GDC 2013: Tudnivalók a PS Vitás Limbóról

  • Írta: zoenn
  • 2013. március 27.
  • Hír
Az Game Developers Conference-en a Playdead vezérigazgatója, Dino Patti elmondta, hogy a Limbo PlayStation Vitás változatában nem lesz érintőképernyős irányítás, és a port teljesen megegyezik a többi verzióval.

Miután kiderült, hogy a Sony egyre inkább a független fejlesztők felé nyit, s bejelentették a PS Vitás Limbót, érhető húzás lenne, ha a handheld port kihasználná a kézikonzol egyedi irányítását. Dino Patti, a Playdead fejese szerint erről szó sincs, mint mondta, ő inkább az eredeti élmény mellett teszi le a voksát.

Patti tudja, hogy a PS Vita nagyszerű lehetőségekkel kecsegtet, ők mégsem használják ki azokat. Mivel indie fejlesztők, egyszerűen nincs elég kapacitásuk az új ötletek elkészítéséhez és teszteléséhez. Már a PC-s verzió portolása is rengeteg erőfeszítésbe került, hosszú hónapokon át készült, mivel a billentyűzetes irányítás lefektetése egyáltalán nem könnyű.

Hasonló a helyzet a PS Vitás verzióval is. Arra törekednek, hogy a Limbo tökéletes legyen ezen a platformon is. A kisebb képernyő miatt néhány változás is történt, de alapvetően ugyanazt a játékot kapjuk, mint Xbox 360-on, PS3-on és PC-n.

A vitás Limbo tehát "semmi újat" nem fog mutatni a Sony handheldjén, és a fejlesztők nem is várják el, hogy a korábbi rajongók ezt a változatot is megvásárolják - magyarul, az újoncoknak ideális választás lehet hosszú utazásaik alkalmával.

A Limbo még ebben az évben érkezik PS Vitára, letölthető formában.

2.
RangerFox
Na de jó hogyletölthetőben... :((( Miért nem adnák ki dobozosban! :( Ha ingyenes lenne, ami lássuk be, nem lesz akkor jó lenne de ezért én nem veszek UK feltöltőkártyát. Ezt jól megcsináltátok. :_(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...