Átalakult a Razer játékos tabletje

  • Írta: fojesz
  • 2013. január 9.
  • Hardver
Link másolása
A korábban Project Fionaként megismert eszköz megváltozott, és a Razer korábbi ígéretei ellenére jó drága is lesz. Ettől függetlenül tény, hogy ennél erősebb tablet nincs a piacon, és egy szintig valóban megfelel a játékra.

A Razer a tavalyi CES-en mutatta be a Project Fionát, idén pedig végleges formájában is szemügyre vehettük a gamer tabletet. A most már Razer Edge-nek nevezett eszköz eredeti koncepcióját is módosította a gyártó: míg korábban a tabletet egybeszerelte a képeken is látható különleges kontrollerrel, addig most már csak önmagában vásárolhatjuk meg a 10,1 hüvelykes táblagépet, amihez három különböző perifériát szerezhetünk be.

A Windows 8-at futtató, PC-alapokra épülő kütyü a legerősebb tablet a piacon a Razer szerint, és ez alighanem igaz is. Kétfajta kiszerelésben vehetjük meg, a standard változatban Intel Core i5-ös processzor ketyeg 4 GB RAM társaságában, mellé 64 vagy 128 GB-os SSD kérhető háttértárnak. Az Edge Pro Intel Core i7-es procit kapott, ide 8 GB RAM, illetve egy 128-256 GB-os SSD jutott. Mindkét modell az NVIDIA GeForce 640M típusú grafikus lapka egy kevésbé erős változatát, a GeFore 640M LE-t használja egyébként.

A Razer szerint a Dishonored "alapbeállításokon" 59 fps-t produkált az eszközön, ami nem rossz, de azért valószínűleg meg lehet majd izzasztani a rendszert. A tablet 900 grammot nyom, és 0,8 hüvelyk vastag, az akkumulátorával 8 órán át használhatjuk egyszerű tabletként, míg a játékok 2-4 óra alatt leszívják a kakaót belőle.

Bár a Razer korábban azt ígérte, megpróbálja leszorítani 1000 dollár alá a kütyü árát, még az olcsóbb, kiegészítő nélküli kiszerelés is 999 dollárt kóstál majd, míg a drágábbik modell ára várhatóan 1299 és 1499 dollár közé fog esni. Utóbbi mellé a gamepad-váz ajándékba jár, de a képeken is látható billentyűzetet és állványt még mindig külön kell megvásárolni. Úri huncutság lesz?

18.
18.
Folti1985
#12: nagy vonalakban számoltam és az 1000 dollárba beleszámoltam mindent még a monitort is. :) de nyilván kilehet ha az ember kicsit utána jár hogy hol mit érdemes venni
17.
17.
p3ti
Jót mosolyogtam azon a képen ahol 2 kontrollert kötöttek arra a lóf*sz képernyőre
16.
16.
rossitibi
#11: Tényleg hülyén írtam, a paraméterek azok nekem is mint az olcsóbb változatban,csak a karim gyengébb GT 330M :)
15.
15.
szasznyak
NeoGeo...ez jut erröl az egészröl eszembe.Tipikusan a gazdagok sportja lesz ez...annyival lesz szerencsésebb mint a bukott konzol,hogy a pc-s jàtékok simàn futnak majd rajta...és talàn ezért nem fogjàk bebukni.De az àra akkor is húzós!
14.
14.
alexcargooo
#1: ez is van vagy 200 kilo :D
13.
13.
Cooper911
Vicces lehet egy ilyen tálcába kapaszkodva ülni a vonaton :D
12.
12.
bence51
#7: Asztaliból bőven kilehet hozni egy ilyen teljesítményű konfigot 1000dodó alatt.
11.
11.
bence51
#8: "Mindkét modell az NVIDIA GeForce 640M típusú grafikus lapka egy kevésbé erős változatát, a GeFore 640M LE-t használja egyébként."

.
rossitibi
"gyengébb a videokari benne mint az olcsóbb változatban"

Mindkettő változatban ugyanaz van.
10.
10.
bence51
#4: Szarkazmusként írta valószínüleg, az ssd-kben nincs mozgó alkatrész ezért laptopba és mozgatható kütyükbe ideális valamint elég strapabíró, nemfog csak úgy tönkremenni.
8.
8.
rossitibi
Én sokat utazom,és kb 2 és fél éves a laptopom kicsit gyengébb a videokari benne mint az olcsóbb változatban,és 3 kilót csengettem érte,hogy tudjak játszani,filmet nézni,beszélgetni a csajommal meló után.Szóval ha akkor lett volna ilyen kütyü,nekem jobban megérte volna! Sokkal kisebb és tud mindent mint a laptopom,sőt még az aksija is jobban bírja :)
Viszont otthonra nem venném meg az tuti!
7.
7.
Folti1985
Nekem kicsit húzós az ára de ha hozzám vágnák nem haragudnék meg senkire :D

Amúgy az ár relatív, egy hasonló konfigos laptop is kb. ennyibe kerül(pl. egy vaio), és azért azokat is megveszik az emberek. De ahogy számolgattam asztaliból se lehetne kihozni 1000 dollár alá a dolgot(most a Pro kiszerelésre gondoltam)
6.
6.
shooter1234
Én sem venném meg, szerintem teljesen felesleges a mai konzolos/kézikonzolos/okostelefonos/pc -s világba egy ilyen ultimate tablet. Persze ha valaki nem tudja hova költeni a pénzét, az vegyen meg nyugodtan.
5.
5.
Grabowsky30+
1500 dodóért, meg is érdemli aki megveszi!
4.
4.
Füles
#2: És mi van, ha tönkremegy a HDD, vehetsz másikat...
3.
3.
Yami
#2: Mert az köztudott, hogy az SSD-ket nem lehet kicserélni és sorra mennek tönkre napok alatt... Amúgy szerinted mi lenne a biztonságos adattároló? Egy HDD? Az biztos sokkal strapabíróbb...
2.
2.
Supra
Ez már tényleg csak parasztvakításra jó... És mi van ha tönkremegy az SSD? Vehetsz másikat?...
1.
1.
markoci555
röhejes, azt most jól látom hogy a Civilization V?
ezen elfut a 200 kilós nagy gépen meg nem XD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...