Batman: Arkham Origins - Kevin Conroy visszatér

  • Írta: fojesz
  • 2013. május 20.
  • Hír
Link másolása
A korábbi hírekkel ellentétben mégis Kevin Conroy adja majd a hangját Batmannek az Arkham Originsben, emellett kiderült, hogy Deathstroke is játszható karakter lesz - igaz, azt még nem tudni, hogy mikor nyomulhatunk vele.

Noha nem sokkal a bejelentés után az a hír röppent fel, hogy a Warner Bros. Batman fiatalabb karaktere miatt új szinkronszínészt keres Kevin Conroy helyett, mára kiderült, hogy ezek a szóbeszédek alaptalanok voltak: Conroy a minap a dallasi Comic-Conon erősítette meg, hogy újra ő lesz Batman.

Conroy elmondta: már 9-10 hónapja dolgoznak a játékon, eddig viszont nem beszélhetett a szerepéről, a szerződése megkötötte a kezeit, illetve befogta a száját. Most azonban, hogy az Arkham Originst bejelentették, beszélhet, és el is mondta, hogy az új rész "hatalmas lesz, a stáb és a történet is nagy", már utóbbi is durván egy évig készült.

Deathstroke is játszható?

Más. Noha Deathstroke eddig úgy tűnt fel a Batman: Arkham Origins látnivalóin, mint a játék első számú főellensége, úgy néz ki, ő maga is játszható karakter lesz - legalábbis az Amazon azóta már leszedett előrendelési akciója szerint mindenképpen. Az nem derült ki mondjuk, hogy milyen módban vethető be a kolléga: az Arkham City után a single player sem lenne meglepő, ugyanakkor úgy tudni, az új részben már multi is lesz, úgyhogy miért ne?

A Batman: Arkham Origins október 25-én jelenik meg PC-re, PS3-ra, Xbox 360-ra és Wii U-ra. Ha minden igaz, a mai nap folyamán még jelentkezünk Batman-témában, ma érkezik ugyanis a játék első előzetese.

16.
16.
aordog
Egyetértek! Ha ez balul sül el, akkor felkötöm magam, de elötte szétverek egy pär kontênert:)
15.
15.
pucu9011
#13: nincs az az Isten, hogy ne legyen jó ez a rész is! :)
14.
14.
goblinfing
Már csak Mark Hamill hiányzik :D
13.
13.
metercsiken
#11: Qrva jó ez a videó! : )
Remélem a játék is lesz ilyen jó!?
De ha hozza az eddigi szintet( tudom más csapat ),már az is jó!

Véleményem szerint, nem engedhetik meg maguknak, hogy ne csináljanak legalább olyan jót mint az elődök, szóval szerintem nem lesz rossz!
12.
12.
aordog
Huhhhh.
Ez nagyon ällat!!!!
Mär 3x megnéztem!
Köszi a linket:)
11.
11.
pucu9011
http://www.youtube.com/watch?v=9pnK8akbd2M
10.
10.
Arbalest321
#5: Előzetes már van, ha erre gondoltok.
http://www.gameinformer.com/games/batman_arkham_origins/b/xbox360/archive/2013/05/20/batman-meets-deathstroke-deadshot-and-black-mask-in-first-arkham-origins-trailer.aspx
Bocsi a hosszú link-ért. .)
9.
9.
Giga0509
Király.Akkor csináljanak mostmár Deathstroke-nak is külön játékot.
8.
8.
névtelenség
Eddig nekem ez a nap legjobb híre.
7.
7.
Yetikee
Saját játékot Deathstrokenak !
5.
5.
KeXxX
na, király, főleg hogy előzetes is lesz ma!
3.
3.
balint23h
Ez jó hír! Senki nem olyan jó szinkron mint ő. Mellette a Christian Bale féle "Batman hang" nevetségesnek hat.
2.
2.
aordog
Mär volt szerencsém az életemben egy pär jätékot megismerni, de a legutobbi két Batman teljesen magäval ragadott!
Az elsö részt Boxon ismertem meg, míg a mäsodikat Wii U- n.
A legjobb jätékok között van ez a frencsäjz, valamint bízom benne, hogy az Origins sem lesz csalodäs!
Amint jön valami biztos info a jätékrol, remélem ami persze teljesen levesz a läbamrol, akkor mindenképpen elörendelem!
Még soha egy jätékot sem väsäroltam így, de ezt kapom névnapomra, s szerintem ettöl többet nem is kérhetek! Nagyon värom!
1.
1.
h.jozsa
Nagyon várom...az edigi részeit is imádom!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...