Japán nem kap több PlayStation 2-t

  • Írta: fojesz
  • 2012. december 28.
  • Hardver
Link másolása
Ezt is megértük: a Sony a japán boltokba nem szállít több PlayStation 2-t, vagyis az előző generációs konzol véglegesen visszavonul a szigetországban. Európába még nem érkezett hasonló hír.

A PlayStation 2-ből több mint 150 millió példányt adtak el világszerte, nem mellesleg pedig az előző generációs konzolok közül a Sony gépe volt messze a legtovább piacon: Japánban közel 13 éven át gyártották a masinát.

A múltidő nem véletlen, a Famitsu értesülései szerint ugyanis a japán boltokba nem szállítanak több PlayStation 2-t, ami azt jelenti, hogy a Sony visszavonultatja a derék masinát, aminek a helyét végleg a PS3 veszi át, mielőtt az újgenerációs PlayStation megjelenik.

Japánban 2000. március 4-én jelent meg a PS2, nem kevesebb, mint 22 millió darabot vittek belőle haza a szigetországban. Ott egyébként töretlen népszerűségnek örvend a konzol, a Square Enix szeptemberben jelentette be például, hogy a Final Fantasy XI Seekers of Adoulin című kiegészítője 2013-ban jelenik meg a japán PS2-kre.

80.
80.
Norbiii
#79: Semmi gond,én is elnézést kérek,de amúgy szerintem egyetértünk! :) :) :) :)
79.
79.
Jinbobo
#78: igazság szerint azon lettem egy kicsit berágva, hogy szerinted azt a gépet érdemes megvenni, amelyiket már feltörték, és olvassa az írott játékokat. Ezzel nem értettem egyet. Az viszont tény hogy a ps2 sikerét valószínű nem múlja fel egyik konzol sem, de nem hinném hogy csak azok vették volna, akik írott játékokat játszanak rajta. Ez a kalózkodás csak a szegényebb országokban van ennyire jelen sajnos, Japánban és Amerikában biztos jóval kevesebb a kalózkodás. De ez inkább az Országunk mínusz pontja, nem pedig azoké akik fontosabb dolgokra költik a pénzt inkább, de a játék öröméről sem mondanának le.
Bocs, ha kicsit sértőn fogalmaztam az előző kommentemben, eszem ágában sincs ítélkezni mások fölött.Valószínű épp rossz hangulatomban voltam...
78.
78.
Norbiii
#74: Ja már tudom,te írtad egy másik kedves kommentelőnek ,h ,,ideje lenne beszerezni egy HD tv-t. Ok. Akkor a viszont válaszom nem tetszhetett neked,tudom már mivel ,,sértettelek,, meg. :) :) :) Én nem sértegetni akarlak,csak azért HD tévére nem mindenkinek van lovettája,a mai világban egy fizetés elmegy a számlákra. De mondom igazad van, én is 2-3 havonta tudok venni egy játékot,te is jól csinálod! :)
77.
77.
#74: Tényleg mi rosszat írta Norbiii????? Vagy ma rossz hangulatban vagy?
76.
76.
Norbiii
#74: Semmi rosszat sem írtam,csak a másolt játékos dolgot,amire te flegmán közölted,h ,,röhej,, na itt kezdődött!!! Téll nem tudom,h mi rosszat írtam,de te biztos tudod! :)
75.
75.
Norbiii
#74: Nyugi. Félreértettél,de nagyon,de te kötöttél belém,te kezted,te komiztál rám! Nem tudom mi a baj,azzal,hogy sokan másolt játékokkal játszanak,mert még 10.000. ft-juk sincs??? Amúgy Wii-re én is ugyanúgy csinálom,mint te,2-3 hónap alatt tudok venni egy játékot jó esetben! De látod,te azt sem tudod,h én,hogy gondolkodom,és már megítélsz elsőre,érdekes ezen az oldalon nagyon sok mindenkivel kijövök,de eddig ezt,h remélet nem így gondolkodnak,mint én csak tőled hallottam :D
74.
74.
Jinbobo
#68: az hogy 2 havonta veszek játékot ps3-ra 10000ft-ért, nem kell gazdagnak lenni, és a fizum sem ürül ki ennyiből... Bőven el vagyok egy játékkal 1-2 honapig, singli mód, trophygyűjtés, multi... Nagyon sokan vannak hálisten M.O-n is, akik nem így gondolkodnak mint te.
73.
73.
Norbiii
#72: Én jobban szeretek konzolon játszani. :)
72.
72.
shatterhand
#65: Fel lehet, de nemtom van-e értelme. Frissítésekkel játszadozni, letölteni azt a több gigát, plusz multizni se tudsz. Aki ilyenbe játszik az úgyis leszedi pc-n azt nem kell ps3al feccölni.
71.
71.
shatterhand
#63: 200ezerért japó ps2-t is lehetett szerezni premier után. Az volt a max amit olvastam hirdetésben. De az átlag még az elején 100fölött volt.
De a lényeg,hogy az volt az a gép amelyikért hatalmas sorbanállás volt. Első napokban elment már 1milla japánban. Persze másért is volt sorbanállás csak nem készültek annyi géppel rá.

Ps3at én kapásból venni akartam, de nem a blue ray miatt, hanem mert nem volt kedvem évi egy játék árát fizetni csak azért,hogy multizhassak (boxon). Van aki lebontja ezt napi pár forintra, de ez akkor is csak egy komplett játék ára amit úgy érzem a semmiért fizetnék. Visszatérve a ps3at megvártam míg normális ára lesz. Mert azzal a kezdő árral igen elszálltak a sonyék.
Ha jól olvastam akkor a ps4nek már kisebb cetlije lesz. Még egyszer ezt nem lehet megtenni. Ilyen erős online multi mellett már jobban kivár mindenki egy árcsökkentést.
70.
70.
Norbiii
#67: A Kedves Hozzászóló kedvéért leírom,h miért nagyszerű konzol a Ps2 röviden:
Nagyon sok jó játék van rá,nagyon szép a grafikája a játékoknak(nekem megfelel),akkoriban nagyon jó beruházásnak számított,még most is vesznek,már 13 éves,nagy múltú konzol stb stb stb.
69.
69.
Norbiii
#66: Örök kedvencem a SNES,nagyot alkotott,anno. A Ps2-ö is,szinte nem volt vetélytársa. Mikor kijött a Wii,akkor meg a három nagy közül az első 3-4 évben a Wii tarolt. :D
68.
68.
Norbiii
#67: Nem én ítélem meg így,ha nem a nép többsége csinált így! Ki mondta,h ez alapján ítélem meg? Te el vagy tájolódva! Meg amúgy,te biztos gazdag gyerek lehetsz,mert az emberek azért warezolnak,mert nem tudják megvenni a gyárit. Nem, de?
67.
67.
Jinbobo
#65: már megint a warezolás... természetesen ez alapján kell megítélni egy konzolt... röhej.
66.
66.
br1Koo
#62: Szerintem a Wii-nek közel nem volt meg az a státusza, mint a másik kettő általad említett konzolnak. Oké, hogy imádták az emberek, de nem bomlott úgy a nép érte mint ahogy anno mondjuk a ps-ért. Ps2 megannyi filmben is szerepelt, megemlítésre került, ami rátett még egy lapáttal az imádatára.
65.
65.
Norbiii
#63: Ez igaz,de érdemesebb mai napig megvenni,mert,aki másoltakkal játszik,annak eléggé megéri. Míg a PS3-at nem tudom,h fel lehet e....-ni,de ha igen,egy blu ray lemez jó drága.
64.
64.
Niplax
Anno sokan azért vettek PS3-at mert olcsóbb volt mint egy sima bluray lejátszó. PS3-mal jobban jártak. Játékkonzol+bluray. Sokkal jobban megérte.
63.
63.
Aramisz93
#62: hát azért a ps2-nek is borsos volt az indulóára, valahogy 140-150 ezer forint körüli árra emlékszem. A ps2-nek és a ps3-nak is nagyon magas volt az indulóára szerintem, de ez mondjuk a dvd meg a blu ray miatt volt elsősorban
62.
62.
Norbiii
Én emlékszem,mikor kijött a Ps2,óriási nagy durranás volt. Aki megtehette,és szerette az vett egyet. A nagy konzolosok közül,szinte mindenki ps2-öt akart,de aki nem volt annyira jártas e világban még az is. :D A Ps3 esetében,én ezt nem tapasztaltam. Drágán indult,és sokáig drága is maradt,nem beszélve a Blu ray lemezről ami piszkosul drága. A Ps2 fele annyi,mint a Ps3,és ha a Ps2-ön valaki másolt játékkal játszik,akkor ezerszer olcsóbban kijön,mint ha ugyanezt Ps3-al tenné meg. Ezért is népszerű,+ nagyon jó játékok jöttek ki rá. Én azt mondom az eddigi legnépszerűbb játékkonzol a: SNES,PS2,Wii. D:
60.
60.
Palack20
Iszonyat nagy gépezet volt ez...erre még minőségi játékok jöttek ki
59.
59.
Niplax
#58: Így van. Logikus döntés a SONY részéről.
58.
58.
shatterhand
#55: Igaz, vmikor 2006ban állt le. Végülis megvolt rá az ok is,hisz a ps2 le tudta játszani a ps1es játékokat. (ps3 szintén).
57.
57.
Gamelord
#54: mintha enyhe elfogultságot éreznék :), egyébként ütős komment XD
56.
56.
Niplax
#53: Egyetértek. Ha a konzoleladásokat nézzük akkor az xbox 360-ból "pár" millióval fogyott több, és azért azt se felejtsük el, hogy egy évvel korábban jött ki. Európában a PS 3 már át is vette a vezetést!
55.
55.
Niplax
#44: Talán akkor amikor kijött a PS3.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...