Íme, az első infók a next-gen Hitmanről

  • Írta: fojesz
  • 2014. január 16.
  • Hír
Link másolása
Az IO Interactive húzott egy meglepőt, és nagy vonalakban elárulta, hogy mivel készül a rajongóinak a next-gen Hitmanben. Az már biztos, hogy lényegesen nagyobb szabadságot kapunk majd!

Mondjuk miután elterjedt a játékról, hogy leállították a fejlesztését, nem csoda, hogy az IO Interactive dobott egy kis helyzetjelentést a rajongóknak: konkrétan egy nyílt levélben írnak a dánok a next-gen Hitmanről, ami PC-re, PS4-re és Xbox One-ra készül majd.

A játék története szerint a 47-es ügynök karrierje csúcsán jár éppen, áldozata miatt az egész világot bejárja majd, miközben Diana Burnwood és az ICA folyamatosan támogatja. A fejlesztők azt ígérik, a next-gen epizód minden korábbinál nagyobb szabadságot és méreteket biztosít majd, óriási sandbox pályákat kapunk, miközben a látványvilág, a légkör és úgy általában a hangulat is hihetőbb lesz. A folytatás alatt ismét a Glacier 2 motor fut, a játékmenet pedig állítólag visszatér az alapokhoz.

Az első - remélhetőleg több konkrétummal kecsegtető - bemutató néhány hónapon belül várható.

16.
16.
akifourteen
Tudom nem ide tartozik de ezen jot nevettem.
http://www.progamingshop.sk/grand-theft-auto-5-p-225843.html
14.
14.
mestermagyar
Már eleve az xbox one és a ps4 néven érezni azt a szót, hogy ÁRKÁD. Egy cseszett egyszerű árkád játék lesz.

Ne legyen igazam.
13.
13.
elvan a gyerek ha jatszik
#12: Jééééé. Tényleg. Kösz hogy szóltál :)
12.
12.
PGab
#10: De bizony ott van Budapest, rögtön a második, csak a linket nyisd meg :)
11.
11.
DON GONDOCS
Remélem a sandbox csak annyit jelent hogy két célterület közt utazhatunk hajón repülőn vonaton és ezeken a helyeken is elintézhetjük a célpontot.
10.
10.
elvan a gyerek ha jatszik
Még az IO is értesült a Malév mint nemzeti légitársaság csődjéről, így még csak lehetséges úti célnak sem tüntették fel Budapestet...

Amúgy jó lett volna, ha kiadják még előző generációs konzolokra is, de túl nagy kérés lett volna úgy látszik. Akkor viszont remélem 2017-nél előbb nem jön ki ez a játék, addigra talán össze spórolunk egy ilyen új generációs masinára.
8.
8.
Dízel
Jo volt az absolution nagyon, de sokszor olyan erzesem volt mint a portalba (ami tenyleg errol szolt) hogy egy bizonyos sema szerint kellett megcsinalni a palyakat, kicsit elveszett sokszor a jatekhangulat es eloterbe kerult a "hogy kell megcsinalni" bosszanto fucsor. itt nem arra gondolok h. Gondolkozni meg taktikazni kellett a jatekba, mert az jo, hanem hogy egy ketrecbe erzem magam mint a kocka c. filmben. a nagyobb szabadsag jot fog tenni a jateknak!
7.
7.
Matt8888
Hangulatosnak ígérkezik, főleg ha tényleg ilyen szabadnak írják. Magam válogatom meg hogy a célpontot (miután megkerestem, akár több percet is igénybe véve) hogyan milyen módszerrel szedjem le. Új ízt ad a játéknak, nyitott ajtót ad azzal szemben mikor egy küldetés direkt van úgy csinálva hogy ha netán távolról kell intézkedni egy mesterlövésszel akkor aszerint járjunk el maga ez a mód tetszik és ha tényleg nyílt világú lenne akkor azért jobban illene egyes helyzetekbe ez a megközelítés az image-hez.
6.
6.
manderel
#5: Ez se lesz GTA. Csak sokkal több lehetőséged lesz eltenni a célpontot láb alól. :)
5.
5.
AnimeWarlord
Most miért kell elcseszni egy jó soroaztot ilyen sand boy hülyeséggel? A hitman NEM Gta !
4.
4.
Ragnarox007
Sajnos még egyik részhez sem volt szerencsém, de ettől függetlenül várós :D Epekedve várom a fejleményeket, és ha tetszik, akkor talán-talán adok majd neki egy esélyt :D
3.
3.
DigitalEye
Ui.: az a kép a levélben nagyon adja! :D
2.
2.
Claymen
Kíváncsian várom! :D
Szeretem a sorozatot, az első gameplay után meg úgyis kiderül, kb mire lehet számítani.
1.
1.
DigitalEye
Akkor ezek szerint visszaugrik a történet az időben. Kíváncsi leszek, bár ez a levél gyakorlatilag semmit sem árul el a játékról. De az a fő, hogy készül!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...