Még egy teaseren az xboxos The Witcher 2

  • Írta: zoenn
  • 2012. február 23.
  • Videó
Link másolása
A tegnapi, eddig soha nem látott jeleneteket tartalmazó előzetes után itt egy másik, szintén hasonló formában és minőségben. Elkalandozhatunk egy kicsit az új történeti szálakban és gameplay montázsokban. Megéri, elvégre a platform egyik leginkább várt RPG-jével van dolgunk.

A CD Projekt egy második teasert is útjára bocsájtott a The Witcher 2: Enhanced Editionból, mely április 17-én lát napvilágot, számos extrával felvértezve. Érett és naturalisztikus témájú történet, véres és elgondolkodtató kalanddal lesz dolgunk. A PC-sek minden plusz tartalmat megkapnak a konzolos verzió megjelenésének napján. S igen, magyar felirattal élvezhetjük a szerepjátékot!

6.
6.
SLi
#5: Ez így van, de a 2 évet arra értettem, hogy a cikkben (itt a GK-n), ami negatív megvan említve az mind a konzolos verzióhoz van mérve, tehát 2 év alatt szinte semmit, vagy nem túl sokat javítottak rajta. Ezért logikus a kevesebb pont hiszen majd 2 évvel többet dolgozhattak rajta mint a konzoloson, mégse történt előre lépés.

Ehhez a "lealacsonyodáshoz" azért hozzá szólnék. Ezek az ellenérzések a konzolokkal annál jobban erősödnek minél keletebbre megyünk. Ez arányos a szegénységgel, a fejlettebb országokban az a természetes ha a PC mellett ott figyel a konzol is. Ez a kettő ott (és az én véleményem szerint is) nem riválisa egymásnak, hiszen a konzol az egy célplatform, soha nem fogja és nem is célja helyettesíteni a PC-t. Én úgy vagyok vele, hogy PC-n a stratégiákat, a point and click kalandokat, a klasszikus szerepjátékokat(planscape torment, Baldurs gte, ice wind dale, stb)és a Football Managert tolom, minden mást konzolon, még az FPS-eket is mert nekem jobban kézre áll a kontroller mint az egér+ bill kombó.

Szóval én inkább kimaradok az utálkozásból, röhögök a fanboyokon és használom mindkettőt, hiszen nem én vagy értük hanem ők vannak értem.
5.
5.
#4: Sajnos igen, ezért is érint ilyen érzékenyen a dolog (pláne, figyelembe véve a cím előéletét ). Előfordul, hogy kölcsön tudok kérni időnként egy-egy nagyobb sikercím erejéig pár napra akár boxot, ps3-at vagy wee-t. Nem szeretem a tipikusan konzolos játékokat, az irányítást, a kamera-kezelést, de van amiért (elnézést ki nem hagynám) hajlandó vagyok odáig alacsonyodni :))))
De az AW tetszett és örülök a pc-s verziónak, a dobozost meg is fogom venni, mert nagyon bejön a hangulata. "Ravenholm calling" :))))

Én számítástechnikát illetőleg 1987 (nem elírás :) -ben szocializálódtam, így nekem a nagyobb felbontás, látótávolság nem jelent érdemileg plusz értéket egy játék portját illetően, de két eredetileg pénzért kiadott DLC ingyen már igen ! :) A két év valójában grafikai trendeket leszámítva a játékot szerintem nem savanyítja. Állítom a mai napig bezárólag a HL2 (ami ugye 2004-es) benne van a TOP 5 legjobb FPS-ben amit valaha kiadtak (nem azért mert gyönyörű, vagy mert nosztalgiát érzek iránta, nincs fél éve, hogy utoljára végigmentem rajta és még mindig élvezetes) !
4.
4.
SLi
#2: Szerintem nem trollkodás, de 2 dolog:
Kipróbáltad konzolon az Alan Wake-et?
Vedd figyelembe. hogy a 2 teszt között eltelt majdnem 2 év.

3.
3.
mataj
Magyar felirat,micsoda hát hát ez isten király lesz!!!
2.
2.
Figyelem! A hozzászólás nyugalom megzavarására alkalmas tartalommal rendelkezik ! :D

ESRB: ZS besorolás !!! ( Strong language, Cynism )

Had trollkodjak már egy picit, mert olyan jól esik: Mivel megtudtuk, hogy PC-s környezetben mennyivel kevesebbet ér az AW, (ezek szerint ennyivel rosszabbak a konzolos játékok, hogy ott majdnem tökéletesnek számít), erre akkor ügye 12 pontot fog adni a kedves tesztelő ?! :)))))

Amúgy meg jó szórakozást !
1.
1.
Scoo
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...