Képregény készült a Plants vs. Zombies alapján

  • Írta: fojesz
  • 2013. július 18.
  • Hír
Link másolása
Képregény készült a Plants vs. Zombies alapján, az első két epizód már olvasható, a többi pedig még a nyár folyamán megjelenik. Az anyag egyelőre iOS-exkluzív, novemberben lesz nyomtatott kiadás is belőle.

A Dark Horse Comics kiadásában megjelenő Plants vs. Zombies: Lawnmageddon egy hat füzetből álló sorozat lesz, Paul Tobin (Falling Skies, Marvel Adventures) és Ron Chan (The Guild, Husbands) felel az elkészítéséért.

Az első két rész már elolvasható, a maradék négy felvonás július 24-én, július 31-én, augusztus 7-én és augusztus 14-én érkezik. A dolog pikantériája, hogy egyelőre (?) kizárólag iOS-re, ott viszont a Comic-Con apropóján az első fejezet ingyenes, a második pedig mindössze 1 dollárba kerül. Az összes részt tartalmazó, keményfedeles nyomtatott kiadás novemberben jelenik meg.

Az iOS-exkluzivitás persze aligha meglepő, hiszen a Plants vs. Zombies 2 is erre a platformra érkezik majd először.

14.
14.
Mondjuk, mivel az egyik oldalrol novenyekrol van szo, tul sok akciora sem :D
13.
13.
Mivel a ket legmagasabb szintu inteligenciaval es komunikacioval rendelkezo letformarol van szo amirol tudunk, igy szofisztikalt parbeszedekre nem szamitok.
12.
12.
Zombiekiller6
Erről ha nem írok semmit mindent elmondtam róla :D
11.
11.
samatagrav09
Amiből pénzt lehet csinálni abból csinálnak is ez jellemző az ilyen multikra én csodálkozok hogy a filmet még be nem jelentették.
10.
10.
giga321
Ehelyett nyugodtan dolgozhatnának az it's about time pc portolásán.
8.
8.
Medium
mostanában mindenki megőrült? xd
7.
7.
Batman
Szegény Dark Horse. Már a szart is megennék, akkora szarban vannak. Mondjuk nem adok két évet és a legnagyobb címük a "Star Wars" szépen átkerül a Marvelhez.
6.
6.
Mortician
#5: Mert a másik kettő csak próbált vicces lenni.
5.
5.
Split
#4: A három kommentből miért pont engem találtál be ezzel?! :D
4.
4.
Mortician
#2: Nem mintha bárki is kötelezne az elolvasására.
3.
3.
Mr. Wagner
Úristen! Végre! Komolya, miért kellett erre ilyen sokat várni?!
2.
2.
Split
Dolgozik a marketing-gépezet, csikorognak a kerekek...
1.
1.
Gaboo77
Igazán hiánypótlónak érzem. Remélem a HBO sorozatot készít abből a Tónok Harca regényeket megszégyenítő történetszálról. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...