Véget ért a több éves huzavona az Epic Games és a Silicon Knights között. A North Carolina-i szövetségi bíróság helyben hagyta a két évvel ezelőtt hozott ítéletét, azaz hiába fellebbeztek a Too Human fejlesztői, mindenképpen ki kell fizetniük a 9,2 millió dolláros kártérítést.

Az ügy előzményeit itt olvashatjátok. A jogi párharc már 2005 óta zajlik a két cég között. Eredetileg a Silicon Knights perelte be az Epicet, mondván visszatartották a fejlesztői segédeszközöket, s nem a teljes Unreal Engine 3-at kapták meg. A motor készítői viszontperelték a kanadaiakat, és bebizonyították, hogy azok több ezer sornyi programkódot másoltak át egy az egyben az Unreal Engine-ből, majd levették az Epic logóját a játékokról, hogy a jónép azt higgye, saját motorról van szó.

Az elsöprő bizonyíték miatt a cégnek vissza kellett hívnia az összes Too Human és X-Men: Destiny játékot, majd azokat meg kellett semmisítenie a saját költségén.

A január hatodikai tárgyaláson másodfokon is pert vesztett a Silicon Knights, így a 4,5 millió dolláros kártérítés mellett a 4,7 millió dolláros perköltséget is kell fizetniük. Hogy miből futja rá? Azt nem tudjuk megmondani.

A kulcsfejlesztők időközben átigazoltak a Precursor Gameshez, akik hiába próbálták feltámasztani az Eternal Darkness-t, két ízben is bebukták a Kickstarter-kampányt.