Elemzők: 381 dollárból készül a PlayStation 4

  • Írta: fojesz
  • 2013. november 20.
  • Biznisz
Link másolása
Megérkezett az IHS szokásos elemzése, a piackutató cég becslései szerint durván 381 dollárból készül egy-egy PlayStation 4. Ez azt jelenti, hogy a Sony alig bukik a konzol eladásán.

Az AllThingsD-n megjelent IHS-elemzés szerint 381 dollárba kerülnek a PlayStation 4 alkatrészei, illetve ebben az összegben benne vannak az összeszerelés költségei is. A konzolba került AMD-lapka 100 dollárt, a memória 88 dollárt tesz ki ebből - a kontroller 18 dollárból készült.

A számok kapcsán két dolgot kell megjegyezni. Bár a PlayStation 4-et 399 dolláros ajánlott fogyasztói áron árulják, arról nincs szó, hogy a Sony az így keletkező különbözetet haszonként zsebre teheti, erre további költségek rakódnak a marketinggel, a terjesztéssel és hasonlókkal kapcsolatban.

Másfelől viszont a Sony számai még így is gyönyörűek: viszonyításképpen a PlayStation 3 599 dolláros áron került anno forgalomba, viszont csak az alkatrészek és az összeszerelés 805 dollárjába fájt a gyártónak...

29.
29.
akifourteen
Szlovakiaba az eshoppok atraktak januar 2014-re a megjelenest !!!
27.
27.
Ooorky
#18: USA-ban államonként eltérő, de vagy nincs áfa, vagy 3%.
EU-ban viszont a legkisebb áfakulcs is 20% körüli (cserébe az összes EU országban ingyenes pl. a kórházi ellátás, USA-ban ezért kőkeményen fizetni kell!).
Ehhez jön még az Európai jegybank védővámja (nagy mennyiségű euró<--> dollár váltásnál adózni kell, hogy a dollárpapák ne tehessék tönkre az eurót kényük-kedvük szerint).
Szal nem sok nyeresége van a Sony-nak ezen.
26.
26.
simon 555
#21: Elolvastad te az egész kommentemet?
Az elején írtam, hogy MO-n 27% az áfa, majd alatta azt írtam NÁLUNK 20%.
Azt hittem abból a NÁLUNK szóból rájöttél, hogy nyilvánvalóan nem MO-n élek.
Na meg abból, hogy euróban számolok...
399 dollár az akárhogy is számolod 295 €.
Ez ugye egy nettó összeg. Rakjuk rá az áfát, ami nálunk és Ausztriában is 20%.
Az akkor lesz 295+59=354 € és ez már a bruttó ár.
Tehát a PS4-nek ha rendesen váltjuk át a dollárt valamint az áfát is hozzáadjuk akkor 354.99 €-nak kellene lennie. Szóval EU-ban szépen ráraktak még + 55€-t csak úgy. Persze, ez normális, mindig ezt csinálják, de legalább ne mond azt, hogy ugyan annyiért vesszük mi a PS4-et mint az USA-ban, mert ez nem igaz. A 399 € az 539 dollár. 539 dollárt egy USA béli államban sem hagynak ott a pénztárnál a PS4-ért. De még egy XO-ért sem...
25.
25.
dBLOOD
Ja, valamit nagyon elnéztem, bár az 530 usd még mindig nem 400, sem a 560 (UK bevezető ár).
Persze ez nem csak a PS4-gyel kapcsolatban probléma. Engem mint vásárlót a legkevésbé sem érdekel hogy egy termék MIÉRT kerül százharminc dollárral többe, csak az hogy drágább, és a gyártó "rajtam veri le". Lehet hogy jobban megérné kint megvenni és behozatni.
24.
24.
Clayman
#17: Én arra céloztam. hogy az elemző cég nyilván nem a beszállító cég - sony közötti megállapodást nézte, hanem egy saccolt árat. Tény, hogy nagy tételben lehet pár alkatrészt vásárolni, de egy ilyen megállapodás másról szó és nem lepődnék meg, ha pl az AMD lapkát 100 dodó helyett kb 40-ért vagy az alatt szerezné be a sony. Nagyon jók ezek az elemzések, de kb semmit sem érnek, mint ahogy ezek a nagyon fontos társadalmi szerepet betöltő elemző cégek sem. (sarcasm)
23.
23.
Sischo
#22: Bár most hogyj obban belegondolok neked van igazad, mert az áfa az alap összeg 27%, ergo én beszélek hülyeséget
22.
22.
Sischo
#21: Ha 127 000-ből lejön a 27% áfa akkor az nem 100 000 lesz hanem 93 000.
21.
21.
idobsa
#18: nagy professzor lehetsz. egy ps 4 itthon 127.000 Ft, ha jól tudom. az nettó 100.000 Ft, mivel itthon 27% az áfa (hol élsz, hogy azt hiszed, hogy 20% az áfa mértéke itthon?) Az államokban ugyanez 400 *221=88.400 Ft nettó. Németországban 400*297-118.000Ft bruttó, ami 19%-os áfával kalkulálva cirka 99.200 Ft. az szintre forintra annyi, mint a magyar nettó ár. a dollár-euró nettós ár közötti különbséget pedig az árfolyamkockázatból eredő tartalék adja, ami azért van, hogy 4-5%-os árfolyam-ingadozásnál se kelljen árat emelni se itt, se a tengerentúlon. az pedig, hogy hol mennyi az áfa mértéke nem hinném, hogy a sony gondja...
20.
20.
toriell
Annyi palánta van itt ,hogy sírok esküszöm.. valószínű ,hogy a feltüntetett árak biztos annyiba kerülnek ez az egyik.. menj már be egy adot szak üzletbe ami rendel is hasonló vagy ilyen kategoriás termékeket ,és mond meg az eladónak hogy van cirka 200 dolcsid biztos ,hogy ki röhög ... őristen, a másik dolog,biztos ,hogy kis haszon hát gondolom.., akkora hasznot hoz nekik,hogy egész Magyarország költségvetése nincs annyi.. Nézzünk már utána pár dolognak most komolyan... mert röhejes
19.
19.
simon 555
#18: Sőt Magyarországon még drágább mint más EU országokban.
MO-n 430 €-ra jön ki, ami még a 27%-os áfával is sok.
Valamint annak ellenére, hogy a legtöbb EU országban más az áfa, ugyan azon az áron van.
Nálunk pl 20% az áfa és ugyan úgy 399 €.
Pedig ha kikalkuláljuk a nettó USA árból, akkor áfa nélkül 295 €-nak kellene lennie. Erre rámegy ugye az áfa ami nálunk 20%, és akkor az még +59 €. Ez sehogysem 399€
Az USA-ban egyértelműen olcsóbban jutnak hozzá. Nem is kevés pénzel.
18.
18.
simon 555
#7: Bullshit...
Az USA-ban legfeljebb 10% áfa van, de még annyi sem. Sőt vannak olyan államok ahol egyáltalán nincs.
Így legfeljebb 440 dollár lehet, ami még mindig semmi a 400 €-hoz képest.
17.
17.
tsulok
#15: Én meg azt, hogy a legtöbb alkatrész eleve olyan, hogy csak nagy tételben lehet rendelni és az árak is ennek megfelelőek. Biztos nem dollárra pontos a számítás, de nem hiszem, hogy túl messze lenne a valóságtól.
16.
16.
kristof97
#14: Szerintem egy világrekordot jelentő első napi eladás után az USAban, nem kell félni, hogy nem fog fogyni a konzol. :D Még úgy is, hogy nincs sok exlcusive tartalom rá, úgy is viszik (vitték), mint a cukrot, akkor mi lesz itt jövőre amikor tényleg ütős (előreláthatólag) címek fognak jönni? :) Egyébként az is lehet, hogy azt az árat publikálták, amennyiért az AMDtől rendelték azt a pár milliót/db.
15.
15.
Clayman
Azért hozzá tenném, hogy az elemzésnél az alkatrészek költségeinél azt nézték mennyiért lehet megvenni egy darabot, de biztos vagyok benne, hogy több millió megrendelésnél kicsit (k.....sokat) engednek belőle a beszállító cégek.
14.
14.
Juha
Az oké, hogy megtérül az alkatrészek és az összeszerelés ára, de hogy térül meg az évekig tartó fejlesztési költség? Gondolom nem ingyen dolgoztak az embereik, meg nem egy gép ment a kukába. Belementek az árversenybe az X1-el, ha nem fogy eléggé a konzol, akkor nagy szopás van.
10.
10.
zenmaster
#7: igen, de egy dollár az kevesebbet ér, mint egy euró.. 400 euró lesz egységesen mindenhol
9.
9.
Zombiekiller6
#8: Én is csak néztem, de valahogy megcsinálták még ha nem is a legjobban.
8.
8.
markoci555
nem értem, 200 dolláros veszteség konzolonként? akkor hogy a BÜDÖS P!CSÁBA fogyott az?
7.
7.
idobsa
#6: azzal nem árt tisztában lenni, hogy az államokban a 400 dollár az nettó ár, míg európában a 400 eur az felhasználói bruttó ár 19-20 % ÁFA tartalommal (nálunk ugye 27%...). szóval kb ugyanannyiba kerül a konzol mindenhol.
6.
6.
simon 555
#3: You mad?
399 € a PS4 EU-ban...
Bár ez elég pofátlan ár az USA árhoz képest, mivel 530 dollárra jön ki átszámítva, LOL.
Ha korrektul számolnák át akkor 300 €-nak kellene lennie.
Egyértelmű, hogy az EU-ban eladott gépeken sokkal többet kaszálnak mint az US-ben eladottakon. Talán még tényleges profitot is hoznak az itt eladott gépek.
5.
5.
tsulok
#3: Gondolom ezt a német amazonos ár alapján gondolod. Ha megnézed a cikk 2 hónapja volt utoljára szerkesztve és az ár mögé ezt írták: (price subject to change)
Most 400 euróba kerül a gép.
4.
4.
hurkagyurka2
Maga a Sony is azt nyilatkozta, hogy már kezdetben kis haszonnal árulják a konzolokat. Akkor nem lehet veszteséges! Valamit az elemzők kalkuláltak félre, vagy a Sony hazudik. Mindkét verzióban lehetnek anyagi és reklám érdekek egyaránt...
3.
3.
dBLOOD
http://www.ign.com/wikis/playstation-4/PlayStation_4_Price_and_Bundles
Európában 800$ lesz a PS4 ára.
2.
2.
kristof97
#1: Ezt te, hogy számoltad ki? Szállítási költséget, meg mindent (promó, kontrollerfejlesztés, ilyenek) beleszámoltál és úgy jött ki ez a szám? Kicsit meredeknek gondolom ezt a számot, úgy, hogy ahol euróval fizetnek, tényleg 400 euróért adják a cuccost, és a legtöbb ember az úgy is az ilyen gamestop, amazon, meg ilyen helyekről veszi, ott meg az ajánlott fogyasztói árban veheted meg. Egyébként, ez az az ár, amit még szó-szó "jó" szívvel kiadok egy next-gen konzolért (még itthon sem lesz annyira vészes az ára), és a sok vásárló sok PS+ előfizetőt is jelent ami = $ = Sony happy. :D
1.
1.
lesik20
Az Europai megjelenésnél kb 30-50 dollár lesz a bevétel konzolonként.
Nice
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...