SSX, itt az új előzetes

  • Írta: zoenn
  • 2011. december 22.
  • Csúszás
Link másolása
Az EA Sports nem tudja tartani a korábban beígért megjelenési dátumot, így az új SSX-re tavaszig kell várnunk. Az egy ónapos csúszás kárpótlásaként befutott az első, tényleges játékmeneti felvétel is, mely nem hatáskeltően összevágott, polírozott marketinganyag, hanem tömény gameplay.

Az előzetes tervek szerint az SSX-nek február 17-én kellett volna megjelennie, de az EA Sports megerősítette, hogy a játék pár héttel később, egészen pontosan 2012. március 2-án landol a boltok polcain. Todd Batty producer nyílt levélben kért elnézést a rajongóktól, melyben kifejtette, hogy még némi polirozásra szorul a hódeszkás cím, de amikor már a boltokban lesz, tökéletes élménnyel szolgál majd. Ez utóbbi mondatot kicsit semmitmondó, két vastag bekezdésben fejtette ki Batty, de nem untatnánk senkit - a lényegen nem változtat, ennyi év várakozás után, tényleg nincs értelme zsörtölődni.

Ha pedig igazi gameplay jelenetekre vágysz, csekkold az új videót:

10.
10.
keiji maeda
remélem nem csak ilyen dub step meg elektronikus zene lesz benne , az eddigiekbe olyan jó rock , punk hangulat volt , erről a részről meg csak ilyen trailert látam még amibe ilyen dub zene megy :(
9.
9.
N360
Jó kis szójáték a címben ! :) Csúszik az SSX ! :)
8.
8.
Krist-off
szerintem kicsit eltúlozták a trükköket mert pl 2:14-nél az az érkezés eléggé lehetetlen meg hogy a levegőben össze vissza pörög körülötted a deszka...na mind 1 azért kíváncsi vagyok rá mert Shaun White óta nem készült már board-os játék
7.
7.
Noeel
miért az előző nem olyan volt mint egy tony hawk game a havon? Ne legyetek tardok, ez egy marha jó cím lesz! :D kötelező darab.
6.
6.
mamgu
Hát nem tudom ki hogy van vele de most egy picit megint nem tetszik annyira, lassan átcsúszik burleszkbe .
4.
4.
Folti90
Nekem pedig Tony Hawk a havon. Legalább is eléggé úgy néz ki!
3.
3.
Matt8888
#2: Nagyon remélem ,hogy nem olyan kombó feeling mert az had ne mondjam milyen -.-" rendes átfedő irányítású a patent.
2.
2.
Zakkantable
És milyen ennek a játéknak az irányítási rendszere?
Olyan mint a Tony Hawkban hogy nyomkorászni kell össze vissza mindent vagy esetleg valami más?
1.
1.
Matt8888
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...