Nem kell négy évet várnunk a Far Cry 4-re

  • Írta: zoenn
  • 2013. február 8.
  • Hír
Link másolása
A Ubisoft letette a nagy esküt, hogy nem kell annyi időt várnunk a Far Cry folytatására, mint amennyi a második és a harmadik rész között telt el. A formula már megvan, s ezt szeretné tovább építeni.

Yves Guillemot, a Ubisoft vezérigazgatója a kiadó legutóbbi pénzügyi negyedévének helyzetjelentése kapcsán árulta el, hogy biztosan folytatás kap a Far Cry-sorozat, ráadásul nem kárhoztatnak bennünket olyan hosszú várakozási időre, mint amennyi a második és a harmadik rész közt telt el.

"A rajongóknak biztosan nem kell négy évet várniuk a következő Far Cryra" - mondta Guillemot.

A vezérigazgató elhintette, hogy a tavaly novemberben megjelent Far Cry 3 "sokkal jobban teljesített, mint várták". 4,5 millió példányt szállítottak le a boltoknak, s a játék nyereségességét részben a 2008-ben megjelent Far Cry 2 óta eltelt négy éves résnek tulajdonítják. Időt adtak a folytatásnak, s lám megtérült a befektetés.

A Ubisoft Montreal úgy érzi, sikerült létrehoznia a játék működő formuláját, és tovább szeretné építeni a tudást. Magyarul: a játékmenet alapjait lefektették, "csupán" új történetre, helyszínre és a funkciók tökéletesítésére van szükség, valamint néhány újdonságra.

A kiadó másik nagy reménysége, az Assassin's Creed. A megjelenési ütemterv mit sem változott, idén is kapunk új részt - új hőssel és új korszakkal. Nincs idő pihenésre.

12.
12.
KeXxX
Várós! :D De most ne gazdag gyerekek legyenek a főhősök. Vaas-t SPOILER!!! sokkal jobb lett volna a legvégén megölni.
#2: minden játékot 2 vagy több évig fejlesztenek. Legegyszerűbb példa: a call of duty. 2 évig fejlesztik őket de évente jönnek márt 1x a treyarch és 1x az infinity ward.
11.
11.
dBLOOD
Pont ez a baj, hogy a kiadó ilyeneket ígérget! Jó lenne ha a marketinges akasztófáravalók kitakarodnának a fejlesztőcsapat irodájából és nem ugatnának bele mikor jön ki új Far Cry... Jó lenne de hiába...
Kíváncsi lennék a fejlesztőcsapat mit szólt ehhez a nyilatkozathoz...
10.
10.
Ventus
#5: Nem tudom láttad e már de azért belinkelem mert én még mindig röhögök rajta :)

http://www.youtube.com/watch?v=7V06uLX9eis
9.
9.
Sniper Fox
#2: Minden nagyobb játék kap ennyi időt a fejlesztésre. Még a cod is. 2 évnél kevesebb idő alatt necces egy új játékot összehozni.
6.
6.
Dontrip
#4: Hát igen egy 2 perces intrónál több kellett volna, hogy megszeressük a barátainkat... Viszont Jasonnel együtt tudtam érezni majdnem az egész játék alatt, szerintem elég jól sikerült karakter lett (Vaas-hoz képest tényleg kaki)
5.
5.
p3ti
#3: Vaas megérdemelne egy külön játékot, vagy egy nagyon tartalmas DLCt :)
4.
4.
bitbandita
#3: Egyetértek Vaasszal kapcsolatban. Az baromira tetszene, ha kijönne a 3-hoz egy kiegészítő, vagy dlc amiben Vaas karakterével lehetnénk.
Komolyan jobb arc volt mint a főszereplők. Utóbbi idők legunszimpatikusabb főszereplői, rohadtul nem volt kedvem őket megmenteni :)
3.
3.
kivenoko
Remélem találnak egy hasonlóan őrült karaktert, mint Vaas :D Nagyon tetszett amit alakított. Mellesleg tényleg jót tett az idő a 3. résznek, éppen ezért véleményem szerint 2014 év vége fele lenne jó a 4. rész ^^ Addigra jól átsül kívül-belül :D
2.
2.
DON GONDOCS
Szeriintem 2 év fejlesztési idő lenne a reális egy ilyen játéknál. De akármelyik játéksorozat is kaphatna ennyi időt, hogy ne félkészen keljen kiadni.
1.
1.
Dagetz
hát remélem azért el se kapkodják..nem hiszem hogy évente kéne nekünk egy Far Cry..AC-t meg nem kéne ám elkúrni! Connor nekem tökéletesen megfelelt mint karakter :) úgy hogy nekem elég egy új történet is az új AC-hoz :) de mindenképp jobb legyen mint a 3..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...