Több ralijátékon is dolgozik a Codemasters?

  • Írta: fojesz
  • 2014. január 6.
  • Teaser
A Codemasters ugyan még nem jelentett be új ralijátékot hivatalosan, a brit fejlesztőcég a hivatalos Twitter-oldalán már elárulta a rajongók kérdésére, hogy több ilyen anyag is készül nála.

Ha minden jól megy, idén akár több ralijáték is megjelenhet a Codemasters jóvoltából, legalábbis erre utal a csapat egyik Twitter-üzenete.

A fejlesztőcég arról kérdezte a rajongókat, hogy mire számítanak tőle 2014-ben, amire egy játékos így felelt: "Természetesen egy új ralijátékra. De már úgyis dolgoztok egyen, nem?" A Codemasters természetesen értette a célzást, és ő maga is válaszolt: "Nos, nem. Nem csak egyen dolgozunk."

A Codemasters az utóbbi időben nem igazán erőltette a ralijátékokat, tavaly a GRID 2 kapta a főszerepet, a DIRT-sorozat pedig 2012-ben hallatott magáról utoljára. 2013-ban a Colin McRae Rally 2 mobilos változatával kellett beérnünk.

Hogy milyen címeken dolgozhat a Codies, az természetesen rejtély marad egy darabig, jó hír viszont, hogy bár a next-gen konzolok már megérkeztek, a britek egyelőre - saját bevallásuk szerint - nem szeretnék cserben hagyni a PS3- és Xbox 360-tulajokat sem.

17.
gegisz13
miért van bajuk az embereknek a Codemasters-szel? Mert nem szimulátorokat csinál? Akkor aki akar az menjen Rfactorozni vagy Richard Burnsözni. Érdekes az NFS játékokat nem húzzák le annyira, mint a Codies game-ket. Talán azért, mert az NFS fejlesztőitől nem is várnak el túl sokat.
16.
lackosor6
#13: Nem igazán értem mi ebben a bohóckodás? Én inkább azt nevezném annak, amit a CM "autós játék" címen kiad újabban.
15.
Dízel
#14: irónia: ON. remélem. grid egy vicc.
14.
KőbányaKispest
Bele ne tegyetek belső nézetet, nem kell! 5% játszik vele. A Grid kettő is iszonyatosan jó játék lett, mióta kijött, 0-24be tolom vele. Megunhatatlan, így tovább CM.
13.
nukleotid
#11: Ne bohóckodd el. Próbálunk komolyan beszélgetni, erre felhozol ide egy ilyen szar videót
12.
Juha
Akkor lehet csinálnak egy arcade-os Dirt részt, meg egy normális rallyt C.M. emlékére?

Ha tènyleg több ilyenen dolgoznak, akkor van remény.

Örülünk, Vincent?
11.
lackosor6
Felejtős...Képtelenségnek tartom, hogy ezek után egy valamirevaló autós címet is képesek lesznek összehozni! Megaatyaúristen rally játéknak (mod) meg itt lesz ez, ha egyszer teljesen elkészül:
http://www.youtube.com/watch?v=f5KrXOF5dSo
9.
Dízel
Hat igen !! A 2-3perces bohockodasokat remelem elfelejtik! a dirt 2 hatalmas volt es elvezetes.de ezek a ken block szarsagok +opcionak nem rosszak, de teljes jateknak keves es iszonyat gyenge probalkozasok. rally dirt 2 modra + dakar!
7.
Chelseafan1989
A DiRT2 nagyon bejött a DiRT3-ba tetszett a gymkhana de ennyi.Jó lenne valami újat kapni de a Codamasters nem sok újat mutat az F-1 2012 jó lett de a 2013 már nem tetszett.
Jó lenne egy igazán élvezhető autós játék.
6.
Falcon
ha Ken Block is besegített akkor megint egy x games gagyiságot kapunk:( imádom a rally-t de tudom hogy elcseszik 2 perces pályákkal már nem is érdekelnek
5.
DarkLord
Nem kell ide duma, hogy többön dolgoznak azt érnénk meg, hogy egy normálisat adnának ki!
2.
Chelseafan1989
#1: Az jó ötlet lenne olyan játékkal még úgysem játszottam.
De én beérném egy Dirt 4-el is úgy hogy van benne rally szakasz ami nem 2-3 perces tudom hogy sok embernek nincs ideje hosszú szakaszokat nyomni nekem sem de amikor van időm akkor azért játszanék mondjuk egy 10-15 perces szakaszon és az szerintem nem is olyan hosszú.
1.
Uhu123
Jöhetne egy jó dakaros játék.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...