Idén biztos nem lesz új Xbox

  • Írta: InGen
  • 2012. január 31.
  • Hír
Link másolása
Tegnap a PlayStation franciaországi főnöke volt beszédes, ma az Xbox 360 francia főnöke ejtett el egy-két szót a következő generációról. Egy dolog mindenesetre biztosnak látszik az új Xboxszal kapcsolatban: idén még csak bemutató sem lesz, nemhogy egy új konzol. Talán majd jövőre.

Cedrick Delmas, a Microsoft France marketinges vezetője nyilatkozott a következő generációra irányuló pletykákkal kapcsolatban. Elmondása szerint a játékiparban mindig is szerettek sokat pletyizni a résztvevők, de ettől függetlenül idén nem lesz új konzol - ezt azzal is alátámasztja az úriember, hogy még most sem csökkentették az Xbox 360 árát.

 
Delmas úgy véli, az idei E3 még "túl korai", és hogy az "Xbox 360 ciklusa még közel sincs a végénél". A Nintendóval kapcsolatban a francia elmondta, hogy ők egy teljesen más ligában játszanak, és a technológiájukkal nem alkalmazkodnak a másik két konzolgyártó versenyéhez, így gyakorlatilag ebből a szempontból nem ellenfelek.

44.
44.
Bisur1996
#43: Mert a valóságban alig van különbség a két dolgo között, ezért az emberek nem is vitáznak jó neked konzolod van... oké, nekem PC-k attól még jó haverok vagyunk valami ezen jobb, valami azon. Ha egy vadidegen meg leszarozza a platformod, akkor szimplán hülyének nézed... az is...
Itt meg sok egymást nem ismerő ember a részletekből nyit vitákat, mintha az olyan nagy világmegrengető dolog lenne.
43.
43.
Zeroni
A jó istenit miért kell egymást marni minden hírnél? Hogy ha a játék ennyire feldühít titeket menjetek csajozni inkább. Magyarázza el nekem valaki, hogy miért jó ezeken ennyit vitatkozni?
42.
42.
p3ti
#40: 3 kommented más ról sem szólt hogy : grafika . És hol marad az hogy a legtöbb jó játék le marad a PC platformról ? Akkor hiába van atom géped , ha le maradsz a siker címekről . "Ha már elköltöttem egy csomó pénzt PC-re nem fogok konzolt venni a jövőben." Ezek szerint bele feccelsz 1 halom lét hogy a bal alsó sarok simább legyen mint a konzolos verzióban ? Ha neked ennyit meg ér , hajrá .
41.
41.
p3ti
#26: Rég olvastam ekkora baromságot . Azta rohadt
40.
40.
Roger Ramjet
#35: Nem az én PC-m erősebb. A konzolok és minden gép annyit ér, mint a leggyengébb alkatrésze. Ugye nem kell részleteznem, hogy egy 7 éves grafikus proci mennyibe kerül egy PC-hez! Hiába a viszonylag erős vezérlő processzor mind a két gépben, ha a többi része nem elég.
39.
39.
Roger Ramjet
#28: Ha a pályák méretét,minőségét és a játékosok számát is nézed, sokkal nagyobb a különbség.Ahhoz képest, hogy eddig inkább olyanokat lehetett hallani, hogy konzolra tértek át PC-s játékosok, most pont fordítva van. Egy 200E Ft-os gépet nem csak játékra lehet használni, hanem egyéb más dologra is. Ennyi erővel, ha valaki vesz egy konzolt, semmi másra nem használhatja, csak játékra. A magyar LIVE tartalma nem fejlődik és a pénzünkért jóval kevesebbet kapunk, mint a nyugatiak.Mondom ezt úgy, hogy 360-am van és LIVE-om is. Ráadásul, ha a COD 6-ot nézed, ha jól tudom PC-re csak pár százezren vették meg. Ha a gép olyan erős lenne, hogy ugyanannyi emberrel ugyanazt a hangulatot tudná adni ez az 1,5 millió sem lenne! Ez nem nyereség, hanem veszteség, ami még rosszabb is lehet az évek múlásával.
38.
38.
hl89x9
#25 nem konkrétan erre a hírre gondoltam, hanem az előzőkre

amúgy volt már olyan eset, hogy valaki nyilatkozott valamit majd a főnöke megcáfolta ezt :P
37.
37.
ApexPredator
Addig is lehet tovább gyüjtögetni :)
36.
36.
#34: A PS-t mindig is jól összerakták! A PS3 meghibásodási rátája nagyon is alacsony volt mindvégig!
35.
35.
#26: Már honnan veszed azt, hogy a te PC-d 5-ször erősebb egy Xbox 360-nál, vagy akár egy PS3-nál? Mókás egy figura vagy te!
34.
34.
metercsiken
Ha lesz, ha nem generációváltás mindegy is, csak rakják össze "jól" a gépeket mikorra kijönnek!
És ezt nem csak a box-ra mondom, hanem a ps-re is!
32.
32.
Kumite
#30: "Microsoft France marketinges vezetője nyilatkozott [...] idén nem lesz új konzol"

Korábban a Sony is hivatalosan(!!!!, nem pletyka, hivatalos közlemény magától az atyaúristen elnöktől ha jól emlékszem) nyilatkozott, hogy nincs E3-on új konzolbemutatója.

Ezek alapján miért ne vehetném ennyire biztosra, hogy nem lesz idei bejelentés a Wii U-n kívül?


#28 Felfejlesztés előtt szebben ment-e, mint konzolon? Gondolom nem. Mennyibe került a felfejlesztetlen gép? Gondolom többe, mint egy 360 vagy Ps3...

Ráköltöttél 70-et, értem. RÁköltöttél. RÁ! Nem egy újat vettél nulláról! Volt már ez-az-amaz, eladtad a használt videókártyát, memóriát, meghagytad az alaplapot, winchestert stbstsbtb. RÁköltöttél annyit, amennyibe egy 250 gigás XBox kerül tökéletesen újonnan 1-2-3 év garanciával! Mennyiért tudnád most megvenni ugyanezt a gépet akár használtan, akár újonnan?
30.
30.
M.invisible
#25: Az biztos, hogy jelenleg jók az eladások, de ennyire nem veheted biztosra, hogy nem lesz idei bejelentés. Én nem állítom sem azt, hogy lesz, sem azt, hogy nem lesz. Viszont azt alapul véve, hogy túl sok lett mostanában a nextgen pletyka, szerintem ez mindenképpen jelent valamit. Valamint az sem lehet véletlen, hogy egyes készülő játékok nem kaptak még platform listát (pl GTA V), akár system seller is lehet ezen címekből. Persze ez mind feltételezés, ahogy említettem én nem állítok biztosra semmit, hiszen ki tudja? Mindenesetre elképzelhetőbbnek találom azt, hogy idén bemutatják, és jövőre jelenik majd meg valamelyik, esetleg mindkét gyártó konzolja, plussz a nyár vége felé a jelenlegi gépek árcsökkentése, ami a karácsonyi szezonban még kifuttatná azokat.
29.
29.
Bisur1996
#28: Egyetértek. Kinek mi az igénye. Ha HC-ban akarok játszani PC, ha játszani akarok haver konzolja ennyi az egész... másnek meg fordítva :D

Részemről jöhet az új konzol gen mert az húzná a PC-s grafikát is...
28.
28.
Kumite
#26: "Sokan a BF 3-at PC-n játsszák"

Igen, mind az 1,5 millió vásárló szemben a 4,3 millió PS3 és az 5.2 XBox360, összesen 9,5 millió konzolos vásárlóval.

"Nem vagyok hajlandó egy ötször gyengébb géphez drágábban megvenni egy játékot, mint PC-re"
Először is nem ötször... BF3 összehasonlító videókat nézve igazán nem nagy a különbség...
Másodszor is: igazad van, vedd meg inkább PC-re 2000-rel olcsóbban a játékot, mert így jóval többet spórolsz, mivel a 2000-es megtakarításhoz még hozzájön az is, hogy gamer gépet már csekély 200 ezerért is össze tudsz rakni, míg egy XBox360-ért ki kell csengetni pofátlan 55 ezret... Matek az egész.

Ha neked a highend pc grafika a mindened, megértelek, nem akarok és nem fogok konzol vs pc vitát nyitni, mert mindenkinek más tetszik (én 3DS-es és Wii-s vagyok). De azért alaptalan, pontatlan és hülye érvekkel nem érdemes győzködni másokat.
27.
27.
volkornka
#26: De azért a nagy többség akinek konzolja van, annak pc-je is van. Konzolra az exklúzívokat kell megvenni, ami nincs pc-re, vagy esetleg azt, ami nem megy a pc-den.
26.
26.
Roger Ramjet
#25: Az illető egy kis fejes, így bármikor megcáfolják a nagy górék. Én jelenleg úgy állok a konzolokhoz, hogy ha nem hajlandók egy erősebb gépet kiadni, akkor inkább a PC-m fejlesztem. Ha már elköltöttem egy csomó pénzt PC-re nem fogok konzolt venni a jövőben. Nem csak játékok léteznek PC-re, amik szórakoztatók, hanem egyéb software-ek is. Nem csak én vagyok így vele. Sokan a BF 3-at PC-n játsszák, mert sokkal szórakoztatóbb, mint konzolon. Ha egy gép ennyire legyengül, már nem nyújt megfelelő szórakozást. Nem vagyok hajlandó egy ötször gyengébb géphez drágábban megvenni egy játékot, mint PC-re.Ezzel pontosan azt érik el, hogy sokan visszatérnek a PC-hez és a jövőben nem vesznek konzolt. Ez persze, csak magánvélemény!
25.
25.
Kumite
#23: "Microsoft France marketinges vezetője nyilatkozott"
Hogy lehet ennél jobban alátámasztani?

#24: nincs semmi altatás. A jelenlegi HD konzolok most vannak a "sweet spot"-ban. Az égvilágon semmi de semmi értelme elrontaniuk ezt az állapotot egy bejelentéssel vagy egy idei új konzollal. Majd jövő év végén, ha addig nekik nem tetszőre csökkennek a bevételek. Ha!...
24.
24.
M.invisible
Szerintem ezek a nyilatkozatok szimplán altatások. Aztán az E3-on meg bejelentik szépen a gépeket. Várom is, meg nem is. Még ebben a generációban is van kb 30 amit pótolnim kéne, plussz azok amik megjelennek még idén, és azokról még nem is beszéltem amik már megvannak, csak még a polcon pihennek.
Persze örülnék is az új gépeknek mindkét részről. Majd meglátjuk, hogyan alakul.
23.
23.
hl89x9
ez sok gyakran egymásnak ellentmondó pletyka meg nem bír hír értékkel amíg nincs mivel alátámasztva

ennyi erővel olyan pletykákat is lehetne közölni, hogy a SEGA kézikonzolt ad ki az EA-vel együtt, meg törölték az EP3-t és HL3 lesz helyette vagy a következő Halo multiplatform lesz master chief nélkül
ezek is mind dettó bullshitek
mert ilyen pletykákat is olvastam a neten
22.
22.
McDuff
nem lepődtem meg a hír láttán,továbbá én biztosra is veszem,hogy az E3-n sem lesz semmi az új Nintendon kívül.
csak remélem az Xbox-om kitart az új generációig:D
21.
21.
hl89x9
nem lepődtem meg, sőt számítottam erre a hírre (az egyik hírnél le is írtam)
jól fogy a xbox360/kinext meg a ps3/move is, nem akarnak még kiadni egy újat amíg lehet profitot termelni ezekkel is
20.
20.
Kumite
#19: A link jó, de az égvilágon semmi köze nincs a témához. A kartell az nem arról szól, hogy:

"jajj most nem adunk ki új gépet, hogy ne vegyük el egymás piacát"

hanem arról, hogy:

"Te figy, add már te is 500$-ért a géped, mint én és akkor mocskosan meggazdagodunk, mert azt hiszik az emberek, hogy ennyibe kerül egy ilyen cucc, mástól meg úgysem tudják megvenni, csak tőlünk. Sőt, ha keveset dobunk a piacra egyszerre, akkor méginkább vinni fogják ennyiért, mert hiánycikk léte miatt gyorsabban harapnak a népek".

Ha már linkeltél, el is olvashattad volna, hogy miről szól...
Itt se árkartellről nincs szó, sem hiánycikkekről.
19.
19.
Veldspar
#16: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kartell
18.
18.
kecskemeti95
#2: próbáltad már a hdmi kébelt?...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...