Nextgen konzolokra jöhet a Mafia 3

  • Írta: fojesz
  • 2012. augusztus 7.
  • Pletyka
Link másolása
A cseh Eurogamer úgy értesült, a nextgen konzolokon fogja tiszteletét tenni a Mafia harmadik része. Úgy tudni, a játékot az új játékgépek nyitócímének tervezték, azonban a fejlesztés tényleges része egyelőre olyan csúszásban van, hogy a következő generációs premiert tuti lekési az anyag.

A következő generációs Xboxra és PlayStation 4-re készül a Mafia harmadik része, így értesültek az Eurogamer cseh kiadásának munkatársai: a lap szerint a játékot annak idején a nextgen konzolok nyitócímének szánták, de szinte majdnem biztos, hogy ez nem fog összejönni a készítőknek.

Ennek az az oka, hogy a játékot az a 2K Czech fejleszti, ami jókora leépítéseken esett át tavaly: negyven emberét rúgták ki a kiadó fejesei, így most próbálja összeszedni magát, a srácok jelenleg is munkatársakat keresnek. A cég "következő AAA-s játékához" jelenleg tizenegy álláshirdetés szól, ebből leszűrhető az is, hogy a munkálatok még masszívan az előkészületi fázisnál tartanak.

A 2K Czech nem volt hajlandó kommentálni a pletykákat.

26.
26.
kiskenguru
Amekkora okádás volt a 2, rendesen össze kell kapniuk magukat hogy megvegyék az emberek. Előrendeltem, megvettem, hazavittem örültem, elindítottam, örültem játszottam, besírtam, kivettem eladtam piccsába. Pedig az egyet de imádtam...
25.
25.
hl89x9
#19: hát igen így, hogy a Mafia 2-t feldarabolták DLCkre, meg lebutitották elég ratyi lett
24.
24.
Majd jol ugy jarnak mint az alan wake-el a remedy.
Only console... aztan buko.
Pc-n meg jobb eladas, pedig minket szivattak.
23.
23.
#19: Nagyon konzolositani akartak a jatekot ennyi.
Lehet jonni a gta-val, de a rockstar kauktojas.
Ennyi.
A penz beszelt.
Az meg, hogy nem lesz 3 .
Ba**ak meg....
22.
22.
kopic
19.
19.
Macifasz
#17: Rengeteg minden volt benne, csak a váltás miatt, rengeteg mindent kivetettek belőle (többek közt egy 5 vagy 6 misszióból álló háborús részt, amit azóta se kaptunk meg) a tulajok a DLC-k miatt. Íme a teljes történet/lista:

- a 2K nem sokkal azután vásárolta fel az Illusion Softworks-t, hogy a Mafia 2-t beharangozták;
- a fejlesztés kellős közepén álló játékba rögtön elkezdtek belepofázni és meg akarták vágni a tervezett anyagot, köztük a kb. 700 oldalas szkriptet
- ennek következtében a játék vezető dizájnere és még néhány kollégája ott hagyta a fejlesztést, majd távozott a cégtől
- a 2K elkezdte megvágni a játékot, a tervezett anyag közel 60%-át kiírták vagy kivágták, ez érinti a forgatókönyvet, karaktereket, helyszíneket, fegyvereket, játékelemeket, szinte minden lényeges dolgot
- így került ki a játékból:
• egy 10 missziós háborús enteriőr
• a vidéki helyszínek
• funkcióval rendelkező épületek, pl. fogadóiroda, ingatlaniroda, szálloda, autószalon, sztriptízbár, mozi
• tömegközlekedés (taxi, magasvasút, metró)
• reputation system
• social system
• kézifegyverek (boxer, baseball ütő stb.)
• mellékküldetések (bruski's missions, derek's missions) <= 2K tavaly még azt nyilatkozta, hogy benne lesz, aztán mégsem
• freeride mód

Szóval, az év játéka lehetett volna, nem is kicsit. De az új tulajok elbaszták.
18.
18.
csoki0619
#17: Hát igen!Sajnos manapság már mindenhez kell az a rohadt pénz!:-(
17.
17.
aruha
#14: Van benne valami..de sajna nem csak egy kicsi hiányzott....sokat lehetne sorolni mennyi mindent bele lehetett volna még tenni,de hátha a 3. rész majd arat..talán..
15.
15.
csoki0619
#13: Nem tudom mi lehetett az oka az elbocsájtásoknak, de valószínűnek tartom, h okkal történtek!Ez csak a következő játékuknál fog kiderülni!Bár az is lehet, h szimplán csak pénzügyi okokból,de ezt nonsense-nek tartom!
14.
14.
csoki0619
#11: Kár, h az ilyen tehetséges játékkészítők, pénz híján, nem kapnak lehetőséget arra, h tényleg vmi döbbeneteset mutassanak fel,mert valljuk be őszintén, ahol a pénz van, ott készülnek (nagyrészt) az igazi minőségi, AAA kategÓRIÁS játékok!A Mafia 2-n is látszik, h csak egy kis pénz hiányzott ahhoz, h felülmúlja az első részt! Örüllnék ha találnának egy támogatót, aki látja bennük a lehetőséget!
13.
13.
Split
Kirúgják az embereket, most meg felvétel van. Ahham. Érteni vélem... nem, mégsem!
De akkor ez jó így nem? Mármint egyrészt jönni fog a 3, de jóval közelebb van a nextgen, mintsem hogy ez nyitócím legyen. Összességében jó hír mind! :)
11.
11.
aruha
Nos a 2. részt tényleg nagyon sok helyen elrontották, de sok jó fizikai és grafikai ötletet bele tettek, ezt meg kell hagyni..de így már bizton tudják a visszajelzésekből,stb hogy mi az amit ki kell javítani,illetve fejleszteniük kell .....Ha köv. generációs gépekre fejlesztenek félő h azért lesz gyenge a 3. rész mert még nem fogják tudni hogyan használják ki maximálisan az új gen. konzolok adta lehetőségeket....bár..majd kiderül
7.
7.
keiji maeda
szerintem nem a mafia 3 miatt fogják megvenni a nextgen gépeket :) nyitócím cöhhh..
4.
4.
Hardy
#2: Elnézést, JOBBAT!!!
3.
3.
shifteeh
annak örülnék a legjobban, ha csinálnának egy remake-et az első részből
2.
2.
Hardy
2-nél nem nehezebb könnyebbet csinálni. Szinte sírva játszom már az utolsó perceket most az Xboxon...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...