Film készülhet a Temple Run alapján

  • Írta: fojesz
  • 2013. november 14.
  • Cooltúra
Link másolása
Azt pletykálják, hogy filmváltozatot kaphat a Temple Run, a 2011 óta töretlen népszerűségnek örvendő mobiljáték. A produceri feladatokat a Harry Potter-sorozatért is felelős úriember látná el.

A The Hollywood Reporter úgy tudja, a Warner Bros. filmet készítene a Temple Run alapján, a projekttel kapcsolatos tárgyalások jelenleg is zajlanak, a produceri feladatokra pedig a Harry Potter-sorozatért és a Gravitációért is felelős David Heymant kérnék fel.


Ahogy a játék, úgy az adaptáció is egy kalandorról szólhat, "akit démoni erők üldöznek, miután meglovasít egy relikviát egy ősi templomból". Ennél több konkrétumot nem hallottunk a moziról.

A Temple Run még 2011-ben mutatkozott be, először iOS-en tette tiszteletét. Azóta megjelent a második része, és több spin-offot is kapott: a márkásított és így fizetős címek a Disney-féle Brave-et és az Oz the Great and Powerfult is feldolgozták. A sorozat egyes részeit azóta több mint 100 milliószor töltötték le.

12.
12.
kanguru
Nem ertetek ti a filmgyartashoz. Felkerik Megan Fox-ot vagy Angelian Jolie-t esetleg Kate Beckinsale-t es siker lesz :) Persze nem art majd belerakni kis Pacific Rim szintu CGI-t.
11.
11.
BrockSamson
Hat a Torpedobol mar csinaltak, szoval mar semmin nem kell meglepodni.
10.
10.
Giggsy
#9: Basszus neee! TE NEM VAGY NORMÁLIS!!! Most komoly, hogy ÖTLETEKET ADSZ NEKIK?!?!?!?
9.
9.
Szelenas
Film készül a Pou alapján. A történetről eddig annyit tudunk, hogy egy elő zselégombócot fog nevelni Ryan Gosling. Az antagonista Seth Green lesz, mint a zselé király. Rendező: Michael Bay.
7.
7.
Giggsy
Magyarán filmet készítenek a játékból, ami egy film egyik jelenete alapján készült? Ez egyértelműen egy Xzibit-es "Yo Dawg" képért kiállt :D
6.
6.
balint23h
Pont pár hete olvastam, hogy Hollywoodnak az kell, hogy a készülendő filmből legyen már egy sikeres könyv, játék, képregény. Így a neve már talán eladja és kisebb a kockázat. A sztori meg ilyesmi nem számít. Azt hiszem ez remekül alátámasztja ezt...
5.
5.
crashpipi
Nagyszerű. Remélem Uwe Boll készíti! ;)
4.
4.
Elyas
Minek? Van aki ezt megnézi?
3.
3.
dBLOOD
Retardált ötlet a retardált közönségnek. Engribördsz mellé pont odaillik.
2.
2.
kharami
#1: Kb bennem is ez fogalmazódott meg! I . +
1.
1.
RangerFox
Jó itt hagyjuk abba! -.-
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...