Leépítések a Tomb Raider fejlesztőinél

  • Írta: zoenn
  • 2013. augusztus 13.
  • Gyászhír
Link másolása
Aggasztó hírek érkeztek a Crystal Dynamics háza tájáról: mindegy tizenkét munkavállalójuktól váltak meg a múlt héten. A leépítés nem érinti az új Tomb Raidert, egy második, titkos projekten dolgozó csapat az érintett.

A Crystal Dynamics mintegy tizenkét dolgozójának mondott fel a múlt hét folyamán, mivel "újra kellett értékelniük" egy második, eddig még be nem jelentett projektüket a Tomb Raider folytatása mellett.

A Square Enix képviselője a CVG-nek elmondta, hogy néhány fejlesztő munkája feleslegessé vált, mivel a projektet némileg átalakították, így már kevesebb ember dolgozik rajta. A kiadó illetékese megnyugtatott mindenkit: a leépítés nem érinti a Tomb Raideren munkálkodó csapatot, Lara Croft next-gen kalandja háborítatlanul készül a stúdió berkeiben.

A Crystal összetartó csapat, az elbocsátott személyeket a legjobb tudásuk szerint segítik a jövőben, s megköszönték az eddigi kemény munkájukat és elkötelezettségüket.

A strukturális változás nem ért minket váratlanul, a Square Enix Europe már korábban kilátásba helyezte az átszervezést, amely a múlthéten lezajlott, s "csak" tizenkét munkavállaló itta meg a levét.

A második, titkos projektre mi is kíváncsiak vagyunk, remélhetőleg a közeljövőben többet megtudunk majd róla.

3.
3.
Stranger
Hogy lehet úgy "némileg" átalakítani valamit, hogy kirúghassanak 12 embert? O: Most láttuk, hogy egy magyar milyen játékot dobott össze egyedül... akkor mire képes 12 ember? O:
2.
2.
Machiavelli
Jó fedő szöveg hogy "át szervezés"... Gondolom meg akartak spórolni egy kis pénzt aztán ki rúgta 12 embert és ezeknek az embereknek munkáját meg pluszban rá bízták a többi dolgozóra. Ez általában így megy, de nem csak a játékiparban.
1.
1.
Solid Snake1984
Remek...Mindenhol csak az elbocsájtás...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...