PlayStation Certified készülékek jönnek a HTC-től?

  • Írta: fojesz
  • 2012. február 15.
  • Pletyka
A pletykák szerint a tajvani HTC lehet az első mobiltelefon- és tabletgyártó, amelyik olyan készülékeket dobhat piacra, amik megkapják a Sonytól a PlayStation Certified plecsnit. Mindez azt jelenti, hogy a HTC-hívők is játszhatnak majd a PlayStation-klasszikusokkal.

Ha emlékszünk, a Sony tavaly úgy jelentette be a Sony-Ericsson Xperia Playt, azaz a "PlayStation Phone-t", hogy mellette ismertette a PlayStation Certified programot és a PlayStation Suite keretrendszert is. Akkor már elhangzott: a Sony jóváhagyásával, bizonyos feltételek mellett (és persze némi pénzmagért cserébe) bármelyik gyártó piacra dobhat majd olyan készülékeket, amiken játszhatunk PlayStation-játékokkal.

Sokáig kellett rá várni, de úgy tűnik, az első ilyen vállalat a tajvani HTC lehet, ami a híresztelések szerint a barcelonai Mobile World Congress keretein belül fogja bejelenteni, hogy az ő új androidos telefonjainak és tabletjeinek tulajdonosai is nyúzhatják majd a klasszikus Crash Bandicootot - többek között.

Bár a HTC nem volt hajlandó kommentálni a pletykákat, valójában nagyon is érdekében állhat, hogy a Sony mögé álljon a PlayStation márka terjesztésében, a tajvaniak nemrég ugyanis azt tűzték célul, hogy igényes multimédiás (lásd a Beats Audio-val kötött szövetséget!) és videojátékos szolgáltatásokkal hívják fel magukra a figyelmet a Samsung és az Apple kereszttűzében.

A Pocket-lint forrásai szerint az év második felében várhatjuk az első HTC-féle "PlayStation-eszközöket".

3.
3.
daenath
#2: :D Azert en maradok inkabb a PSP-nel, azon is siman lehet jatszani a PSX jatekokat, tobbek kozott ;)
2.
2.
Quent1n
#1: Igazából itt az irányítás lenne a lényeg szerintem, én örömmel vennék a piacon még 1-2 "gombos" telefont :)
1.
1.
Motig
van androira jó ps emulátor.. nem kell vele szemvedni és majdnem minden androidos telefonon elfut és majdnem 100% os az emulálás. ja meg még bios sem kel ergó legális.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...