Már gőzerővel készül a Syberia III

  • Írta: zoenn
  • 2012. november 27.
  • Bejelentés
Link másolása
Habár két éve is hallottunk életjeleket a Syberia folytatásáról, ám a point and click kalandjátékok zsánerdarabjának fejlesztése csak most kapcsolt következő fokozatba. Az író, Benoît Sokal visszatér a harmadik részre.

A sorozat fejlesztője, a Microïds bejelentette, hogy már javában készül a Syberia III, a játék a francia székhelyű Anuman Interactive kiadásában jelenik meg. A munkálatokban íróként ismét közreműködik Benoît Sokal. A kalandjáték multiplatform címként vonul a köztudatba 2014-ben vagy 2015-ben, a fejlesztők társalapítója, Elliot Grassiano vezeti a projektet.

Az Anuman több mint három éve szerezte meg a Microïdset, de csak nemrégiben kapott zöld utat a Syberia III, mely "egy újabb lépés lesz afelé, hogy a játék a legfőbb nemzetközi kalandjátékok népes táborába tartozzon".

Három hosszú évet vártak a rajongók a Syberia folytatására ,és Benoit mindeközben nem unatkozott: serényen írta a forgatókönyvet, s Elliot csatlakozott a munkálatokhoz. A Syberia III-nak minden tekintetben hűnek kell maradnia az alapanyaghoz, elvégre a sorozat hihetetlen érzést váltott ki a játékosokból, s a cím puszta minőségével a rajongók türelmét végre meghálálhatják.

Főhősnőnk ismét Kate Walker lesz, s az eredeti fejlesztőknek köszönhetően biztosak lehetünk benne, hogy a következő fellépés is emlékezetes marad számunkra. Az első Syberiát 2002-ben adták ki, a második rész 2004-ben látott napvilágot, ez utóbbit követi majd tíz évvel később a harmadik fejezet.

Sokat kell várni rá, de legalább már hivatalosan is úton van a Syberia III.

12.
12.
dBLOOD
A kettő f-s volt, remélem a három inkább az egyhez fog hasonlítani!
Még jobban remélem, hogy nem b*sszák szét és alakítják át lopakodós akció-kalandjátékká mint a Longest journey-t.
Azt is remélem kijön gogon, mint az egy.
Túl sokat reménykedek! :D
11.
11.
hacksagon
#3: Elsőre azt hittem, hogy a walkthrough olvasásra utalsz. :)
10.
10.
sebtapasz
Juhéjj! :D :D :D Nagyon szerettem az első két részt!!! Jópárszor végig toltam!! Nagyon várós!!!
8.
8.
PAtr0n
Az első résznek anno úgy álltam neki, hogy adok neki egy esélyt. Már akkor magába szippantott amikor a bevezetőben temették Anna Voralberg-et. Onnan tól meg már nem volt megállás.
Egy mestermű és kész.
7.
7.
felegyi
Hihetetlen mestermű az előző 2 rész... előveszem megint :) kemény 10 év, legalább felnőttem a sorozathoz, anno 9 évesen nem sok közöm volt hozzá :))
6.
6.
5T3V3N
#2: Point and google...:D Ezen felröhögtem.. Köszi..:)
Anno a Syberia-k főleg téli estéken játszva,,, WOHHOOOOOOO.. Elő is veszema lemezeket.
5.
5.
márk1212
Abszolút nem a stílusom de nagyon várom, ez a világ teljesen magába szívott anno, fantasztikus hangulata van!
4.
4.
drat576
nagyon jó hír, nem kicsit várós :)
3.
3.
koffein
Point and click* istenem ez a telefon :)
2.
2.
koffein
Legjobb point and google kalandjatek. Nagyon örülök neki, hogy megcsinálják.
1.
1.
captain planet
az elso ket reszt imadtam, remelem ez se lesz csalodas :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...