Star Wars: First Assault - kikerültek az első képek

  • Írta: fojesz
  • 2013. március 12.
  • Pletyka
Kiszivárogtak az első képek a Star Wars: First Assault néven emlegetett fejlesztésből, ami állítólag a Star Wars: Battlefront III felvezetése is lehet. A probléma az, hogy a Disney-felvásárlás óta bizonytalan a projekt sorsa.

A Kotaku értesülései szerint valóban létezik a korábban is pletykált a Star Wars: First Assault projekt, a LucasArts új fejlesztése egy letölthető FPS, amiben nyolc rohamosztagos és nyolc lázadó csaphat össze olyan ikonikus helyszíneken, mint a Bespin és a Tatooine. A játékot az Unreal Engine hajtja, ráadásul, ha hihetünk a szóbeszédeknek, az ő feladata, hogy felvezesse Star Wars: Battlefront III érkezését is. Utóbbiból több prototípusa is van a készítőknek, azonban a játék csak akkor jelenhet meg, ha a Star Wars: First Assault jól szerepel.


A probléma az, hogy a Star Wars 1313-hoz hasonlóan a játék sorsa bizonytalan, mióta a Disney felvásárolta a Lucas-birodalmat. A Kotaku informátora szerint szeptember óta úgy dolgoznak a játékon, hogy nem tudják, megjelenhet-e, és ha igen, akkor is jókora késésre lehet számítani, ugyanis szeptember végére tervezték a bétatesztet, hogy utána tavasszal letölthetővé váljon a végleges anyag.

A forrás a megosztott screenshotok mellett arra kéri a rajongókat: amennyiben érdekli őket a játék, hallassák a hangjukat, álljanak ki mellettük, mondják, hogy "azt akarják, a játékokat vegyék komolyan, mert ők csak a minőségért fognak fizetni".

27.
27.
Quent1n
#26: Vágom de ez a Starkiller név nálam már minden formában kicsapja a biztosítékot hisz Luke-nak volt ez az origi neve tudtommal. KoTOR-ba is berakták valóban.

Amiket írtál azok jó könyvek ám, csak már régiek sok az újrakiadás. :/ Thrawn + Jedi Akadémia trilógia már nem mai csirke. Ami most új és jó az a Zahn féle Hűség. Sajnos nagyon össze vissza adják ki őket. Egy Vector Prime már nagyon kéne, hogy haladjanak a sztoriba előre végre.

A KoTOR II számomra már közel sem volt mestermunka sőt én kicsit visszalépésnek is éreztem. Battlefront I-II jó volt bár azok már elég lightosak voltak, Republic Commando az még komoly darab volt. Empire at War is jó volt de már ott is érződött, hogy valami nem okés.
26.
26.
Mr. Wagner
#25: Galen Marek volt a neve, a Starkiller csak egy kódnév volt. De a KotOR-ban is volt egy mandalóriai akit Bendak Starkillernek hívtak. Tarison az arénás side-quest bossa volt azt hiszem.
Sok jó Star Wars könyvet lehet kapni a Szukitsnál, igaz most ToR témájú könyveket adtak ki, de az a 3 darab ami megjelent szerintem nem a világ vége. De azok a könyvek amelyeket érdemes elolvasni már megjelentek. Gondolok itt olyanokra mint Thrawn-trilógia, Jedi academy-trilógia, Thrawn keze-duológia, stb. A Legacy of the Force sorozatot még szívesen látnám lefordítva.
A FU véleményem szerint is elhibázott döntés volt, de azért ne írjuk le ennyire az SW játékokat. Hiszen volt nekünk egy remek Battlefront I-IInk és egy Republic commandonk. A KotOR I-II is mestermunka, bár nem FPS. Talán ez a First Assault is megéri majd a pénzét, talán nem. Sajnos semmi biztosat nem fogunk megtudni róla, csak ha majd leülünk elé és elkezdünk játszani. Tény, hogy a Jedi Outcast és a Jedi Academy sikerét valószínűleg egy SW játék sem fogja megdönteni, egészen addig amíg nem sikerül összehozniuk egy normális kinect játékot (sajnos ismerem a Kinect Star Wars-t).
A ToR-ról meg annyit, hogy megvan a halvány KotOr érzés, és ingyen kapni 8 közepesen hosszú RPG-t azért nem semmi. Persze még csiszolhatták volna.
Ez csak az én véleményem a dolgokról, nem támadásból írtam vagy ilyesmi, nem szerettem volna senkit megsérteni ezzel. :)
25.
25.
Quent1n
#22: Starkiller.. Még egy normális nevet se tudtak megszülni.. Amúgy egyetértek mindenben, bár én a könyveket továbbra is szeretem csak sajnos magyar nyelven a vacak ToR-t ontja a Szukits.

Az SW játékokról már 25ször leírtam mindent amit gondolok. El van szarva az egész úgy ahogy van. Érthetetlen, hogy tudták így tönkrevágni az egészet... Számomra a legjobb SW FPS még mindig a Dark Forces, illetve az első JK (mert az azért még alapjáraton FPS volt bár ugye volt TPS nézet is) és ez szerintem sokat elárul az egészről.

Ilyenkor szoktam nosztalgiából elővenni az egyik régi PC Gurum és újra elolvasni az X-Wing Alliance tesztet, na az játék volt.
24.
24.
Mr. Wagner
Remélem betartják az ígéretüket és tényleg minőséget tesznek le az asztalra. Ha valóban így lesz akkor biztos vétel.
23.
23.
#22: ...ha hisz magában ÉS TANUL.*

Jó, persze, mit várunk, Anakin is gyerekgyilkossággal lett Darth Vader, persze, el is felejtettem...
22.
22.
#13: Ahhoz képest hogy nem is olyan régen még mennyi Star Wars cuccot olvastam (képregény meg könyv), mostanában attól kiráz a hideg ha csak rájuk nézek. Nagyon randán meg lettek kavarva az univerzum szabályai, rá se lehet már ismerni. A TFU óta a Star Wars játékok kisgyerekeknek készülnek... Nem csodálom ha nehéz SW-t fejleszteni: csinálhatnak régi vágású, JK-féle SW játékot, ami az eredeti filmek hangulatára és látványára, meg szabályaira hajaz, vagy elhajíthatják a fejlesztők az agyukat, hogy TFU-san felrúgva minden lefektetett szabályt az Erőt és annak hatalmát szuperképességek szintjére züllessze. A TFU-ban látszólag sokkal nagyobb az Erő hatalma, pedig valójában attól lett kínosan jelentéktelen az Erő mint koncepció, hogy mindent megmutattak, de az amit láttunk nem volt lenyűgöző, csak nevetséges, mert Starkiller nem rendelkezett azzal a szintű bölcsességgel hogy ekkora hatalmat birtokolhatna, szóval ellentmondott az univerzum összes szabályának, mely azt mondta nekünk, hogy parasztfiúból is lehet Jedi, ha hisz magában. (Ne jöjjetek nekem az új triógiával, hogy persze, mert neki is magas volt a midifájl szintje mint a szeplőtelen fogantatású apjának...) Csak abban reménykedem hogy Jar Jar Abrams észreveszi ezt az ordas hibát a mostani Star Wars világban és javítja.

UI: A TOR is csak olajat öntött a tűzre: az egész nem érződik Star Warsnak, sem látványra, sem koncepcióra nézve... Az meg külön szégyen hogy retconnolni kellett miatta a KOTOR 2 történetét...
21.
21.
strike19
Én nagyon örülnék ,ha mostani generációra is kijönne még STAR WARS játék.A mostani generációba csak a Force Unleashed-al mérgeztek minket.PS2 ,xbox ,gamecube generáció jobb volt star wars címek között.pl:STAR WARS Battlefront1-2, Star Wars Rogue Squadron1-3, Star Wars Kotor ,Star Wars Jedi Knight. Bounty hunter stb.
20.
20.
Jared
19.
19.
Gumiember
#16: Akkor te 1 más valóságba élsz!
18.
18.
markoci555
#17: republic commando, eddig is volt
17.
17.
végre lehetnénk rohamosztagosokkal, yeye! hol kell aláírni?
16.
16.
KőbányaKispest
#14: A lényeg, hogy szerinted. De a valóságtól ez messze van.
14.
14.
Gumiember
#13: Nem értek egyet a Star Wars: The Old Republic igen is jó game mostani MMo-k között szerintem vezeti a listát!!
13.
13.
bitbandita
F*szom kivan, ezer éve nem volt egy normális SW játék. Rohadt szomorú látni, hogy amíg a 90-es években kijött valami, de tényleg bármi amiben a SW név szerepelt (vagy nem SW, de a Lucasarts készítette) az egyet jelentett a minőséggel, a garantált szórakozással, előre, látatlanba is meg lehetett mondani, hogy 10/9 - ha nagyon pontozni akarok. Most mi van? Igénytelenség, Disney, óvodás szintű tartalom, stb...
12.
12.
randall13
#11: ja azt akartam írni x'D
11.
11.
zsoze
#9: " Galactic Warfare" ,de amúgy ja...
10.
10.
markoci555
akármennyire szar, meg kell venni, mert akkor jön a battlefront :)
9.
9.
randall13
tök olyan mint a CoD4: Galaxy Warfare
8.
8.
Kocsis92
KELL, főleg a clone wars kasza után, ideje hogy a disney valami jót is kezdjen a licencel
7.
7.
atesz89
Mér nem csinálnak már végre egy Jedi Academy 2-t. :D De erre is kíváncsi vok.
6.
6.
GhostDog24
nekem ez a 8 v 8 egy kicsit egy Star Wars:Counter-Strike hangzása van de ettöl függetlenül tetszik, ami fontosabb az az h Battlefront3 elöfutára lehet és én már nagyon várom a battlefront3mat.
5.
5.
g.man580
#4: Nem értem hogy jön ide a wow!
4.
4.
Zedz
#1: WoWon mikor bejött a Crossrealm az egyik zónában kb 500 vs 500 volt. :D
3.
3.
Numero Koron
#1 Ha elég kicsi a pálya akkor nem zavaró. De én személy szerint jobban támogatnék egy Republic Commando 2-t. Amúgy várós.
2.
2.
GhostDog24
nagyon várom én szurkolok nekik
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...