PS Vitára is jön a Mortal Kombat

  • Írta: InGen
  • 2012. január 16.
  • Bejelentés
Link másolása
A Mortal Kombat hosszú évek kilengései után visszatalált igazi formájához, s szerencsénkre a pénztáraknál is jól teljesített. Ez egyrészt garantálja, hogy legyen folytatása, másrészt így a kiadó és a fejlesztő nyilván szeretné a lehető legtöbb platformon elérhetővé tenni.

Habár korábban a PlayStation Vita megjelenési listájában láthattuk a Mortal Kombatot, csak most érkezett a hivatalos bejelentés a Warnertől, miszerint tényleg készül a játék kézikonzolos változata. Túl sokat viszont egyelőre nem tudni róla: igyekeznek megtartani mindent, ami az anyagot naggyá tette Xbox 360-on és PS3-on, s bár a Vita-verzióhoz ígérnek extrákat is, de egyelőre ezeket nem részletezik - nyilván az érintőképernyővel és a hátsó tapipaddal lesznek kapcsolatosak.

36.
36.
Batman
#32: Neked lehet.Másnak manapság van olyan gépe amiben ilyen kártya van.Nagyon el vagy tévedve,ha azt hiszed,hogy a világ 90%-a már ezzel tolta.Egyáltalán nem.Nekem akkoriban egy Geforce 6200-am volt.És nem azért mert csóró vagyok,hanem mert nem érdekelt annyira.Megvettem az XBOX-ot és minden gondom megoldódott,mert még a mai játékok is futnak rajta.
35.
35.
Batman
#33: És amint kijött a kártya,már mindenkinek ilyenje volt ugye?
34.
34.
Quent1n
#26: Attól mert mind van a birtokodban még lehetsz elfogult. Annyi, hogy van pénzed és megteheted, hogy mind megvedd. Nem függ össze a két dolog.

Tetszik, hogy mindenki elfogult de te nem. :) Vettél egy konzolt 2010-ben és leszólod, hogy recés meg ... A játék sebessége nekem pl. Ps3-on nem szokott ingadozni össze vissza se GT5 se RDR se semelyik. A tiszta rece meg homály is nettó baromság mert általánosítasz. Aki konzolt vesz és van esze az tudja mit vesz ergo neki nem a grafika a lényeg hanem a játékélmény. Ha neked mondjuk egy RDR közbe csak a subHD jön le akkor az nem a PS baja. Én simán végigtoltam és a játék közbe egyáltalán nem tűnt fel, hogy még csak nem is 720ps a cucc.

Természetes, hogy egy multiplatform cím PC-n a legszebb ezt semelyik épeszű konzol tulaj nem vitatja. A konzol ereje a játékkínálat és a kényelem. Igen az, hogy kanapé, berakod és játszol. Ami PS3-on fél órás telepítés az PCn orrba szájba való patchelgetés szórakozás a netes rendszerekkel (Steam, Origin) stb és PC-n is van telepítési idő. Ha neked csak a MGS4 érte meg akkor ez van, a PS-en van egy zsák jó játék még, ez tény.

Én nem értem mi a töknek kell összehasonlítani a konzolt a PC-vel 25x re is... A PC technikailag a legfejlettebb, az FPS, RTS, RPG, szimulátorok ott a legjobbak de a konzol kényelmesebb és sok olyan játék van rá ami PC-re nincs, és árba barátságosabb, de akinek konzolja van annak úgyis van valami PC-je is általában.


Hogy a cikkhez is hozzászóljak örülnék ha jönne PC-re az MK már csak a régiek miatt is. Anyagilag franc se tudja, hogy megtérülne e, de szerintem esélyes.
33.
33.
felegyi
#32: Egy 8600GTS-en tesztelve... faszán vitte, medium /High beállításokkal!
32.
32.
Qbász
#31: De elég hozzá 8800Gt-is ami akkoriban a középmezőnybe számított.
31.
31.
Qbász
#30: Akkor nézd meg youtube-on hogy megy geforce 8800gtx-el. ;)
30.
30.
Batman
#29: Na ez az amit nem hiszek.Nekem egy akkori medium konfigom volt.A mostani Arkham City,de még az Arkham Asylum,meg sem röccenne rajta.

Emlékszem,hogy az Arkham Asylumban,a falak fehérek voltak és az eső ilyen feketekockának látszódott.Borzalms volt.Ekkor váltottam XBOX-ra.Szóval nem hisem,hogy neked 720p-be ment.én 640x480-ba futtattam az AA-t mindent lekapcsolva és kemény 15-20 FPS-t produkált.
29.
29.
Qbász
#28: Nemtudom mivel nincs rá kiadva. De azért érdekes lenne ha az xboxra optimalizált unreal engine nem teljesítene jól. Kérdésre visszatérve Unreal engine-s játékok meg jól futnak a 2007-es gépemen igaz csak 720 p-ben.
28.
28.
Batman
#26: Azért a szaggatásba vegyük bele,hogy például egy Gears of War 3 csak akkor akad be,ha ment a játék.
De azt se fejeltsd el,hogy az egy 2011-es atomjáték.A 2006-os gépeden neked menne az így röccenés nélkül annyi FPS-en mint XBOX-on? :)
27.
27.
Batman
#25: Én nem is állította. Ennek ellenkezőjét.Engem spec nem zavar,de ami tény az tény.
26.
26.
Qbász
#22: Hogy lehetnék elfogult ha van psp, ps 2,ps 3 a tulajdonomban a pc mellett? Vagy szerinted azzal tőltöm otthon az időmet hogy oda teszem a gépem a ps3 mellé, futtatom rajta ugyanazokat a játékokat majd extázisban sorolgatom az érveket hogy a pc itt jobb meg ott is látod?
25.
25.
keiji maeda
#24: én sem vagyok az ! van amit pc-n jó játszani ! van amit konzolon , a grafika a legutolsó dolog ami számít , nekem a hangulat ,játékmenet, zene, és a story a legfontosabb
24.
24.
Batman
#21: Én speciel nem vagyok elfogult.XBOX-on tolom,de ezt a mosottas rezgést én is észrevettem sajna :/
23.
23.
samatagrav09
#19: Örülök hogy csak azt ismételgeted egyfolytában de egy 5-6 éves konzolról beszél és így is még mindig sok mindent tud az hogy te nem veszed meg rá mert drága inkább (tegyük fel) leszeded mert ingyén van és az úgy kényelmes meg ehez szoktál hozzá nem kell mindenre ezt mondani
22.
22.
keiji maeda
#21: azért téged se kell félteni "elfogultságban" és nem dobálóznék csak ugy abuta szóval , gondolom te mindent tudsz mindenről , várj csak te biztos egy hős vagy.
21.
21.
Qbász
#20: Teszem is. Csak ez így kissé drága mulatság volt. MGS 4 megérte a többi nem.
20.
20.
Batman
#19: Akkor játsz PC-n :)
19.
19.
Qbász
#16: Infamous? Annak jó a játékmenete? Olyan szinten ismétlődik hogy 20 perc után már nem is mutat újat. Grafikáról meg ki beszélt? A képminőségről és a sebességről beszéltem. A recés homály az tényleg felemelő, vagy az amikor a játék sebessége ingadozik össze-vissza. Gondolom nektek ezek nem számítanak. De másnak igen és erről egy konzol huszár sem beszél soha. Mindig azzal jöttök ti a nagy konzol játékosok hogy a konzolon nincs szaggatás, hogy csak berakod azt' megy. Mindig minden klappol. A valóság viszont ennek a gyökeres ellentéte.
A buták ti vagytok. Nem is, inkább elfogultak.
18.
18.
keiji maeda
#11: igen hogy ? a gamekapocs átírta nektek pc-re ?
16.
16.
Genki
#14: Mert minden ember az alapján ítél meg mindent, ahogy kinéz... Elegem van ebből a grafika így a grafika ugy témából... Infamous 1 nem a grafikája tette híresé, hanem a játékélmény. De mondhatnám a splatterhouse az sem grafikai szépség mégis jó játék. Ja, hogy a battlefield 3 egy 200 ezer forintos gépen elmegy max beállítással és csoda szép grafika pfu az igen na az nem semmi, és kész ettől már jó is játék, mert csillog villog... (Jó lehet, hogy most rossz játékot hoztam fel példának, mert nem a BF3 grafikai szépsége elhalványul a játékélményhez képest , de akkoris.. xD)
15.
15.
thelegendary
#14: de buta vagy istenem... ha 2010ben veszel konzolt a grafika miatt az a te hozzá nem értésed bizonyítványa,
2005-06 ban mikor a PS3 X360 megszülettek.... milyen géped volt? Azt a teljesítményt amit a PC d akkor adott, azt vessed össze a konzolok porhintésével...
14.
14.
Qbász
#8: Ja üdv a konzolok világában. Üdv az alacsony felbontás, a sub Hd, a 25-30 fps, Ps 3 esetében a fél órás telepítések világában. Én is így voltam vele, vettem egy PS3-at még 2010-ben. Jaj de jó is lesz mindennel játszani, gondoltam én. Erre mit kapok? Kb. 8 játék ami csak konzolon van a többi van gépre is olcsóbban, homály nélkül. Sorra próbáltam ki rajta a játékokat és azon a pár exkluzív címen kívül mind ocsmány minőségben volt tálalva. Mikor Pc után megláttam PS3-on a Brothers in Arms Hells Highwayt vagy a Ghost Recon 2-őt már el is ment a kedvem az egésztől. De lehetne még sorolni a játékokat. Akkora porhintés megy itt a konzolok körül hogy az valami hihetetlen.
13.
13.
Batman
Tegyük fel kiadják PC-re.Akkor mi lesz majd? a kritika lehúzza azért,mert szar az irányítás billentyűzeten.A rajongók fele azért panaszkodik,hogy szaggat a 2-3 éves PC-jén,ergo szar az egész.A másik fele meg meg sem veszi a játékot.

Na erről ennyit :D
12.
12.
samatagrav09
11.
11.
adikas
#10: Ez a kijelentés azért meg lett már párszor cáfolva.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...