Megvan a blogszerkesztőnk!

  • Írta: fojesz
  • 2013. július 1.
  • Hír
Link másolása
Nagyon aktívak voltatok, megszámoltunk minden szavazatot, módszeresen szűrtük az érvénytelen voksokat, megszületett a végeredmény. A Gamekapocs bloszerkesztője pedig nem más, mint...

Scoo

Scoo kapta a legtöbb szavazatot, így mostantól ő a blogszerkesztőnk. Kemény, de nemes feladat rá, a Gamekapocs stáb nevében ezúton is szeretném megköszönni, hogy bevállalta. Nagy köszönet jár nektek is, Espio és giga321, illetve a teljes GK-közösségnek, akik szavaztatok és jelentkeztetek: nagyon aktívak voltatok, igyunk meg egy sört valamikor!

A szavazatokat átszámoltuk, kiszűrtük az alábbi regisztrációs feltételnek nem megfelelő voksokat, a többször beérkezett szavazatokat, valaki pedig kérdezte, úgyhogy válaszolunk: igen, úgy hallottuk, Scoo jön PC-re is!

Az eredeti kiírás a teljesség kedvéért:

A szavazást a lehető legegyszerűbben oldjuk meg: mindenki írja le kommentben egyértelműen a választottja nevét, és aki a legtöbb szavazatot kapja, az lesz a blogszerkesztő. A szavazatok holnap este 8 óráig várjuk, a visszaélések elkerülése végett pedig csak azoknak a tagoknak vesszük figyelembe a szavazatát, akik már a kiírás előtt regisztráltak.

Elöljáróban még annyit: a jelentkezőket alapos megfontolás után szűrtük, egyik kiválasztottat sem véletlenül... izé, választottuk ki. Szóval:

ABC-sorrendben soroljuk a jelölteket, egy-egy rövid bemutatkozást is olvashattok tőlük.

Espio

Espio vagyok, 22 éves srác, és már kiskorom óta a videojátékok töltik ki szabadidőm egy részét. 15 éves forma lehetettem, amikor rátaláltam a Gamekapocsra, az arculata, a közössége és a stílusa révén folyamatos olvasója lettem, majd később be is regisztráltam magam. Azóta eltelt több mint hat év, viszont továbbra is napi több alkalommal feljárok, így blogszerkesztőként rendszeresen tudnám felügyelni és segíteni a bloggerek munkásságát.

Mint a jelentkezésnél is írtam, sorozatfordító voltam, ennek köszönhetően kiemelkedő jártasságra tettem szert a helyesírás és a lektorálás terén, ezért lektorálással és tanácsadással is segíteni tudom a formailag és grammatikailag korrekt írások elkészültét. Természetesen diktatúrát se akarok kiépíteni, ezért ha törlök is szabálysértő blogokat, azt szerzőinek levélben mindig meg fogom indokolni, a félkész blogoknál pedig fel fogom hívni a tulajok figyelmét, miképp tudják mennyiségileg és minőségileg is az elvárt szintre hozni irományaikat. Kérdésekkel és panaszokkal nyugodtan lehet majd hozzám fordulni, igyekszem lehetőségeimhez mérten minél hamarabb érdemben válaszolni rájuk.

giga321

Magamról annyit, hogy októberben lesz, hogy 4 éve regisztrálva vagyok az oldalon, de előtte már 1 éve folyamatosan néztem. Amikor bekapcsolom a gépet első dolgom megnyitni a Gamekapcsot és ez folyamatosan megy, amíg ki nem lövöm a vasat. A blogszekciót viszonylag későn vettem igénybe, úgy két évvel regisztrációm után írtam az első blogomat és azóta úgy érzem, sokat fejlődtem.

Ha megkapom az "állást" akkor ígérem, hogy trollos és nulla blogokat nem fogom tolerálni, mert ezektől kiver a hideg veríték. Nem fogom azonnal letörölni, én egy türelmes ember vagyok, csak szépen megkérem az illetőt, hogy ha ez neki az első blogja akkor rendezze a sorait, tartalmasra csinálja, és ha a helyesírással is gondok vannak akkor azokat is küszöbölje ki. A blogajánlókkal nem leszek elfogult és igyekszem bele tenni mindenkit, akinél látom, hogy igyekezett az írásával.

A blogszekcióról meg csak annyit akarok a továbbiakban, hogy értelmes és minőségi írások szülessenek továbbra is és mindenki jól érezze magát.

Scoo

Hét éve vagyok a Gamekapocs aktív tagja, 2003 óta vezetek valamilyen blogot. Ebből gondolhatjátok, hogy nem tegnap kezdtem el gamerkedni. A videojátékok világa már a Ponggal elvarázsolt, magába szippantott és bizony azóta se eresztett, és ha rajtam múlik, akkor bizony őszhajjal vagy kopaszon, de bizony gamer leszek a végsőkig.

Napi szinten játszok szinte mindenféle műfajjal. Alapvetően békéstermészetű vagyok, de ha kell akkor a vitákat ésszel és érvekkel szeretem inkább lefolytatni.

Munkámból kifolyólag lenne időm a blogokat átolvasni, értékelni és itt említeném meg, hogy ha azt érezném, hogy nem tudnám ezt a feladatot hosszú távon is csinálni, akkor bele se vágnék.

A blogszekcióra úgy tekintek, mint a Gamekapocs kiterjesztésére ahova az olvasók írnak cikkeket mindenféle témában. Abban szeretnék nektek segíteni, hogy ez minél színvonalasabb legyen. Természetesen nem áll szándékomban parancsolgatni, nagyon is számítok rátok abban, hogy tanácsaitokkal, véleményetekkel ti is irányt mutattok nekem.

253.
253.
#252: Nem szójátéknak ill olyan 'folytatós szósorozatnak' gondoltuk -- eredetileg ...:)
250.
250.
N360
249.
249.
#248: Hát ha bevesszük hamardiknak akkor lesz hozzá is köze. Én nem félek az osztozkodástól lol xD
248.
248.
#246: Amúgy meg szerintem ne OFF-oljuk tovább szét a témát, mert
ennek már ugye vajmi kevés köze a mi új blogszerkesztőnkhöz...
246.
246.
#245: Ejnye-bejnye, 'fiam', de mégis,
ilyen gondolatok már kora reggel!
Vigyázz, mert az öreg kaporszakállú figyel ám! :)

Amúgy meg honnan veszed, hogy közbe az Írás nem megy nekem?
Egyre csak jobban és jobban tintulok...
245.
245.
#244: (Finoman utaltam tehát arra hogy megtaláltam a módját hogyan oldahatnánk meg hogy egyszerre betömjem a szádat valamivel és a kazadet se tudjad írásra használni. A jól bevált módszerek néha jobbak bárminél! Mikre nem gondolt a Jóisten he? xD )
244.
244.
#243: Szép Hajnalt, Hajnal!

Természetben is hajlandó vagyok perkálni, és hidd el, ilyet még nem baxtál xD


UI: Csak bűnbe akarlak vinni hogy hétvégén 2 óráig gyónhassál a papnak, muhahaha...

Ez a nagy tervem, tetszik? :P
243.
243.
#241: Szép Hajnalt, Praesagus!
Szokták volt mondani:
Álmodozás az élet megrontója...

U.i.: Na és mégis, mennyi lenne az
az annyi? :) -- Természetesen nem mintha
megvehető volnék, csak úgy, mint információt, érdekelne!
242.
242.
#225: Előző 2 reagálásommal egyúttal -
asszem eme felvetést is megválaszoltam

Áldás, Békesség!
:)
Istené a dicsőség!

( szokásosan, ugye ez a válasz rája )
241.
241.
#239: Angelika, ez egyre rosszabb, fizetek is csak KÉRLEK hagyd abba, sőt, KÖNYÖRGÖM NEKED! -.-'
240.
240.
#238: Jaj, az a fránya gonoszabbik énem ismét átvette a vezetést, ejnye-bejnye... xD
239.
239.
#229: Akkor jó, ez biztató!

Én meg Angelika vagyok,
de gondolom ezt már
úgyis tudod:
a sárdobálós
meg
kaximaxis
blogos

De a java még hátra van
Gyerekek:
A VÉRES blog!
.
.
.
Fogyasztása
majdan
max.
1
Bloody Mary-vel
javasolt!

( S indokolt...)

Üdv: Angelika ( Vilt )
238.
238.
#227: Emlékkönyvbe

Amikor egy madár kaximaxi pottyan
Rád, gondolj Reám!

:)

( Emlékkönyv jobb oldalán a jobbfelső csücsök behajtva,
rajta a felirat: TITOK. Amikor felnyitod, fentieket találod...)

Amúgy tetszett, mert ez tényleg vicces!
Ja, az első blogomban minden elérhetőségem és a teljes
nevem is szerepel.

A 'beszólás' meg nem 'kegyednek' szólt, hanem annak, akinek.
És megvan az oka.

Hmmm.......Szent? ...... Ezt mán nem először látom így ugyanarra
a személyre vonatkoztatva leírva. Te csak nem tán az ő marketingese vagy?

U.i.: egész jól csinálod, lehet, én is megfogadnálak,
de tudod, 'én nem vagyok azon a szinten', csak
hogy lehessen rólam beszélni, arra vagyok jó...
:)
Nem haragszom ám, csak 'olykor' nagy a szád!

Üdv: Angelika



237.
237.
Extol
Nem ismerős, de gratulálunk neki!
236.
236.
drakecsaj
Grat Scoo, megerdemelted :3
235.
235.
Dontrip
#234: Biztosan komolyan gondolta, véletlenül sem szarkazmus...
234.
234.
DevilGamer
233.
233.
QuartoDestra4
Granulálok Scoo elvtárs!
Azért jó tudni, hogy a régi arcok még ütőképes pozícióban maradnak ;_;

AND MY WORK HERE IS DONE! *flies away to the heavens*
(nem, tényleg nem jövök vissza, lehet emberkedni de nem)
232.
232.
Yanez
#228: A másokat szenteknek nevező szenteskedő szent, ki egy álszent! xD
231.
231.
metercsiken
230.
230.
tjames
#229: Üdv a fedélzeten Scoo! :)
Örülök hogy Te lettél a kiválasztott! :)
Munkádhoz sok kitartást kívánok! Nem lesz mindig hálás feladat... de teher alatt nő a pálma! :)
229.
229.
Scoo
#224: Speciel a Scoo nem csak a nick nevem, hanem a becenevem is (igazából elsőnek becenév volt és később kezdtem nick névként is használni), azaz a való életben is így hívnak a barátok.
Még a facebook-on is így vagyok fent.
Egyébként nyugodt szívvel felvehet bárki ismerősnek. Ott hamarabb meglátom ha üzentek nekem valamit:
Scoo Sama
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...