Amerikában az Injustice volt a legnépszerűbb

  • Írta: fojesz
  • 2013. május 17.
  • Toplista
Link másolása
Befutott az NPD Group áprilisi toplistája, és a számok szerint összességében ez a hónap sem volt túl jó az amerikai játékpiac számára. Mindenesetre az Injustice tarolt, és a 3DS-játékok is erősödtek.

A dobozos játékok eladásai 267,8 millió dolláros forgalmat jelentettek az amerikai játékipar számára, miközben a hardvereladások éves szinten 42 százalékot csökkentek (109,5 millió dollár), és a kiegészítők is 19 százalékkal kevesebb pénzt (131,4 millió dollárt) hoztak. Ha a PC-játékokat nem számítjuk, a teljes amerikai piac 495,2 millió dolláros forgalommal zárta az áprilist, ami 25 százalékos csökkenést jelent a tavalyi év áprilisához képest.

A hardverek közül megint az Xbox 360 volt a legkeresettebb, 130 ezer példányt vittek haza belőle. Úgy néz ki, újabban jól megy a 3DS-nek is, legalábbis a Nintendo azt mondta, az év első négy hónapjában 2,1 millió játékot adtak el a kézikonzolra, ami 52 százalékos javulás tavalyhoz képest. A játékok között az Injustice volt a legnépszerűbb, őt a Dead Island: Riptide követi, a Defiance pedig az ötödik helyen debütált. A BioShock Infinite és a Call of Duty: Black Ops II a harmadik, illetve a negyedik helyet csípték meg:

  1. Injustice: Gods Among Us
  2. Dead Island: Riptide
  3. BioShock Infinite
  4. Call of Duty: Black Ops II
  5. Defiance
  6. Luigi's Mansion: Dark Moon
  7. NBA 2K13
  8. Skylanders Giants
  9. LEGO City: Undercover - The Chase Begins
  10. MLB 13: The Show
2.
2.
Sanyeszpaloc$
Injustice egy gigamegabeszarok játék szóval megérdemli :))
1.
1.
Jared
Mi az hogy nincs komment amúgy fake mert a cod a leghíresebb trololol :-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...