Pénteken leáll a Call of Duty: Elite

  • Írta: fojesz
  • 2014. február 26.
  • Gyászhír
Link másolása
Azt ugyan eddig is lehetett sejteni, hogy az Activision hanyagolni fogja a jövőben a Call of Duty: Elite-et, túl sok konkrétumot viszont nem tudtunk a szolgáltatás sorsáról. Nos, most már tudunk: pénteken lelövik.

Lehet búcsúzkodni, pénteken, azaz február 28-án lelövik a Call of Duty: Elite-et. A szolgáltatás még a Call of Duty: Modern Warfare 3 megjelenésével együtt rajtolt, a tavaly megjelent Ghosts viszont már nem használta, helyette a Clan Wars rendszerre támaszkodott. Természetesen ezzel együtt az Elite mobilalkalmazás is eltűnik majd, a helyét a mezei Call of Duty app veszi át.

Az Elite rövid ideig élt. Mikor 2011-ben elrajtolt, lehetett ingyenesen és előfizetéssel is használni, utóbbiért extra funkciók, letölthető tartalmak és más apróságok jártak. A Black Ops 2 megjelenésére a szolgáltatást teljesen ingyenessé tették, a DLC-ket pedig csak külön lehetett megvásárolni, akárcsak korábban.

2012 tavaszán egyébként 10 millió felhasználója volt az Elite-nek, ebből 2 millió volt előfizető az Activision szerint.

12.
12.
coolecake
#11

valamelyik nap cod4 single-t nyomtam :D
11.
11.
Falcon
#9: a cod 4 kmár leált ps3ason :( de ugy hogy még a single kampályhoz sem enged hozzáférni ......se multi semmi
10.
10.
Falcon
lenne egy kérdésem: ma megjelent a ps3 gho 1 dlc -je megvan a pass letöltöttem de csak a privát mach-ba tudom választani az új pályákat a multiba nem adja be soha őket
9.
9.
Panda HUN
Pénteken leáll a Call of Duty.
Így jobb lenne...
8.
8.
randall13
#7: Hehe, és meg is találtam a hírt erről a kijelentéséről:
http://www.gamekapocs.hu/hir/19443/kotick_havidijat_szedne_a_call_of_duty_utan
7.
7.
randall13
Régen (4-5 éve) Koticktól megkérdezték egy interjúban, hogy mi lenne az, amit egyből megtenne ha kapna rá lehetőséget. Ő erre azt válaszolta, hogy havidíjassá tenné a CoD multit, merthogy az eladásokból kiindulva a játékosok szinte könyörögnek ezért. Valószínűleg ezen feltételezés miatt készülhetett el az Elite. Csakhogy közben kiderült, a játékosok rohadtul nem könyörögnek a havidíjért.
6.
6.
Exorcist
Van olyan az ismerőseim között aki még fizettet is érte anno. Engem nem igazán vonzott a dolog. Mondjuk én azon CoD-osokhoz tartozom akit sosem vonzottak a DLC-k. Nem is vettem egyet sem. Nekem nem fog hiányozni, kicsit sem. Na jó, talán csak egy cöppet. :)
5.
5.
shatterhand
Sose tudtam,hogy igazából ez mi is akart lenni.
Killzone2-ben komplett toru rendszer volt játékon belül klánmenedzseléssel, pc-ről meg stat, illetve teljes harc visszanézés (felülnézetből, pontokkal,stb).
Na ezután ez az elite vmi körülményes akárminek tűnt.
4.
4.
Eleinte volt ertelme az mw3 alatt, osszegyultunk zaszlot foglalni vagy minel tobb killt szerezni, de aztan szinte semmi komolyabb unlockolast nem nyujtott, majd pedig szorakozast se, mert par feladat valtotta egymast, unalmas lett. Aztan a BO2-nel mar szinte semmire nem volt jo, akkor latni lehetett, hogy halott dologrol van szo. Kar erte, az otlet jo volt, csak nem kezdtek vele igazan semmit.
2.
2.
szogyenyi
Még mindig nem tudom, ennek mi volt az értelme.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...