Ratchet & Clank - az Insomniac folytatná

  • Írta: fojesz
  • 2013. február 16.
  • Hír
Noha az Insomniac egy darabig biztosan nem fejleszt Ratchet & Clanket, természetesen a sorozatot nem kell temetni. A fejlesztőcég vezérigazgatója maga mondta el, hogy a jövőben is folytatnák "kísérletezést" vele.

Szögezzük le: elsősorban nem az Insomniac Gamesen múlik, hogy mi lesz a jövőben a Ratchet & Clank-sorozattal, a cím ugyanis a Sonyé, minden idevágó döntés az ő joga. Másrészt az Insomniac maga is kijelentette, hogy nem zárható ki, hogy a jövőben visszatér a csapat a kaptafához, és új fejezetet gyárt a PlayStation-exkluzív szériához.

"Ezek remek játékok, nagyon büszke vagyok arra, amit elértünk velük" - mondta az Insomniac Games vezérigazgatója, Ted Price. "Hogy a csapat nevében is beszéljek, azt hiszem, mindannyian folytatni akarjuk a Rachettel való kísérletezést. Ez már a kezdetektől fogva egy olyan univerzum, aminek nem voltak szabályai. Mindig szabadon vittük el új irányba, és talán erre a jövőben is sor kerül."

Price nem mondott semmi konkrétumot a jövőbeli projektjeiről, azt viszont megjegyezte, hogy a Ratchet & Clank mindig közel áll majd a csapat szívéhez. Mint ismert, az Insomniac nem minden címe esetében ennyire lojális, Resistance-t például már nem akar fejleszteni.

A srácok jelenleg egy multiplatform játékon dolgoznak, a Fuse az EA kiadásában jelenik majd meg PS3-ra és Xbox 360-ra.

8.
ratchetfan
ne is temessenek egy ilyen klasszikust de talán ráfér egy kis pihenés a sorozatra hogy a készítők picit átgondolhassák hogy mit kéne kezdeni ezzel a fantasztikus játékkal :D
7.
Jared
Ki nem szeretné Ratchet-et meg Clank-ot :-)
6.
ViktorG
Szerintem ez a legjobb platformjáték a világon. Ps2-n végigvittem az 1-et, 2-öt, 3-at, meg a Gladiatort is...must-have anyag minden PlayStation tulajdonosnak.
Remek sztori, szerethetö karakterek, hosszú játékmenet, a korához képest jó grafika...mi kell még? :D
3.
Norbiii
Emlékszem, mikor anno a Ps2-ön játszottam Ratchet and Clank-el, nagyon tetszett. Én szeretem.
2.
metercsiken
Eddig csak egy részével sikerült játszanom, de az tetszett.
Jól ki tudott kapcsolni a sok "kemény" lövölde, meg hasonlók között. : )
1.
br1Koo
Ez a játék egyszerűen zseniális és lebilincselő!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...