Rovio: a kalózkodás még segíthet is

  • Írta: fojesz
  • 2012. január 31.
  • Érdekesség
Link másolása
Az Angry Birds készítői állításuk szerint rengeteget tanultak a zeneipartól, mint mondják, felesleges a bíróságokon üldözni a kalózokat, akkor kell velük legfeljebb foglalkozni, ha már komolyan betesznek magának a márkának. A legtöbb esetben viszont a kalózkodás segít újabb rajongókat keríteni.

Mikael Hed, az Angry Birds-szériát jegyző Rovio vezérigazgatója a Midem nevű zeneipari konferencián tartott előadást, ahol arról beszélt többek között, mit tanult a stúdió a zenészektől kalózkodás frontján. No persze nem ügyes-bajos praktikákra kell gondolni, Hed szerint a Rovio inkább megtanulta elkerülni azokat a hibákat, amiket a zeneipar elkövetett korábban.

"Nekünk is van problémánk a kalózkodással, nemcsak az alkalmazások terén, hanem a fogyasztási termékeknél is (pólók, plüssfigurák, stb. - a szerk.). Több tonnányi áru létezik, főleg Ázsiában, ami nem hivatalos termék" - kezdte Hed, aki szerint a zeneipar a lehető legrosszabb utat választotta, mikor egyáltalán elkezdett harcolni a kalózkodás ellen. Az úriember úgy tartja, a felesleges a kalózokat a bíróságokon üldözni, a Rovio csak akkor fog szembeszállni velük, ha komolyan sértik az Angry Birds márkát és olvasztják a rajongói tábort.

Hed szerint jelenleg nem ez a helyzet, a Rovio úgy tekint a kalózokra, mint akik segítenek új rajongókat toborozni, még akkor is, ha nem feltétlenül származik plusz hasznuk belőle. "Valamit megtanultunk a zeneipartól, mégpedig azt, hogy a fogyasztókat nem felhasználóként kell kezelni, hanem rajongóként. Ha elveszítjük a rajongótáborunkat, az üzletnek is vége."

A zeneipar felé kacsintgat a Rovio

Természetesen más indítéka is volt az előadásnak, a Rovio látszólag komolyan fontolgat valamilyen együttműködést a zeneiparral. A fejlesztőcég terjesztőcsatornaként gondol az Angry Birdsre, ahol további tartalmakat adhatnak el a játékosoknak, akik manapság több időt töltenek el a dühös madarak társaságában, mint mondjuk tévénézéssel.
13.
13.
goblinfing
#11: Tankcsapda nem is nevezem őket rockereknek csak sok senkiházi 1 helyen érdekes Kárpátia se rinyál kalózok miatt mégis megélnek és 100x jobb zenét gyártanak mint az a tankcsapda vagy mi az..
12.
12.
faint13
A Linkin Park csinálta szerintem jól: mikor megjelent az új albumuk, megcsinálták, hogy aki vett valamit a boltjukból, (akár csak egy pólót, vagy valami apróságot) az kapott mellé egy kódot, amivel ingyen letölthette a teljes új albumot. Nem muszáj csak a zenék árából megélniük a zenészeknek.
11.
11.
Quent1n
Tankcsapda a legnagyobb rinyáló banda telesírtak már mindent, hogy így a kalózok meg úgy a kalózok. Mert ők nyilván mind szentéletűek... -.- A zenészek külföldön a koncertekből élnek meg, a jók maradnak a szarok elhullanak és mehetnek melózni. Nálunk összetehetik a két kezüket, hogy léteznek az Artisjusos matricák és kapják a zsét.

Tankcsapda még így is örülhet mert az egyik legtöbbet foglalkoztatott zenekar és ha nem érné meg csinálni akkor nem csinálnák ennyi. Vagy lehet lejjebb adni az életszínvonalból kicsit. Szerintem a számaik már rég nem az a színvonal mint régebben. Mi tele vagyunk a multból élő zenészekkel akik a 10-20-30 éves számaikat adják elő újra és újra. Szóval ne nagyon sírjanak :)

Az meg a másik téma, hogy 12 szar mp3 annyiba kerül mint egy cd a boltban... -.- Mo. én így szeretlek...
10.
10.
randall13
A kalózkodás szerintem pont hogy segíti a zenészeket, mert sokan 1 ft-ot sem adnának 1-1 lemezért. Ha fent van a zene youtuben és népszerű, letöltik és meghallgatják pár millióan, máris ezerszer annyian mennek el egy koncertre.
9.
9.
Batman
#8: Így van! a turnékból élnek manapság a zenészek.
8.
8.
goblinfing
#5: Hallottál arról már hogy koncert? Azt nem igazán lehet letölteni uff..
7.
7.
Batman
#5: Nehogy azt hidd,hogy ők egész nap egy stúdióba énekelnek..
Amikor kedvük van,akkor írnak egy dalszöveget,majd 2 nap alatt felveszik a számot és ennyi.. Ez csak egy hobbi.Én valószínűleg nem csinálok majd lemezt,mert nincs hozzá tehetségem.Simán elmehetnének mást dolgozni..
Megjegyzem elítélem a kalózkodás minden formáját!
6.
6.
randall13
#5: De azért egy B-terv nem ártana. Csak ahhoz ugye ész is kell már nem csak tehetség.
3.
3.
shatterhand
a zeneiparnak már rég át kellett volna térnie a downloadra
csak hát a kiadók meg elesnének a pénztől
erről szól az egész, meg a jogvédőkről
2.
2.
X-Master
Nagyon helyes hozzáállás!
1.
1.
Quent1n
Mibe került a Neumannak ez a hirdetési "uralom" nagyságrendileg? :)

Amúgy üdvözítő hozzáállás a Rovio részéről, így kéne mindenkinek. Bár a plüssfigurák árán igazán faraghatnának mert az kicsit nonszensz, hogy mibe kerül valami csak mert Angry Birds-ös . :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...