Újra a Sonynál a God of War II atyja

  • Írta: fojesz
  • 2013. augusztus 10.
  • Bejelentés
Link másolása
A tékozló fiú: Cory Barlog, a God of War II direktora hat év után tér vissza a Sony Santa Monicához, és állítása szerint éppen valami "hatalmas" projekten dolgozik a kaliforniai srácokkal.

Cory Barlog már az első God of War munkálataiban is részt vett, a God of War II-nek pedig ő volt a direktora. Az úriember a God of War III fejlesztése közben, 2007-ben hagyta el a Sony Santa Monicát, aztán a Mad Max-sorozat atyjával, George Millerrel állt össze, nem titkoltan azért, hogy együtt készítsenek egy játékot Mad Max-témában.

Utána jött az Avalanche Studios, majd a Crystal Dynamics - innen áprilisban távozott, hogy végül ismét a Sony Santa Monicánál kössön ki. Barlog nem tétlenkedik, már most belevágott az új projektjébe, amiről ugyan mondhatott semmit, de azt leszögezte, hogy "hatalmas" lesz.

A jelenlegi információink szerint a Sony Santa Monica idejét a God of War: Ascension frissítése mellett mostanság a Ready at Dawnnal együtt hegesztett The Order: 1886 és egy még be nem jelentett projekt fejlesztése tölti ki.

35.
35.
Assa47in
#34: Én is kíváncsi lennék egy next-gen részre, de szerintem az ne GoW legyen.
Ez mondjuk csak bennem keltett ilyen érzést, de nekem valahogy nem hagyott hiányérzetet a 3-nak a vége. Persze érdekel, hogy hova tűnt miután megölte magát, de valahogy ez így volt jó. De ha folytatnák is, nem tudnám hogy milyen történettel akarnának előrukkolni. Hiszen világokat pusztított el, isteneket ölt meg (mindet), ezek után szerintem nem lenne egy GoW ötlet sem már eredeti.
De amit írtál, hogy esetleg lenne valami GoW koppintás más kultúra/ák mitológiájával, az igencsak érdekes lenne :)
Én mondjuk odavagyok az Északi és Keleti mitológiáért, és erről a témáról nem igen van játék, remélem egyszer majd ezt a témát is kiaknázzák :)
34.
34.
roli33
#33: Ha kijátszottad a 3-at és megvártad a stáblista utáni jelenetet, tudhatod hogy nincs lezárva. Én még legalább egy God of War-t mindenképpen szeretnék előbb vagy utóbb látni PS4-en (és nem vagyok egyedül), csak egy jó sztori kell. Már csak azért is, mert ki ne lenne kíváncsi rá, hogy fest egy next-gen rérsz? De amúgy ezért is írtam, hogy nem feltétlenül GoW kell ide, hanem milyen jó is lenne egy ehhez hasonló, vadonatúj franchise, egy GoW koppintás ha úgy tetszik, amit saját magukról koppintanak tulajdonképpen, csak más a mitológia, más a szereplő, nem a bosszú vezérli a főhőst.
33.
33.
Assa47in
GoW 4? Hova akartok még egy részt?
Gondoljunk csak bele, a GoW-nak van 3 elôzménye már (Chains of Olympus, Ghost of Sparta, Ascension), tehát egy újabb elôzményt nem lehetne megjátszani, mert ezek a fôszálat egészítík ki, és már felhasználták a hozzá való történetet. Továbbá az 1-3 részekben Kratos megölte az összes istent. Nagyon szeretem a GoW-t, és meg is van minden része (a sima Collection, a Collection Volume 2, a 3, és az Ascension), de mint rajongó nem látom értelmét új résznek, mert már mindent felhasználtak, és szerencsére kereken zárták le a történetet. Ez egy remek játék és itt is kéne abbahagyni, hogy megmaradjon az egyedisége.
32.
32.
Ragnarox007
#30: Na igen ezt a sárga ledes halált csúnyán benézte a Sony, mert ugye nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az egész 1 hatalmas nagy tervezői baki... Amúgy sajnos már a Sony sem az a Sony ami régen volt, lehet szépíteni a dolgokat, de totál fölösleges. Remélem azért a PS4-nél jobban rágyúrnak a megbízhatóságra, mert amit most ebben a generációban műveltek, nos, az több mint szánalmas, de ez alól az xbox sem kivétel (gyere-gyere 3 kicsike piros led)... Egyébként igen, én is hallottam és olvastam, hogy a Slimek is előszeretettel halnak, de a 320GB-os kiadás már a CHECH 3004B típusú alaplappal készült, ilyen alaplap van már a Super Slimek-ben is, szóval (le is kopogtam) elvileg nekem már nem kell félnem a sárga ledes haláltól... "elvileg"... Amúgy nagyon sokan pont emiatt nem mernek konzolt venni, és azt kell mondanom, pontosabban írnom, hogy ebből a szempontból teljes mértékben megértem őket, szóval örülnék ha valahogy sokkal jobban rágyúrnának a megbízhatóságra, mert tuti hogy sokkal több vevő lenne, meg ugye a játékok is lehetnének olcsóbbak, bár egy Last of Us, GoW, és egy Uncharted-re valahogy nem sajnálom a pénzt, ami szerintem érthető is :D
31.
31.
én sem bánnék egy GOW 4-t, Ascension nekem nem jött be.
30.
30.
Jani379
Nálam a PS3 Fat öt év után dobott egy sárga ledes hibát. Miután alaposan utánajártam a hibajelenségnek úgy döntöttem magam fogom javítani a gépet, ami sikerült is. Ötször hoztam vissza a halálból a gépet négy hónap alatt. Mindezt részben kiváncsiságból tettem, az érdekelt meddig tudom úgymond életben tartani. :) A Slim vs Super Slim modellek közül én a Super Slim-re teszem le a voksomat mivel kevesebb az esélye annak, hogy kapok az arcomba még egy sárga ledes hibát. Míg a Slim gépek nagyobb eséllyel halnak. A teljesség kedvéért még annyit, hogy a Slim modellek egy része is rendelkezik új alaplappal így ezek már megbízhatóbbnak mondhatóak elődeiknél. Természetesen erőben vagy grafikában nincs különbség a három különböző PS3 modell között. Hibás darabok pedig mindenhol akadhatnak, akár kettő is egymást követően. :)
29.
29.
Ragnarox007
#28: Ezért is irtam oda, hogy nem mindenkinél jön elő a probléma... Nálam előjött, ráadásul egymás után 2 gépen is, az Uncharted 3 például játszhatatlan volt...
Roli33: Most hogy állok PS3 terén? Úgy, hogy szerencsére sikerült beszereznem egy Slimet (320GB), és végre gond nélkül tolhatom az UC3-at :D
28.
28.
Jani379
#24: ...és vegyen inkább XBOX-ot :) Nézd, őszintén szólva nekem sem különösebben tetszik a Super Slim, de végzi a dolgát zokszó nélkül. Nálad nem tudom mi lehetett a probléma.

A PS3 Fat modellt de szerettem, hozzá képest ilyen piaci verziónak tűnik csak a Super Slim az oldalra csúsztatható fedelével. De ez csak a külső amivel azért meg lehet barátkozni, a gép maga pedig mint említettem végzi a dolgát.
27.
27.
roli33
#26: Kevertem a Wii minivel. Ja és a GoW Redemption pletykákhoz csak annyit, hogy állítólag fake, a "Playstation" feliratra hivatkoznak a poszter alján. Helytelenül írták.
26.
26.
RangerFox
#25: Az SS nem felfele, hanem oldalra nyílik.
25.
25.
roli33
#24: Nocsak mik vannak! És akkor most hogy állsz PS3 terén? Nekem amúgy egy 80 GB-os régi gépem van már egy jó ideje, és még egyszer se volt vele baj, remélem nem is lesz, mert már szinte csak SS-t lehet kapni, és nem szivesen vennék újat. Főleg hogy olyan kis törékenynek tűnik, ráadásul az se tetszik, hogy felfele nyílik a tálca. PS2-vel ugyanez volt a helyzet anno, van egy fat konzolom már 10 éve és csak egyszer volt vele baj, ismerőseimnek slim volt, 5 évet se bírtak ki. PS4-ből is biztos lesz előbb utóbb slim (magyarán olcsósított verzió), úgyhogy abból is a normál fog kelleni! :D
24.
24.
Ragnarox007
#18: Super Slimet a büdös életbe nem vennék többet, de akkor se kellene ha ingyen dobnák utánam... Karácsony előtt vettem egyet (500gb-os, hozzá Uncharted 3 és GT5), igen ám, de az annyira okádék egy konzol, hogy gyakorlatilag minden játék szarakodott rajta (töménytelen akadás, hang késés/torzulás, textúrákat nehezen töltötte be stb). Majd elvittem a Sony szervizbe, ahol adtak egy csereutalványt, ezek után pedig visszamentem a boltba, ahol kaptam egy full újat (ugyanaz a csomag)... És láss csodát, ugyanolyan szar az is... Egyébként a hivatalos külföldi playstation oldalakon is sokan szidják az egész SS-t, ugyanolyan problémákkal küzdve, mint ami nálam is volt... Szóval aki teheti, még véletlenül se vegyen SS-t, csak is Slimet (lehetőleg a 320gb-ost, mivel ha minden igaz, ott már megoldották az alaplapi problémákat). Persze tisztában vagyok vele, hogy már-már szinte lehetetlen Slimet venni, de ha valaki tényleg PS3-ban gondolkozik, akkor próbáljon keresni egyet... És még annyit, hogy igen, nem mindenkinek vannak gondjai a Super Slimmel, de ettől függetlenül szerintem messze kerülje mindenki aki még nem vett :D
23.
23.
zola90
#20: Ja tényleg xD akkor az most nem számít.
22.
22.
PS4gamer
Csak jöjjön Vitára is.
20.
20.
Jani379
#18: A PS1 idelyében még nem volt God of War. :)
19.
19.
Jani379
#14: Sajnos ez egy olyan alaplapi hiba amire (bárki bármit is mond) nem létezik olyan javítási eljárás amire nyugodt szívvel kijelenthetnénk megoldotta a problémát. Az sem véletlen hogy két hét vagy maximum három hónap garanciát vállalnak a javításra. Sajnos ez egy olyan hiba ami újra és újra jeletkezni fog. Nekiállhatsz magad is a javításnak így is lehet nyerni pár hónapot. Milyen jó is lenne besétálni egy számítástechnikai üzletbe és venni egy teljesen új PS3 alaplapot. :) Nem szeretném tovább ragozni a dolgot hiszen az egyetlen jó megoldás a Super Slim modell megvásárlása aminél már kiküszöbölték a hiba okát. (Kevesebb hőt termel a gép stb...)
18.
18.
zola90
Ti is észrevettétek (nem b+ !!!) hogy minden eddigi sony konzolra 2 GoW jött ki? Szóval szerintem ebben a generációban legalább 4 (ps4+vita) GoW-ra.
17.
17.
EBR2000
Na ennek örülünk! Én (fejezettek le...) de reménykedek hogy inkább egy új AAA-s cím ps4-re.
16.
16.
Ra1D3n
#13: Meg nem erősített hírek szerint már készül a God of War Redemption, és ha emlékezetem nem csal, akkor kifejezetten PSVitára és PS4-re. Csekkold le a posztert google-n, és akkor rájössz, hogy miért gondolnak egyesek Vitás részre :)
15.
15.
habo
A ps4 olvasni fogja a ps3 as játékokat ?
14.
14.
habo
Sajnos sárgaledes lett a ps 3 am . Érdemes ezt javításra küldeni ,vagy új konzol a megfelelő megoldás ?
13.
13.
KeXxX
God of War 4 PS4-re, ez lenne a legértelmesebb. Erre a generációra 2 GoW-ot készítettek, de mind a 6 (!) GoW elérhető PS3-on. PSV-s részre ne is nagyon gondoljunk, nem szeretnék később egy portot kapni.
12.
12.
2pacal
GoW Redemptiont a népnek vagy egy 4.részt...Az Acension egy yo jàték de mint GoW elég gyengusz lett kivéve a graff az büntetett...
11.
11.
zola90
Mindenki arra számít hogy GoW IV... aztán kiderülne hogy mégegy GoW mobiljáték xD. Naaaaa nyugi nyugi ez lehetetlen :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...