Új Soul Reaveren dolgozik a Crystal Dynamics?

  • Írta: InGen
  • 2012. március 20.
  • Pletyka
Link másolása
Örömhír minden vámpírkedvelőnek. Egyelőre meg nem erősített információk szerint a Crystal Dynamics a Soul Reaver-játékok feltámasztásán dolgozik. Ha minden igaz, a készülő produktum a sorozat teljes rebootja lenne. Elképzelhető, hogy erre állítják rá az ex-God of War rendezőt?

A VG247 úgy értesült, hogy a Crystal Dynamics a Soul Reaver-játékok feltámasztásán és teljes rebootján dolgozik. A legendás Blood Omen: Legacy of Kain, valamint annak számos folytatása, a Soul Reaver máig rengeteg rajongót tudhat magáénak annak ellenére, hogy a sorozat a 2003-as Legacy of Kain: Defiance óta szünetel - leszámítva a PSN-es megjelenést.

 
Azt egyelőre nem tudni, hogy a sztorin belül az új játék mikor és hol játszódna, mint ahogy azt sem, hogy Kain vagy Raziel szerepet kap-e. A VG247 azonban úgy értesült, a művészeti irányvonal, tehát a grafika jellege teljesen megváltozik.

Érdekes, hogy pont most igazolt a Crystal Dynamics csapatába a God of War 2 író-rendezője, Cory Barlog, akivel kapcsolatban a csapat vezetője azt mondta, tapasztalatával tud majd segíteni a stúdió további projektjeiben. Tény, hogy egy Soul Reaver hack'n'slash kézreálló feladat lenne Barlognak.

48.
48.
jszili32
Erre várok már 2003 óta!!!!
47.
47.
Rabit Wars
Uram isten gyerek korom kedvenc vámpíros játéka volt, nagyon örülnék egy folytatásnak! :Đ
46.
46.
Raatkainen
Inkább fektessék az energiát az új TR-be, mert az eddigi részek is jók voltak, csak hiányzott belőlük az a plusz, ami klasszikussá tehette volna őket. Ezt kéne most megoldani.
45.
45.
Wackor
Milyen régen is volt :D
44.
44.
TEEBEEX360
Na már jól kezdődik a napom. :) Azok a régi szép idők mikor fater haza hozta ps1-re az első részt! Áááááá. Felejthetetlen! Reméljük nem cseszik el. :/
42.
42.
joshsolman1993
Én még az első részével játszottam egész jó kis játék volt,de az már régen volt :P
41.
41.
csonti02
Fúúú gyerekkori kedvenc. Szerintem Raziel kell bele annak ellenére h megmurgelt
40.
40.
JcGross
#39: Bocsi, valamiért elküldte amit még folytatni akartam. NA SZÓVAL! Itt sokan azt hiszik, hogy a Defiance egy lezárás volt. Ezt felejtsétek el de nagyon gyorsan ugyanis nem titok, hogy tervezve volt egy folytatás is, de cancel-t kapott valamiért (pedig elvileg nem volt veszteséges a Defiance, nem teljesített rosszul). Szóval tudjuk, hogy az nem a vége amivel a Defiance befejeződik, meg amúgy is, elégé nagy cliffhanger.

A másik, hogy az összes rész megjelent PC-re, megoldható Win7-en a futtatásuk (tapasztalatból mondom, én win7-en játszottam végig mindet).

A harmadik, hogy sokan úgy veszem ki összetévesztik a reboot-ot és a remake-et (vagy csak nem tudják mi a reboot). A reboot azt jelenti, hogy teljesen sztornózzák az egész történetet, és nulláról kezdik az egészet. Ott van pl. a Tomb Raider reboot. A legendsnek semmi köze az előző részekhez történetben, csak a főszereplő maradt, na meg a gameplay és a lényeg kb ugyanaz, csak új elemekkel új helyeken. Lehet, hogy nem mindig ez van, és még hivatalos bejelentés sincs úgyhogy várjuk meg mi lesz a vége. Abszolút kedvenc sorozatom a Legacy of Kain sorozat és egy folytatásra vártam már évek óta. Csak reménykedni tudok, hogy nem cseszik el.
38.
38.
Stack
!!!MUST HAVE!!!
Habár én is félek attól hogy hogyan folytatják... A Defiance végén elég jól "lezárták" a storyt.
Én egy Blood Omen folytatásnak is nagyon örülnék, ami még a Raziel előtt játszódik, hogy a Kain hogyan lett Meridian uralkodója.
37.
37.
Batman
Jaaaj de imádtam! Legyen reboot, folytatás vagy akármi minél hamarabb!
36.
36.
pucu9011
Nehogy elővegyem BO2-őt és LOK-ot...
35.
35.
drat576
34.
34.
xRevSidEx
#27: én tudom, azért írtam hogy nemérdekel hogy úgy volt vége, de egyszerűen kell bele a Raziel :))
33.
33.
xRevSidEx
#32: bocsi, de nem okoskodok, én se tudhatok mindent, nemkell egybe lebaszni az embert !
32.
32.
drat576
#31: hát kurvára nem, inkább nézz utána az okoskodás helyett...
31.
31.
xRevSidEx
#30: Jah, estleg valami ps1-es emulatorral :)
30.
30.
drat576
#28: mind az 5 rész van PC-re :P
29.
29.
Extol
Soul Reaverekben van érzés, nem lenne rossz ha folytatnák
28.
28.
xRevSidEx
#21: A Blood Omen 2, LOK : Defiance, Soul Reaver 2 van Pc-re is, persze nem valami újjak :) de azért érdemes kipróbálni !
27.
27.
Necreon
#15: SPOILER: _______________________________Raziel feláldozta magát Kain-ért a Defiance végénˇˇ.
26.
26.
Necreon
#19: Szívemből szóltál. Ebből csak rossz sülhet ki - egy 5 játékon átívelő zseniális és jól lezárt történet - most vagy kapunk egy HD remake-et ami a PC-t úgy is nagyon messzire elkerüli, vagy az aktuális konzolgeneráció utolsó vonaglásaiból ki akarják préselni még ezt is...
25.
25.
drat576
#21: a BO2, a SR2 meg a Defiance már PS2-sek (meg persze PC-sek)
24.
24.
felegyi
Fél éve küldtem be egy hírt hogy reboot lesz a sorozatból, ha nem is teljes reboot de egy új motor alatt felélesztik az egészet... kíváncsi leszek hány részes lesz, mert egy ekkora sztorit nem lehet elmesélni 65 óránál kevesebb játékidővel :) !

A sztori meg nem érhet véget azzal hogy Raziel lelke beleszállt a Reaver-be, Kain meg hoppon maradt? Nem egy megválaszolatlan kérdés maradt a végére...
23.
23.
volkornka
De szerettem ezt a játékot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...