Robert Bowling elhagyja az Infinity Wardot

  • Írta: InGen
  • 2012. március 27.
  • Gyászhír
Link másolása
Szomorú nap ez a Call of Duty-rajongók számára, hiszen a sorozat egyik arca hagyja el a céget, aki éveken keresztül nyíltan, barátságosan kommunikált a fanokkal. Robert Bowling nem indokolta meg a döntését, de teljesen elhagyja az Activisiont és a CoD-franchise-t.

Robert Bowling egy twitteres üzenetben jelentette be a nagyközönségnek, hogy kilép állásából az Infinity Wardnál, így végleg otthagyja az Activisiont és a Call of Dutyt. Indokokat egyelőre nem mondott, és az Activisiontől is csak a szokásos "köszönjük a munkát, minden jót" szöveg érkezett. Tény azonban, hogy Bowling látszólag gyors távozása elég furcsa.


Robert Bowling az Infinity Ward és a Call of Duty kreatív stratégiai vezetője volt, de, ami ennél is fontosabb, a két IW-alapító távozása óta ő volt a Call of Duty arca is. Az úriember community managerként kezdett a CoD körül 2006-ban, akkor még FourZeroTwo nicknéven kommunikálva a rajongókkal, és annak ellenére, hogy folyamatosan léptették előre, a közvetlen, normális hangnemet végig sikerült megtartania a fanok irányába.

13.
13.
Donpedro
Szvsz a PC-seknek nem fog hiányozni. Már kezdtük megszokni hogy PC-s kérdésekben már válaszra se méltat... Az MW 3 megjelenése előtt legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy az MW 2-es "a PC játékosok arcába hazudok" dolog után lesz mersze megint hazudni az MW 3-nál. Sajnos felülmúlta elképzeléseimet...
12.
12.
randall13
Engem mindig is irritált a feje. Lehet megunta a folyamatos hazudozást hogy így meg úgy milyen jó lesz a CoD :D
11.
11.
Gotham123
Én bírtam,szimpatikus gyerek de szerintem Dax Ginn ver mindenkit :DDD
9.
9.
KeXxX
Biztos azért lépett ki mert ócsárolták az MW3-at a grafikája miatt, és emiatt az Infinity Ward licencelni akarta a CryEngine 3-at de ő nem volt benne.
8.
8.
kicsi_don
#7: A mondatot Ha-val kezdtem.
Csak a pontosság miatt.
7.
7.
MoRT2195
Úgy mondjátok ezt az EA-s dolgot, mint ha már hivatalosan is mondta volna bárki, hogy oda fog menni, pedig szó sem volt ilyenről...


kicsi_don: MoH, nem MoHA... A MoHA az a Medal of Honor Airborne. Mellesleg nem is biztos, hogy az EA-hez megy, de ha még is oda akkor honnan tudod, hogy a MoH Warfighter fejlesztésében fog segédkezni?
6.
6.
joejoejoe
Milyen ironikus. Az EA-től indultak, és most cirka 9 év után lassan a teljes fejlesztőgárda ismét visszatér az EA-hez.
5.
5.
Mathia$
Helyes, menjen vissza ő is az EA-hez, mint a társai. Még nagyobbat alkotnak mint előtte! Ő volt az utolsó codos kulcsfigura, most már a Treyarch-on múlik minden.
4.
4.
kicsi_don
Ha az EA-hoz menne lehet nagyon szuper lesz az új MOHA.
3.
3.
BrendOoN
Megy ő is az EA-hez. Azt hiszem az Infinity Ward teljesen összeomlott.
2.
2.
1.
1.
kicsi_don
Érdekes lesz látni mennyire lesz hátrányban ez miatt az egész COD. Az utóbbi időben érdekes döntéseket hoztam.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...