Tamil Relle, a Microsoft egyik fejese megerősítette a cég partnereinek tartott konferencián Torontóban, hogy a Windows 8 október végén landol a boltok polcain, illetve új számítógépeken, előre telepített formában.
A szoftver gyártása augusztus első hetében indul a tervek szerint, a redmondiak üzleti partnerei is ilyenkor kapnak majd egy korai hozzáférést a rendszerhez. Ugyanezen a konferencián demonstrálták a Windows 8 To Go funkciót, mely segítségével akár pendrive-ra is rápakolhatjuk a Windows 8-at, amit aztán bármely számítógépen használhatunk. Lényegében egy hordozható operációs rendszerről van szó.
A jól sikerült Windows 7 után reméljük folytatódik a Microsoft sikerszériája - hiszen ismeretes, hogy egy stabil és kedvelt rendszer után rendre silányabb OS-szel állnak elő a redmondiak. A Windows 8 eltünteti a Start menüt és más jelentős reformokat hoz a Metro felület segítségével.
Amúgy maga a rendszer egyébként atomgyors, s szerettem is volna megtartani fő operációs rendszernek, de sajnos a negyedóránkénti fagyás kikészített.
Nem hiszem, hogy a konfiggal lenne baja, ugyanis 6 giga DDR3 ram, 2,8-as intel core i5 proci és egy dx11-es kártyával rendelkezem.
Most letöltöttem ismét az utolsó kiadott teszt példát, s kiírtam BD lemezre, hátha az volt a baja, hogy az előző lemez karcos volt kicsit. Továbbá még kerestem újabb drivereket, hátha...
Apple egy nagy divat cég. Microsoft Win8 metro = divat cég. Ilyen egyszerű. Csak trendi akar lenni a microfos. Igazi metroszexuális cucc, a melegeknek meg marad az Apple.
"#60: ...Nekem ment PC-n, meg meg a baratnom laptopjan is eleg normalisan, pedig abban a VGA csak integralt, igaz a tobbi periferiaja nem rossz, 4 Gb DDR2 (4X1Gb), meg Intel Pentium T4200 (2magos, 2Ghz) proci. Ezzel is szepen ment a W8. Mondjuk telepites utan meg minden rendszer szepen megy egy darabig. Driver-ek es progik telepitese utan lassul be idovel az XP, de meg a Win7-es is (Pedig az asztali PC-n mar SSD-re tolom fel a progikat, driver-eket). :D :D "
Tuti hogy a WINDOWS 8-hoz is kitalalnak valamit, hogy a jatekosok is atkenyszeruljenek valtani ra! :D Na jo, ez nem is vicces annyira. :P
...Ha tippelnem kellene akkor azt fogjak kitalaizni, az lesz az elso huzasa az MS-nek, hogy igaz hogy jon a KINECT PC-re is, DE majd csak a Windows 8-al fog mukodni normalisan. Es itt nem csak a jatekokkal valo hasznalatara gondolok, hanem ugy altalaban minden teren, amilyen programot csak majd megirnak ra PC-re, az Win8-on lesz CSAK hasznalhato a KINECT-el, de NE legyen igazam... -_-
Az milyen mar hogy a W8 Premium verzioban (v. egyik verzioban sem???!) lesz benne a Windows Media Center meg egy par aprosag, hanem azt kulon kell meg majd megvenni hozza, LOL! :D :D
Nekem ment PC-n, meg meg a baratnom laptopjan is eleg normalisan, pedig abban a VGA csak integralt, igaz a tobbi periferiaja nem rossz, 4 Gb DDR2 (4X1Gb), meg Intel Pentium T4200 (2magos, 2Ghz) proci. Ezzel is szepen ment a W8. Mondjuk telepites utan meg minden rendszer szepen megy egy darabig. Driver-ek es progik telepitese utan lassul be idovel az XP, de meg a Win7-es is (Pedig az asztali PC-n mar SSD-re tolom fel a progikat, driver-eket). :D :D
a nokia nem azért adott ki egy elavult hw-t, mert nyakig ültek a chipekben, nemes egyszerűséggel azért, mert a microsoft igen komoly megkötésekkel bír a wp vonalon. nem véletlen, hogy adott gyártok 1, max 2 wp-s készüléket hoztak ki, mivel alapvetően 99%-ban egyeznek a készülékek, az előírások miatt.
nincs rá lehetőség, hogy erősebb procit rakjanak bele, nincs rá lehetőség hogy komolyabb fejlesztéseket csináljanak - konkrétan azért amit te is írtál, hogy ne legyen az, hogy gyengébb a vas, nem megy rajta x alkalmazás, legyen egységesen használható minden app.
a wp7 készülékek adott referenciának kell, hogy megfeleljenek, sőt, annál többet nem is igen nyújthatnak.
ezen megkötésbe buktak bele, mert a wp8-nak már nagyobb hw kell, ami alapvetően a wp7 készülékeknél a max, az ott minimumnak is kevés.
sőt, ne feledd, hogy még a nokia kapta meg a legnagyobb lehetőséget arra, hogy belenyúljanak a wp-be, de a változás így is marginális - felhasználói oldalon.
ez egy microsoftos megkötés, az apple hw és ios előnyét próbálták így másolni, bár szerintem igen hibásan.
az meg való igaz, hogy a nokia ott bukott nagyot, hogy nagyon sokat vártak a lumiával. 1 évvel ezelőtt jelennek meg, nincs vele hiba.
érdekes, de a wp8-nál már nem lesz ennyi megkötés, szerinted miért? igen, mert belátták, hogy ez így nem járható út.
Azért tettem vissza a 7-est, mert a 8-as fél óránként, majd negyedóránként lefagyott....
az általad említett droidos szitunál pedig ott a lehetőség, hogy saját magad feltedd. itt erre sincs lehetőséged.
ezer éves desire-n én is ics 4.0.4-et használok, holott froyo óta arra nincs update. oszt mégis.
wp7.x hát hagyjuk, nekem nagyon nem gyere be, ellenben a win8-at várom, mind desktopon, de leginkább mobilon (és táblán, surface pro eléggé azonnali vásárlásnak tűnik)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.