Júniusban jön és drága lesz az NVIDIA Shield

  • Írta: fojesz
  • 2013. május 14.
  • Megjelenés
Link másolása
Az NVIDIA bejelentette, hogy júniusban kezdi meg kézikonzolja, a Shield forgalmazását, emellett az ajánlott fogyasztói árról is lehullott a lepel: a kütyüért több pénzt kérnek, mint egy PlayStation Vitáért.

Az NVIDIA az idei CES-en mutatta be a Project Shieldet, a kézikonzol forgalmazását pedig júniusban kezdi meg, 349 dolláros ajánlott fogyasztói áron. Azt persze még nem tudni, hogy hozzánk mikor és milyen áron érkezik meg, az viszont biztosra vehető, hogy innen nézve még drágábbnak tűnik majd a cucc.

Az NVIDIA sosem titkolta, hogy vaskos lehet a Shield - már csak így emlegetik - árcédulája, mint mondta, ő hardvergyártó, ezért a hardveren is akar keresni. Az már viszont más kérdés, hogy a nyilvánvalóan halott kézikonzolpiacon mihez kezd majd a vállalat. A streamelés lehetősége nem rossz persze, és a játékfelhozatal is túlmutat majd a szokásos androidos kínálaton (egyebek mellett lesz ArmA a kütyüre, és a Double Fine is megcsinálja rá a Costume Questet, valamint a Broken Age-t), de ez kevés kapaszkodónak tűnik egyelőre.

Meglátjuk.

39.
39.
#37: Hallottal mar olyanrol, hogy munkaido ( no time to lose) es angol billentyuzet?
Jaaaaa, hogy nem.
Ahhhha.

38.
38.
konor78
Hogy néz ez ki? Mi ez a förte...hőőáááá.... bocsi hánytam egyet! :)
37.
37.
mestermagyar
#30: Tucsok. Hulye kocsog. XD
36.
36.
EBR2000
#30: Szép becslés de ezt én is tudom és szerintem nem 50k az áfa...
35.
35.
TheDeathFlash
Lassan már a McDonalds is konzolt fog gyártani >.> szerintem érdemes lessz a ps vagy xbox mellet voksolni...
34.
34.
#33: Hát azt nem hiszem, hogy komolyabb lenne mint a Vita. A Vita nagyon brutál hardver, csak játékot kéne csinálni hozzá, ami idén be is indul, és jönni fognak rá a címek.
33.
33.
Gamer 74
Drágább lesz, de jóval komolyabb is mint a Vita. Ez utóbbitól nem tudom miért vannak egyesek elájulva, egy-két ismerősömnek van, több esetben próbáltam, semmi extra -játékokban sem-, náluk is jóformán a polcon "pihen". Bukta szagú konzol, biztos nem veszek, Shieldet sem. De értem miért drágább.
32.
32.
myrte
A cigi is drága, mégis veszik. Az iPhone is drága, mégis veszik.
Szerintem aki akar ilyet az úgy is megveszi :D Én biztos, hogy nem :D.
Szerintem az Android játékok még nem elég tartalmasak hozzá, hogy követeljenek egy ilyen drága kütyüt. Ha meg vágyok a fizikai gombokra, akkor erre már jó pár megoldás született (JXD, telefonra csatolható kontroller...), mi a 349 dollárhoz bagatell összegbe kerül.

31.
31.
Ez sima bukta lesz, poénból jó mutogatni, hogy ilyen-olyan prototípusokat összeraknak, de keresni nem fognak vele semmit :D
30.
30.
#13: Ezt mar kb 897-en elmagyaraztuk mert van igy.
De latom nem sikerult megerteni.
A WEBOLDALAKON SZEREPLO AMCSI ARAK AFA NELKULIEK MIVEL ALLAMONKENT VALTOZO AZ AFA MERTEKE EZERT NETTO!!! NETTO!!! NETTO!!! NETTO!!! ARAKAT ADNAK MEG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
29.
29.
daenath
Ha mar akkarok egy atom eromu kezikonzolt inkabb veszek PSVita-t, lassan beindul arra is a jatekfelhozatal.
Ez botranyosan draga. De akinek van ra penze vegye :)
28.
28.
mestermagyar
#19: Nem ez a lényeg, hanem hogy a razer edge is rohadt drága lesz, akár 150ezer is lehet.
27.
27.
DevilGamer
Inkább gyűjtők a Razer Edge gamer tabletjére, jobban megéri és van olyan erős, mint egy xbox, választható processzorral és támogatja az xbox kontroller és tv-re is csatlakozható.
26.
26.
Quent1n
Akkor már inkább a Vita.. :) Ennyi pénzért nem tudom mekkora sikere lesz..
23.
23.
bcrics
Ehhez a cikkhez csak ennyit tudok hozzáfűzni:
http://imgcloud.co/upload/small/2013/05/14/51924f7ca2bec.jpg
21.
21.
Dkajari
Én elhiszem, hogy nagyon jó meg minden de ennyi pénzt nem ér meg szerintem. Akkor már inkább ps vita de azt is csak árcsökkentés után...
20.
20.
EBR2000
#19: Igen meg elég hamar kidobták a nexus 10 is ami szerintem fölös volt...
Jó lenne egy amit a HTC vagy újra az Asus gyártja...
19.
19.
Cuppak
#18 Igen, levitték. Az új Nexus tabletek most jönnek és még szerintem csökkeni fog az ára.
18.
18.
EBR2000
#17: Most nézem és igazad van!
Ennyire levitték fél év alatt!?
Na a lényeg hogy 90k-ért is megéri!
17.
17.
Cuppak
#16 Google Nexus 7ről beszélünk ugye, mind 2-n? Mert itt a boltokban 8gb-s 50k, a 16gb-s 60k körül van.
16.
16.
EBR2000
#15: Annyiért kezdték árulni!
De 70k a legalja!
Én most is a nexusomról írok :)
15.
15.
Cuppak
#8 90k? most vettem 1-t 50kért :)
14.
14.
UrbyG
Legrosszabb időzítés, legalábbis az Nvidia szempontjából... Amúgy se hinném, hogy nagy keletje lenne ha már a PS Vita sem fogyott úgy ahogy a Sony tervezte. Nem pláne most az új konzolgeneráció előtt ezt öngyilkosság volt részükről bedobni. Az okostelefonok és a tabletek már megölték a handheld piacot. Pedig lehetne jövője, ha tényleg lenne olyan játék felhozatal amit élvezetesebb egy Shielden vagy egy Vitán játszani.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...