Frissítve: 2014-re csúszik a Watch Dogs

  • Írta: fojesz
  • 2013. október 15.
  • Csúszás
Link másolása
Beesett a nap legrosszabb híre: a Ubisoft az utolsó pillanatban eltolta a Watch Dogs megjelenését, de annyira, hogy csak jövő tavasszal kezdhetjük meg Chicago utcáin a cyberrandalírozást.

A Ubisoft bejelentette, hogy csak 2014 tavaszán kerül boltokba a Watch Dogs, nem pedig november 22-én, mint a kiadó eredetileg tervezte. A játék PC-re, PS3-ra, Xbox 360-ra, Wii U-ra, PS4-re és Xbox One-ra készül, a next-gen konzolok nyitócíme lett volna, sőt a PS4-hez még egy Watch Dogs-bundle-t is ki akartak adni.

A Watch Dogs fejlesztőinek közleménye szerint nehéz döntés volt a játék csúsztatása, de kénytelenek voltak így tenni. Mint írják, már a kezdetektől fogva úgy álltak neki a munkálatoknak, hogy a Watch Dogs megmutatja majd, mit várnak a next-gentől, és ennek a felfogásnak része az is, hogy minőség kérdésében nem hajlandók kompromisszumot kötni. A tervezett premierhez közeledve azonban egyre inkább kicsúcsosodott, hogy nem fogják időben befejezni a játékot, ezért van most szükségük némi extra fejlesztési időre.

Zárójelben: a Ubisoft a The Crew megjelenését is eltolta, a játék 2014 közepén jelenik meg - az autóverseny amúgy a jövő év elején landolt volna a boltokban.

Update! És íme a késések üzleti vonatkozása: a Ubisoft profitfigyelmeztetést adott ki a befektetőinek, amiben arról tájékoztatta őket, hogy a 2014-es pénzügyi évben (idén áprilistól jövő március végéig) 1,94 milliárd helyett 1,38 milliárd dolláros árbevételre számít. Ez azt jelenti, hogy a cégnek 560 millió dollár bevételi mínuszt jelentenek a csúszások. Ezzel együtt a cég várhatóan nem is lesz nyereséges, 88 millió dolláros veszteségre számít a korábban becsült 236 millió dolláros profit helyett.

A Ubisoft vezérigazgatója, Yves Guillemot megjegyezte: bár rövid távon sokat ártanak nekik ezek a döntések, a céljuk az, hogy hosszú távon biztosítsák a Watch Dogs és a The Crew jövőjét.

92.
92.
#88: En pl biztos nem, de attol meg en sem tartom jo jateknak.
Es nem amiatt mert nem neksztgen.
Jateknak nem az, "real"-nek meg nevetseges.
90.
90.
crashpipi
#89: Ez baromság. Bármilyen játékot a játékélmény ad el, nem a grafika. A Call Of Duty egy "moneymachine" és például a Ghost alatt is a 2005-ös idTech-es módosított Quake 3 Arena motor van. Ratyi kinézetre, de a multiélményt nem befolyásolja.
89.
89.
SP4C3F0X
#88: Nem, csak többet vártam tőle, nextgenre kellett volna kiadni mert technikailag egy nulla. Elhiszem el lehet vele ökörködni de ordít az erősebb hardverért. Egy moddolt fotorealisztikus GTA4-hez viszonyítva lószar és ezzel be is fejeztem.
88.
88.
trion96
#87: Te amúgy pénzt kapsz a gta 5 fikázásáért?
87.
87.
SP4C3F0X
Addigra már PC-re is kijön a GTA5, nem mintha hiányozna mármint a gta5 mert a videókat elnézve játékélményben ugyanaz mint a 12 éves társa.
85.
85.
akifourteen
A hirt igy kellett volna megirni: Az AC4 harom nappal korabban jelenik meg de a WD meg csak negy honap mulva. Szerintem is ez a meg javitunk duma csak eltereles tul sok sandbox jatek jelent volna meg egyszerre.
81.
81.
caligulanero
legalább nem lesz mi elvonja a figyelmem vizsgaidőszakban!
80.
80.
DarkLord
Valahogy nem mozgat meg a dolog csúszik csúszik...és ha netán a pc-s GTA meg pont akkor fog kijönni mikorra ezt tervezik? akkor megint csusztatnak, majd mert az egy dolog, hogy a konzolosoknak már a könyökén fog kijönni a GTA viszont sok emberhez nem jutott még el és bizonyára a jó visszhangoknak köszönhetően a pc-s vásárló tábor is elég nagy lesz. Ők tudják.
79.
79.
Solid Snake1984
Jól teszik. Inkább dolgozzanak mág rajta, legyen jobb. De fogadjunk, hogy a GTA V miatt csúsztatták el ? :D
78.
78.
dBLOOD
A frissített cikkből úgy tűnik, az az érdekük, hogy minőségi játékot adjanak ki. Nyilván megkérdezték a fejlesztőket, vagy szólt a kiadónak a fejlesztőcsapat, esetleg a QA-részleg tanácsára késik a játék. A lényeg, hogy minőségi okok miatt, a fejlesztők kezdeményezésére. Hihetetlen micsoda ostobaságokat hordtok össze! A Ubisoft szerencsére nem EA, nem b*sznak szét franchise-okat elkapkodott megjelenésekkel és kiadói simlizéssel (pl. 0-day DLC).
77.
77.
Yanez
Addig úgyis van egy rakat game, amivel tolhatom! Plusz a GTA V. Egyedül a PC-seket sajnálom, mert így tényleg várhatnak most már mind a két ütős sandbox címre. Legalább a GTA V-öt kiadhatták volna PC-re, mondjuk úgy novemberben.
76.
76.
Angelwing
leírhatatlan hatalmas csalódás! évek óta fejlesztik,szerintem rég elkészült,csak tologatják hülye üzleti fogások miatt.remélem buknak rajta jó sokat!
75.
75.
Dercsi
Most ollózzák ki azokat a részeket, amiket utána dlc-ként jó árasítva megvehetünk :)
74.
74.
Hanoi
Sokkot kaptam mikor elolvastam a hírt, így téli "beszorulásba" jó a meleg szobában kitolni egy két gammát, DE! ha ezt az időt kőkemény fejlesztésre használják ki, a játéknak nem árthat. Szóval úgy gondolom egy igencsak 5csillagos játékot kapunk.
70.
70.
DON GONDOCS
Most azért kíváncsi lennék az előrendelők reakcióira. Sebaj addig optimalizálják, bővítik a játékot.
60.
60.
Obiwan HUN
ÁÁÁÁÁÁ, baz****g az egyetlen játék amit várok/vártam idén, és hosszú évek után előrendeltem egy gyűjtőit kiadást!!!
Ebben a megvilágításban viszont lehet más platformra teszem a voksom és nem arra rendelem amire eredetileg terveztem!
59.
59.
batonai87
Emberek, hogy tudtok még mindig ezen vitázni?!
Nem tök mindegy, mi miatt csúszik a megjelenése? Vagy annyira fontos itt a melleteket verve bizonygatni azt, amiről egyikünk sem tudja a pontos igazságot?!
Úgysem tudjátok egymást meggyőzni, hagyjátok már a picsába!

De, hogy a hírhez is hozzászóljak: nekem olyan mindegy, mikor jelenik meg, csak ha már next-genre veszem meg, az legyen is next-gen!
58.
58.
simon 555
#57: Akkor a kiadó.
Lényegtelen, mert így is úgy is kamu...
57.
57.
#51: Ezeketa fszsagokat nem a fejvesztok mondjak hanema kiurt kiadok.
Ra kene mar jonni hogy nema fejlesztot kene mindig anyazni.
Alapvetoen senkinek nem igenye, azzal dicsekedni hogy:
Nezd azt a szart. Milyen fos mi ?
Szaggat meg ronda. Az ai meg segg gyoker, meg tok jol fagy, a pacsi utan meg nem latja az elozoleg kimentett allasokat.
En voltam az engine koder...
56.
56.
gondolom ezen meg volt meg a framrate:
http://www.nec.co.jp/press/en/0906/0401.html
54.
54.
Szerintem meg azert csuszik mert kamu volt ugyan, de megis fedte a valosagot az elso gepigeny, es a proggereket beirattak egy alapfoku szamitogepfelismero gyorstalpalora, hogy nem csak az earth simulatoron fusson 25 fps-el a cucc...
:D
52.
52.
Haribo01
Ehh hát ez rohadt szívás, az E3 óta várom a játékot. :(
46.
46.
Scoo
Egyfelől sajnálom, de másfelől meg inkább késsen, de legyen minőségi a produktum!
43.
43.
#40: PC guru kipróbálta :D
http://www.pcguru.hu/hirek/playstation-4-kiprobaltuk-pragaban/24935
42.
42.
Czigi
Nem nagy tragédia. Sőt! Mint sokan írták, lesz idő a gépet fejleszteni vagy konzolt venni, igen ez egy elég jó dolog a csúsztatásban. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...