Még nyitottabb kampány a CoD: Ghostsban

  • Írta: zoenn
  • 2013. szeptember 26.
  • Hír
Link másolása
Tíz év után az Infinity Ward rájött arra, hogy a kötött és lineáris kampány nem menő. A srácok most letették a nagyesküt, hogy a Ghosts egyjátékos küldetésora még nagyobb, még nyitottabb lesz, mint korábban.

A tervezőcsapat állítólag hallgatott a rajongói visszajelzésekre, miszerint a csőjáték-tendencia már kihalófélben van - ismertette az Eurogamerrel az Infinity Ward közösségi vezetője, Tina Palacios.

A Call of Duty: Ghosts tehát még nyitottabb környezetben játszódik majd, és sokszor kerülünk választás elé. A belemenős taktika helyett sok esetben a lopakodáson lesz a hangsúly, bár palacios szerint semmit nem fognak rákényszeríteni a játékosra.


Emellett egy új többjátékos térképről hullt le a lepel, ez a Stonehaven (képek fentebb), amely egy hatalmas, középkori vár lesz. A zárt terek és a nyitottabb terek kedvelői egyaránt megtalálják benne számításukat.

Végül, nem árt tudni, hogy az európai korhatár-besorolásért felelős hivatal 16-os minősítést adott a játéknak. Ez némileg aggodalomra adhat okot, elvégre 2009 óta minden évben 18+-os besorolást kap a Call of Duty. Lehet, hogy az új epizód némileg lágyabb témaválasztással érkezik?

51.
51.
patka21991
#50: Nem lehet rá kötelezni az embereket. Nem is lenne kifizetődő, lehet elriasztana pár embert.
50.
50.
#49: "A single rész is fontos, szerintem hülyeség nem végig játszani. Mondjuk ezt lehet azért gondolom így, mert nekem mindig az hozza meg a multihoz a kedvet."

Ez alap lenne egy játéknál, csak sajnos manapság a multi miatt veszi valaki a CoD-okat BF-eket. Single-be bele se néznek, csak bemennek egy public szeróra, és ott tanulják a játékot. Ha én fejlesztő lennék korlàtoznám a multit: mondjuk 80%-os mentés után mehetsz csak fel.
48.
48.
Ghost26Dave
Am kijön playitre?
47.
47.
Ghost26Dave
Nem hinném :D
44.
44.
Ghost26Dave
Nem soha nem írtál :D csicska
41.
41.
D-day
Itt úgy oltsa mindenki a másikat mintha az ö pénzéből venné meg a másik a játékot.Nem is mindegy nektek, hogy valaki melyik szart veszi meg.Mindenki próbálja a másikat meggyőzni arról hogy az ö istenített játéka a jobb, és ezzel van itt a baj :)
40.
40.
Elyas
Haver miaz h "jogod" van a FW hez? Ez egy CoD hír ami annyiról szól h 16 os korhatàr lesz és egy kurva vàr multi map lesz benne... Semmi köze se a grafikàhoz se pedig ahhoz hogy nincs újítàs... Speckó ebben a hírben pont 2 újjítàsról van szó
36.
36.
exonic
Kedves Gamekapocs!
Ajánlanék egy új opciót a regisztrálásnál:
Melyiket szereted frenetikusan: COD/BF ?
Amint a regisztrálni kívánt egyén kiválasztotta szíve választottját, annak legyen letiltva a másik franchiseról szóló cikkek kommentálása.
Ja és akár életkorhoz lehetne kötni pl csak 18 év alattiaknak tegye fel a kérdést, gondolom aki idősebb már nem annyira primitív hogy erről vitát szítson...
34.
34.
BrendOoN
És még a Call of Duty fanok kis trollok... Mikor láttatok itt egy böfö cikknél olyat, "hogy szar! De a CoD!" - pedig sok ember van ezen a véleményen de nem pofátlankodnak oda mint ezek a báttlöfildesek. Nem kell aggódni azért, mert 16-os besorolást kapott. Nyilván azért lett, hogy többen vegyék de érdekes módon a nagy "konkurens" előző két részének is 16-os besorolása van. Azon valahogy senki sem háborodott fel, hogy "phööjj csak azért csinálják, hogy többen vegyék!!!444négy".
32.
32.
pats
Aki nem tudja milyen volt annak idején ( nem később,akkor ) játszani a COD játékokkal,az persze h nem érti,mire is ez a nagy utállat.
31.
31.
patka21991
#28: Ez jó :D

Más. Várom a single részét, kipróbálom. A multit nem, mert MW2 óta nem multizok CoD-dal. Nekem az a része nem jött be, MW1-nek sokkal jobb volt a multija.
A single része az összes codnak jó volt, szerintem. Ha olyan csőjátékot kapunk, mint CoD 4 MW, akkor jó lesz, hiszen marha jó játék volt, szerintem. --> és ebben is volt "a" és "b" út a S.A.S. küldetéseiben. Ha ilyen lesz ez a Ghost, akkor átverés ez a nyitott világ, amit ígérnek.
30.
30.
KopyAti
Nekem 1re jobban tetszik ez a játék, pedig MW2 után kiszerettem a sorozatból!
29.
29.
Elyas
Eddig 9 kommentet számoltam össze ami a pàlyàra és a játékmentetet értékelte minimum. A többi az sima flame war... Kibaszott unalmas. Ha figyelelmre vàgytok akkor mennyetek ki az ÈLETBE ott produkàljàtok magatok.
28.
28.
ShankOne
Ejj úgy látom megy a szokásos Trash talk, mint a többi CoD hírnél. Némelyik Bf rajongó, azért magába nézhatne amikor le 6-8 évesez, egy Cod Playert, és ő meg úgy beszél mint egy kocsis paraszt. Tisztelet a kivételnek.Csak unalmas már ezt a siránkozást hallgatni. Bezzeg ha BF-ben is lenne in game voice chat.:D Na de majd a 4-ben:D
20.
20.
pats
Persze h 16.ratyiknak készül,más nem is játszik vele
18.
18.
Azert remelem a csojatek tipus nem fog eltunni teljesen, en birom a sztorin veghalado lovoldozos cimeket, hajra Wolfensteeeeeeeiin! :-)
16.
16.
Falcon
ez egy nagyon rossz hír! hát ez is eljőt, elindult lefelé a lejtőn a call of duty
14.
14.
DzsungelCsirke
#4: Ne haragudj de a BF4-et ne keverjük bele, mert ha a CoD fanboyok idegesítőek azért mert szeretek a szériát, akkor a Battlefield elvetemültek még inkább.

A BF egy centivel nem jobb (Season pass pipa, Battlelog szintén szar, BF4 szintén nem hoz sok újdonságot), plusz minden CoD-os hírhez oda kell böfögni hogy bezzeg a Battlefield jobb. Ha példát akarsz hozni akkor hozd az ARMA 3-at, Bioshockot, vagy bármit ami valóban jó játék.
12.
12.
markoci555
én lineáris menetű játékokat többször is végigvittem már nagy örömmel, nem azon fog múlni a játékélmény és a minőség múlni, hogy mennyire szabad a terep és hogy mennyi a választás...
11.
11.
KeXxX
#3: Legalább végigviheted vagy esetleg személyesen megveheted mert elmúltál 16 :D

De ez a "pálya" nem tetszik.. :/
10.
10.
Pharaoh
Egyik régebbi kommentem részletét idézem:

"Egyvalamiben reménykedek, amelyik újítás a BO2-ben is nagyon bejött és remélhetőleg megtartják, ez pedig a játékrendszer! A korlátozott időben teljesíthető, választható mellék küldetések, a sztori végére és bizonyos részeinek alakulására kihatással levő döntéseink, a missziók előtti, teljesítmény alapú, unlock-olt felszerelés saját összeállíthatósága, mind-mind olyan dolgok, amik nekem személy szerint hiányoznának, ha kihagynák őket a gammából!"

Ez a hír kicsit megnyugtatott a téren, hogy a kampány nem a régi stílusú, egymást simán felváltva követő missziókból áll majd, döntési lehetőségek nélkül!
8.
8.
RangerFox
A declassifield is 16-os volt..
7.
7.
Elyas
most komolyan a vàrba kötsz bele?? Mert nekem pl nagyon tetszik... Mindig is akartam egy középkori vàrban multizni (tényleg). A nagyon tuti az az lenne ha titkos utak is lennének benne: kilövöd az egyik polcot és mögötte alagút, belelősz egy fàklyába ès leesik a csillár és hasonlók :D

Am a 16 os besorolàs szerintem teljesen rendben van... Semmi komoly elem nem volt az eddigi jàtékokba se (kiv MW2 No Russian de az ugy skippelhető)
6.
6.
DON GONDOCS
Gondolom annyira lesz nyitottabb a pálya amennyit a többi hasonló játékban láttunk. Van a meg b út a start és cél között. Mondjuk ennyi elég is, a cod maradjon a pörgős akciónál.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...